3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2008. március 9. | Kerényi Áron

Erykah Badu: New Amerykah Part One [4th World War] (2008)

Copyright:

Mit jelent az R’n’b? Nem tudom, hogy volt-e ilyen kutatás, de érdekes lenne megnézni, hogy az átlag 21. századi polgárok hány százaléka ismeri az R&b rövidítés eredetét. Vagy még érdekesebbet mondok: kérdezzük meg az előadókat. Erykah Badu ismét bebizonyította, hogy a kortárs r’n’b-nek van még köze a rythm & blues-hoz.

Erykah Badu az elmúlt 10 év egyik legfontosabb r’n’b (és még sok más, de erről később) énekese volt. A színész anyukával ellátott hölgy a világot jelentő deszkákon nőtt fel, így nem csoda, hogy később is talpraesetten mozgott az egész show-bizniszben. Több, mint 10 éve jelent meg első albuma, a Baduizm, ami hamar háromszoros platina lett. A következő években amellett, hogy megszülte az Outkast-es André 3000 gyerekét, alapvető tagja lett az ún. Soulquarians nevű csoportosulásnak, amely a késő 90-es és a korai 2000-es években tömörítette az amerikai underground hip-hop soul-tól és tört ütemektől megfertőzött előadóit. Az alternatív amerikai hiphop-színtér nagyjai ott voltak az alapítók közt, pl. a Roots, J Dilla, Q-Tip, és Common, akivel később Erykah is szorosabb kapcsolatba került egy időre. A soron következő albumai (Live ’97; Mama’s Gun ’00; Worldwide Underground ’03) mind jelentős kritikai sikert arattak, még akkor is, ha ez már nem volt összemérhető az első album népszerűségével. Ebben az időszakban volt is egy-két ún. writer’s block-ja az énekesnőnek, amiből most, 4 év utáni visszatérésével látszik kitörni.

A New Amerykah egy kétrészes korong, aminek második felének megjelenését nyár végére datálják. A most megjelent első rész azonban nagyon kecsegtető. Az énekesnőtől megszokott stílus, amit nu-soul-nak, vagy neo-soul-nak szoktak nevezni, tehát ez az r’n’b-től és gospeltől átitatott hangzásvilág most kiegészül egy hangsúlyos elektronikus szekcióval is. A számok jelentős részét a lágyan, apránként adagolt effektek, torzított vokál-sample-ök alkotják, aminek a hatását tovább erősíti a jazz-dobszerű álmatag, mélázó ritmus-szekció. Erre épülnek fel Erykah köztudottan erősen személyes, ugyanakkor sokszor elgondolkozató (elgondolkozásra kényszerítő) dalszövegei. Az összhatás az egész albumon át lenyűgöz, de persze nem úgy, mint amikor max. hangerőn minden más kizáródik az ember fejéből, hanem inkább mint amikor otthon egy este beteszi a lemezt, és hagyja magát az ember átvinni az Atlanti-óceán másik felére, ahol a nagyon erős mainstream pop megköveteli a hasonlóan erős underground, alternatív zenei élet exisztálását. Nem is akarok kiemelni számokat, mert ez úgy jó, ha beteszed és végighallgatod. Aztán megint.

A MyMusic értékelése: 9/10

 

1. Amerykahn Promise
2. Hip Hop / The Healer
3. Me
4. My People
5. Soldier
6. Cell, The
7. Twinkle
8. Master Teacher
9. That Hump
10. Telephone
11. Honey - (Bonus Track)

Kerényi Áron

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2021. február 25.

Használj ki! | PVRIS

PVRIS – Use Me (2020) | Az áll a Wikipédia ide vonatkozó cikkében, hogy a PVRIS egy amerikai rock együttes. Nos, ezt már a második album után is erősen megkérdőjeleztem volna, most viszont egyértelműen cáfolnám! A PVRIS olyan vegytiszta popegyüttes, hogy már abban is kételkednék, hogy Lynn Gunn tudja-e még egyáltalán, hogy hogyan kell fogni egy gitárt… Tovább

2021. február 14.

Machine Gun Kelly poppunk babérjai

Machine Gun Kelly – Tickets To My Downfall (2020) | Amikor először szembejött ez a szőke srác a Sleeping With Sirens – Alone című klipjében, egyáltalán nem értettem, hogy mégis mire ez a nagy hype körülötte. Sőt, a rapes albumait nem is komálom a mai napig sem, úgyhogy amikor jött a bejelentés, hogy stílusváltás következik, nagyon kíváncsi lettem. Egy hajdani rapstar fogja megreformálni a 2020-as poppunk színteret? Ugyan már... Tovább

2021. február 11.

Ez miért működik bárkinél is? | Neck Deep

Neck Deep – All Distortions Are Intentional (2020)|Negyedik lemezéhez érkezett a walesi poppunk brigád, én pedig hiába csinálok akármit, egyszerűen nem értem, hogy miért népszerű a Neck Deep. Közel 40 perc alatt összesen 5 percnyi érdekességet nem tudnék összeszedni a hallottakból, és még az is csak maximum középszerű lenne. Tovább

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky