3430 zenekar 12493 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2017. augusztus 7. | Jam

Meglepett-és-gyanús: Falling In Reverse - Coming Home (2017)

Copyright:

Falling In Reverse - Coming Home (2017) | Mindenre számítottam 2017-ben, de arra, hogy a FIR fogja szállítani az év arénarock lemezét, arra még a legrészegebb pillanataimban sem fogadtam volna. A Linkin Park kiesett a versenyből, a 30 Seconds to Mars esetleg még tartogathat meglepetéseket – ha Jared megtalálja a gitárját, vagy beeshet egy BMTH, de arra nem számítanék már idén. Így tehát az év meglepetése címre is eséllyel pályázik a Coming Home.

Ronnie Redke egy végtelenül visszataszító ember képét festette le önmagáról az előző albumokon, az értékelhető pillanatok pedig csak korlátozott számban képviseltették magukat a korongokon - bár a javuló tendencia elvitathatatlan volt. No mármost, ehhez képest a Coming Home nem szimpla szintlépés, hanem egy komplett transzcendens világba való ugrás, hiszen eltűnt a nonstop öntömjénezés, a metalcoret felváltotta a pure arénarock, a scream megszűnt létezni, a refrének pedig csak úgy szárnyalnak a masszív elektronikus alapokon. Tulajdonképpen úgy orrba vert ez a 13 dal, mint részeg cowboyt a lengőajtó és még mindig egészen nehezen hiszem el, hogy ugyanarról a bandáról beszélünk, aki a Fashionably Late-et és a Just Like You-t összehozta.

Jó, persze, azért az öntömjénezés csak részben tűnt el, átadva a helyét egy ön-reflexív utazásnak, de még így is sikerült meghagyni pár mókás, önfeledt pillanatot, ahol a depresszív hangnemet felváltja a vidámság és bohóckodás. Megmondom őszintén, örülök ezeknek a részeknek is, mert egy teljes hátraarc a régi önmaguknak egészen szokatlan lett volna. Elég volt ez a 150 fokos fordulat, én azt mondom. A zenei alapok kellően változatosak, Ronnie hangjára sosem tudtam rosszat mondani - és a screamelése hiányzik is egy kissé, a gitárszólók még mindig igazán állatok, az effektek pedig simulékonyak és élvezetesek. Nehéz belekötnöm ebbe a dalcsokorba, de azért korántsem lehetetlen.

Kötekedésem tárgyát mindössze kettő dal képezi, amelyek annyira kilógnak a sorból, hogy egyszerűen nem bírtam jóra, főleg nem szerethetőre hallgatni őket. Gondolom nem meglepő, de az I Don’t Mind és a The Departure című tételekről van szó, amelyek az epikus arénarock és a komikus modern rock mellett egy harmadik, külön műfajt képeznek kis csokrunkban és iszonyatosan kilógnak onnan. Nem azt mondom, hogy ezek nem jó dalok, csak azt, hogy a többihez képest nívó alattiak és messze állnak az egész cd lelki világától. Ha csak 11 dalt kapunk, ezeket pedig max egy deluxe edition tartalmazza, akkor egye kukac, így viszont szúrja a szemem. Viszont még ezzel együtt is pályafutásuk legjobb alkotása a Coming Home, bármennyire hiányzik is Ronnie acsarkodása. Ha a két negatívabb dalt legközelebb egy klasszikus, döngölős metalcore-ral helyettesítik - á la Guillotine-széria - , akkor nálam hatalmas favoritok lesznek. Így is év végi befutó a lemez!


A MyMusic értékelése: 8/10


Tracklist:
01 - Coming Home
02 - Broken
03 - Loser
04 - Fuck You And All Your Friends
05 - I Hate Everyone
06 - I’m Bad At Life
07 - Hanging On
08 - Superhero
09 - Straght To Hell
10 - I Don’t Mind
11 - The Departure
12 - Right Now
13 - Paparazzi
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2018. június 20.

Minek nevezzelek...? – Fall Out Boy

Fall Out Boy – M.A.N.I.A. (2018) | Baromi nehéz nekiállni beszélni erről a lemezről, hiszen imádtam ezt a bandát egészen a 2013-as Save Rock And Rollig. Mármint még azt is imádtam, ami azért elég kevés oldschool fanról mondható el. Aztán az American Psycho-val elindult egy olyan folyamat, amelyet meg kellene állítani. Sürgősen! Tovább

2018. június 15.

Tisztelet a kivételnek! - Parkway Drive

Parkway Drive – Reverence (2018) | Hatodik albumával merészkedett elő az ausztrál metalcore legenda és elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol már gyakorlatilag el is hagyhatjuk ezt a címkét, hiszen ez a lemez ugyan metal,  meg heavy, meg groove, meg dirty, meg bármi, de nem metalcore. Ez valószínűleg nagyon sok rajongó lelkét fogja összetörni örökre, de most komolyan, sárcok… az IRE után mire számítottatok? Tovább

2018. június 10.

Nem kell paráz(s)ni! - Breaking Benjamin

Breaking Benjamin – Ember (2018) | A háromévenkénti Breaking Benjamin lemezmegjelenés olyan biztos, mint a rövid haj a nőknél 50 felett. Az pedig, hogy ez a lemez mindig kicsit hasonlít az előzőre… meg az az előttire… meg talán az az előttire is, az az egyszerű tény mellett szintén törvényszerűsödni látszik. De amíg így karcolnak a dalok, addig én ezt nem bánom! Tovább

2018. május 29.

Tisztul a kép - Blessthefall

Blessthefall – Hard Feelings (2018) | Három év és egy masszív kiadóváltás után hozta ki új lemezét a Beau Bokan vezette kvintett, akik kicsit puhultak ugyan az évek alatt, de még mindig megvan az a harapós lendület, amit annyira imádunk bennük. Nézzük, hogy a Rise Records mennyire nyomta rá a bélyegét a srácok zenéjére? Tovább

2018. május 25.

Kívül állok, magamon kívül - Three Days Grace

Three Days Grace – Outsider (2018) | Három évet kellett újfent várnunk, hogy a torontói srácok visszatérjenek és végre levetkőzzék Adam hiányát, kipróbálva néhány olyan megoldást, amelyet eddig egész élesen kerültek. Persze nem minden esetben jó a kísérletező felfogás, de ha végre az énekes is beleviszi az egyéniségét a zenébe, azért az nem árthat. Matt pedig belevitte az övét ebbe a lemezbe bőséggel. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky