Klasszikusok | The Police: Reggatta de Blanc

Kezdődhet tehát a trip. A kezdőszám Message in a Bottle nem csak a reggae felé elmozdulás első bizonyítéka, hanem előrevetíti Sting a későbbi Police lemezeken előretörő dominanciáját is. Tempós, stílushű ének, és a szövegezése is csodálatos; szikár, a szintén később megjelenő érzelmes-egzisztencialista, filozófikus Sting első laposztása (Seems I'm not alone at being alone/A hundred billion castaways/Looking for a home). Természetesen arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy ha nem lenne ez a dal, akkor az urbánus „Szentmihályon presszó lesz” szállóige sem születhetett volna meg. Köszönet érte.

Az ezután következő dal a címadó Reggatta de Blanc, melyért a banda 1981 februárjában megkapta első Grammy-díját. A szöveg/ének nélküli popdaloknál (mert ugye hiába sorolta a Grammy az instrumentális rock kategóriába, ez alapvetően egy poplemez) mindig felmerül a veszély, hogy unalmassá válnak. Itt ilyesmitől egyáltalán nem kell félnünk, lévén Copeland lenyűgöző a dobok mögött – főleg a kávák simogatása igen szimpatikus.

A következő löketben kis visszapillantás a múltba egy pop-punk felvétel, az It’s Allright for You képében. Dühös minimalista zene Copelandtől, kiábrándult, cinikus szöveg Stingtől. Ne vegyük komolyan! Csak felkészít minket a Bring On The Night törékeny szépségére. Erről beszéltem. Ezek a srácok (most már meglett emberek) nem csak kívülről nyalogatják a rasztalekváros üveget; hibátlan kópia, ugyanakkor teljesen egyedi és impulzív stílus. Kellemes kettőkre érkező gitárnyüfögések, finom, ritmikus basszusjáték. És jaj. Sting annyira frankón énekel!

A Deatwish alapvetően feledhető szám, bár Summers nagyon tutin gitározik benne (simán elnézzük egy olyan lemezen, ahol ez az egyetlen feledhető szám…). Gyenge struktúra, de nem csak ez a baj. Azért is feledhető, mert ezután jön a másik gigász; a Walkin on the Moon, Sting tollából. Copeland ismét olyan klafán kezeli a kávát, a hi-hat-et, azt hihetnénk, egy gép csinálja az egészet. Nyugtatásképpen mondom kezdő dobosoknak: rengeteg delay-jel megtámogatva, sokan képesek lehetnek erre a teljesítményre. Summers fülbemászó riffje és az ének pedig egészen elképesztő atmoszférát teremt.

Hogy ne váljék unalmassá a reggae irányvonal, ismét egy Copeland szám szól ezután, a félig énekelt, félig mondott és igen vicces szöveggel rendelkező On Any Other Day a brit kertvárosi élet sava-borsáról és egy elcseszett születésnapról. (My wife has burned the scrambled eggs/The dog just bit my leg/My teenage daughter ran away/My fine young son has turned out gay). Az önirónia mesterei vitathatatlanul európai népek.

1 2 3

cimkék
- The Police

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2021. február 25.

Használj ki! | PVRIS

PVRIS – Use Me (2020) | Az áll a Wikipédia ide vonatkozó cikkében, hogy a PVRIS egy amerikai rock együttes. Nos, ezt már a második album után is erősen megkérdőjeleztem volna, most viszont egyértelműen cáfolnám! A PVRIS olyan vegytiszta popegyüttes, hogy már abban is kételkednék, hogy Lynn Gunn tudja-e még egyáltalán, hogy hogyan kell fogni egy gitárt… Tovább

2021. február 14.

Machine Gun Kelly poppunk babérjai

Machine Gun Kelly – Tickets To My Downfall (2020) | Amikor először szembejött ez a szőke srác a Sleeping With Sirens – Alone című klipjében, egyáltalán nem értettem, hogy mégis mire ez a nagy hype körülötte. Sőt, a rapes albumait nem is komálom a mai napig sem, úgyhogy amikor jött a bejelentés, hogy stílusváltás következik, nagyon kíváncsi lettem. Egy hajdani rapstar fogja megreformálni a 2020-as poppunk színteret? Ugyan már... Tovább

2021. február 11.

Ez miért működik bárkinél is? | Neck Deep

Neck Deep – All Distortions Are Intentional (2020)|Negyedik lemezéhez érkezett a walesi poppunk brigád, én pedig hiába csinálok akármit, egyszerűen nem értem, hogy miért népszerű a Neck Deep. Közel 40 perc alatt összesen 5 percnyi érdekességet nem tudnék összeszedni a hallottakból, és még az is csak maximum középszerű lenne. Tovább

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább