3429 zenekar 12451 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2020. április 14. | Jam

A deathcore halhatatlan | Lorna Shore – Immortal

Copyright:

Lorna Shore - Immortal (2019) | Szegény Lorna Shore-ra rájár a rúd, mióta Tom Barber úgy döntött, hogy a Chelsea Grin-be igazol, hiszen CJ McCreery-ben megtalálták a tökéletes pótlást Barber helyére, sőt… Aztán egy évvel később, mire megírták az év egyik legerősebb lemezét, CJ-t meneszteni is kellett egy botrány miatt, aztán most megint vakarhatja a fejét a megmaradt trió, hogy ezeket a zseniális témákat meg ki fogja hitelesen elhörögni?

Adam, Austin és Andrew (tripla A kategóriás a zenekar, én mindig is mondtam) vakarhatja bőszen a fejét, ugyanis az Immortal minden kétséget kizáróan a szcéna egyik legjobb alkotása a 2020-as évben (is), s noha kaptak időt a vírustól, hogy pótolják McCreery torkát, de valljuk be, nem kis részt neki is köszönhető a lemez sikere. Sokáig gondolkodtam, hogy mit kéne kiemelnem ebből a sötéten hömpölygő, experimentális és szimfonikus elemeket bőszen felvonultató, gyomorfogatóan mocskos, mégis gyönyörű masszából, de még mindig nem tudom eldönteni. Egyszerűen minden hangszer (és itt most az éneket is kezeljük hangszerként) a maximumot hozza ezalatt a tíz dal alatt, ami talán a 45 perces játékidő végére egy kicsit megfárad, de korántsem az ötlettelenség vagy az unalomba fulladó megoldások miatt, hanem egyszerűen csak agyonnyom a lemez súlya. A címadó nyitányától a Relentless Torment utolsó hangjáig egy olyan szintű epikus kettősség járja át az egészet, mintha a menny és a pokol összecsapásától indukált, mindent elsöprő tornádó söpörne végig a világon. A nagyzenekari kíséretek gyönyörű ellentétben állnak az aszfaltszaggató breakekkel és zseniális dallamokkal, miközben CJ a világ összes hangszínén elüvölti a fájdalmát. Soha nem tudod, hogy éppen mit tartogatnak a srácok, a patikamérlegen kimért kiszámíthatatlanság minden ütemben felüti a fejét és soha nem tudod megtippelni, hogy mi lesz a következő lépés. Vagy teljes leállás némi effekttel, vagy egy break, amiben minden ütem szinte más és más, esetleg egy tempóváltás, amitől olyan döngölde indul, hogy felszeded a parkettát a nagyszobában, de az is lehet, hogy szélsebes duplázás vagy a jól bejáratott blast-henger. Nyilván merítenek az urak a standard-ekből, de mégis újnak, frissnek hat az egész.


Hatalmas bajban lesz az az ember, aki megpróbálkozik cover-elni bármelyik hangszert a lemezről, akármelyik dalban, ugyanis az extrém gyorsaság és a tűpontosan adagolt, apró finomságok mind-mind úgy megkeverik az állóvizet, hogy ember legyen a talpán, aki megjegyzi és még le is utánozza őket. Austin dobjátéka fenomenális, a sebessége lenyűgöző, a breakdownokban adagolt apró kis ötletei pedig biztosítanak róla, hogy soha ne tudd, hogy mit fog ütni legközelebb. A gitárosok szintén dicséretet érdemelnek, hiszen a refrének dallamai kellően fogósak, a szólok pedig ujj-törően gyorsak és zseniálisak, miközben az ikerdallamok szinte végig ott vannak a háttérben. CJ pedig a legjobb dolog, ami történhetett ezzel a lemezzel: változatos, erőteljes, hiteles, artikulálatlan hörgései úgy beégnek a hallójáratainkba, mintha mindig is ott lettek volna. Hatalmas kár, hogy a botrány és a vírus miatt nem csodálhattuk meg élőben ezt a gépezetet, mert baromi kíváncsi lettem volna rá, ahogy ezt élőben megszólaltatják. Nem akarok szkeptikusnak tűnni, de ez a lemez úgy össze van rakva, hogy ha ezt még el is tudják így játszani, akkor új kedvencem lesz a stílusban. Bár, ha jobban belegondolok, igazából már a lemez is meggyőzött arról, hogy új király ültessek a trónra. Méghozzá egy halhatatlan királyt!


A MyMusic értékelése: 9/10


Tracklist:
01 – Immortal
02 – Death Portrait
03 – This Is Hell
04 – Hollow Sentence
05 – Warpath Of Disease
06 – Misery System
07 – Obsession
08 – King ov Deception
09 – Darkest Spawn
10 – Relentless Torment
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. május 25.

Anyu, fáj a fejem! | Four Year Strong

Four Year Strong – Brain Pain (2020) | Van ez az easycore dolog, amit mindenki az A Day To Remember-rel azonosít, hiszen ők voltak a koronázatlan királyai a műfaj úttörésének. De azt valahogy mindenki elfelejti megemlíteni, hogy ott van a Four Year Strong, akik legalább olyan régóta és legalább olyan minőségi zenét szállítanak lemezről lemezre, mint a nagytestvér. Tehát igazságot a világnak, hallgassatok FYS-ot! Tovább

2020. május 20.

Haláli | The Amity Affliction

The Amity Affliction - Everyone Loves You... Once You Leave Them (2020) | Ha törik, ha szakad, kétévente TAA lemeznek kell lennie! Nem feltétlenül értem, hogy egy banda, az Amity helyzetében, miért ragaszkodik ennyire a lemezek sűrű, ütemszerű megjelenéséhez, de amíg a minőség marad, egye kukac! Éppen ezért nem tudok haragudni az új korongra sem, hiszen próbálja összefésülni a régmúlt dicsőségét az újonnan jött trendekkel, s noha ez nem működik mindenhol tökéletesen, az összképre nem lehet nagyobb panasz. Tovább

2020. május 13.

Egyedül nem megy | The Word Alive

The Word Alive – Monomania (2020) | Hatodik albumnál tart már a banda, de a Real óta igazán semmi olyasmit nem tudtak hozni, ami egy kicsit jobban megmozgatott volna. A Dark Matter még talán próbálkozott kicsit visszahozni az ötleteket és a keménységet, a sötétséget, de a Violent Noise már szimplán ráment az eladhatóságra és a műanyag modern metalra. Ez pedig annyira bejött Telle Smith-éknek, hogy sajnos maradtak is a vonalon. Tovább

2020. május 11.

Egy sima, egy fordított | Silverstein

Silverstein – A Beautiful Place To Drown (2020) | Az a jó ebben a bandában, hogy ha nem olyan jó, amit éppen kihoznak, az mégis mindig van legalább annyira jó, hogy a zsáner többi bandáját gondolkodás nélkül maga mögé utasítsa. Tény, ebben az emocore-nak csúfolt, letűnt műfajban már nem sokan tevékenykednek, de ha post-hardcore-ként aposztrofáljuk a kanadaiakat, akkor ez máris egy sokkal nagyobb fegyvertény. Tovább

2020. február 25.

Csendesen | Breaking Benjamin

Breaking Benjamin – Aurora (2020) | Akusztikus albummal jelentkezett a Benjamin Burnley vezette csapat, akik az Ember után úgy gondolták, hogy jobb lesz, ha visszavesznek a durvulásból és a hosszú-hosszú évek óta áhított unplugged dalcsokorral lepik meg a rajongókat. Ez egyrészt dicséretes, hiszen tényleg minimum 15 éve vártuk ezt a percet, másrészt reméljük, hogy jövőre jön a következő hangos lemez, csak hogy ne szakadjon meg a hároméves ciklus, plusz az utóbbi is zseni volt. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky