3429 zenekar 12480 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2018. október 11. | Jam

Isten sem segített – Crossfaith

Copyright:

Crossfaith – Ex Machina (2018) | Évek óta reménykedem benne, hogy végre a japánok megemberelik magukat és nemcsak egy fél jó lemezzel lepnek meg minket, hanem kitart a lelkesedés a korong végéig, én meg rányomhatom a kiváló plecsnit az aktuális darabra. Miután láttam őket élőben, ez a reményem mondhatni vággyá, sőt akarássá nőtte ki magát. Aztán megint csalódtam.

Pedig a Düreres buli újra meghozta a kedvemet, elővettem a korábbi albumokat és le is pörgettem őket néhányszor, de mindig oda sikerült kilyukadni, hogy a Zion EP egy akkora arconbaszás a bandától, hogy nekik nem is nagyon kellene nagylemezekkel foglalkozni. Egyszerűen fognák a jobbnál jobb ötleteiket – a döngölősebb fajtából -, összepakolnak belőle 5-6 dalt évente-kétévente, aztán csókolom. És akkor nem kell kitölteni a játékidőt ilyen Lost In You-kkal (tiszta Bullet For My Valentine), Milestone-okkal (tiszta Bullet For My Valentine) meg Eden In The Rain-ekkel (és akkor még nem is gondolunk a Tears Fall-ra az előző lemezről, mert tényleg sírni támad kedvünk – és nem mellesleg tiszta Bullet For My Valentine). Egyszerűen tisztában kell lenni a határokkal: Kenta Koie nem az az énekes, aki elviszi a hátán a balladákat, így nemhogy egyre többet, hanem sokkal kevesebbet kellene felpakolni a lemezekre. Lehetőleg mondjuk a nullához konvergáljon a mennyiségük. Ha a zúzos dalokban egy-egy tiszta refrén felcsendül, akkor üsse kő, még szeretem is őket, mert bátor dolog, hogy pár évvel ezelőtt tiszta éneklésre adta a fejét Kenta és még azt is megkockáztatnám, hogy egyre jobban megy neki. De azért ne essünk már a Matt Heafy-szindrómába, hogy a saját trillázásunkra kelljen recskázni - mint egy kiskutya, aki felfedezi önnön hangját -, aztán a tökünket meg letesszük a színpad mellé. Mindenki csinálja azt, amihez ért: Kenta például üvöltsön, mintha baromira fájna neki, és dalonként minimum négy break előtt számoljon vissza, hogy „3-2-1-GO!” Mert az baromi jól megy neki itt is és élőben is.

Aztán itt van még ez a rap dolog, amit a magam részéről nagyon szeretek, de megint csak nem vagyok benne biztos, hogy a Crossaith-től várnám a nagy hadarásokat. Ettől függetlenül ezekkel a részekkel most kiegyezek, mert az elektronikus alapot kihasználva eléggé jóhangulatokat tudnak teremteni, főleg a Freedom-ban Rou Reynolds belépője sikerült baromi hatásosra. Ho99o9 a Destroy-ban nem sok vizet zavar, viszont a Linkin Park Faint-jének feldolgozásában amit masato leművel, arra azért mindenki álljon meg egy ásónyomra. A srác kifejezetten királyul hozza Chester utánozhatatlan klasszikusát és bár nem biztos, hogy meg kellett volna változtatni az alapot, de egy igazán kellemes csalódás lett a vége. És ha már az alapoknál tartunk, akkor mint mindig, most is Terufumi Tamano zsenialitását kell kiemelni, mert egyértelműen az ő effektjei emelik ki a Crssfaith-et a többi hasonszőrű banda közül. Az intrója szépen felhozza a lemezt, a Twin Shadows egy kellemes szusszanás a Daybreak előtt, a Wipeout-ban király a drum n bass-es alap, de nekem a Make A Move refrénje alá varázsolt dallama vett meg igazán. Azért mondjuk az Eden In The Rain első hangjainál még azt is majdnem elhittem, hogy az új CHVRCHES-t hallgatom, szóval itt sem minden arany, ami Terufumi. De mindezekkel együtt is azt mondanám, hogy sikerült egy hangyaherényivel jobb lemezt összehozni, mint a Xeno volt három éve, csak még mindig kicsit sok a töltelék, és a stílushatárok feszegetését sem biztos, hogy erre a bandára bíznám. Legyen bunkó aprítás, tongyó dübörgés, türhő ordibálás, meg jó parasztos búcsús veretés. Aztán én már boldog is leszek.

A MyMusic értékelése: 6/10

Tracklist:
01 – Deus Ex Machina
02 – Catastrpohe
03 – The Perfect Nightmare
04 – Destroy (ft. Ho99o9)
05 – Freedom (ft. Rou Raynolds)
06 – Make A Move
07 – Lost In You
08 – Wipeout
09 – Milestone
10 – Eden In The Rain
11 – Twin Shadows
12 – Daybreak
13 – Faint (ft. masato)

Jam
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2018. november 26.

A lányos énemnek - Against The Current

Against The Current – Past Lives (2018) | Két évvel ezelőtt nagy vehemenciával vetettem rá magam a new york-i trió debütáló lemezére, mert a Gravity EP azt vetítette elő, hogy egy gitárral és lendülettel bőven megtámogatott, korrekt kis Paramore-klónt kapunk. Akkor csalódnom kellett, mert sokkal lágyabb, lassabb és unalmasabb lett a debüt. A folytatás viszont igyekszik visszaadni a hitemet! Tovább

2018. november 20.

Az imádni való, kénköves Pokol - Architects

Architects – Holy Hell (2018) | Nyolcadik lemezéhez érkezett a brit metalcore alapvetésének számító Architects, akiknél nem csak az volt a kérdés, hogy tudnak-e kétévente minőségi dalokkal és tartalommal előállni, hanem az is, hogy fő dalszerzőjük és alapító gitárosuk, Tom Searle halála után merre tovább? A válasz egyszerű: lefelé a mélybe! Tovább

2018. november 15.

A változás jó, értem?! - The Amity Affliction

The Amity Affliction – Misery (2018) | A trióra fogyatkozott ausztrál metalcore csapat hatodik albuma egy olyan kísérletezés eredménye, amire ugyan számítani lehetett az elmúlt pár év alapján, mégis a végeredmény teljesen más, mint amit vártunk. Igen, elismerem, egészen érdekes a helyzet, viszont végighallgatva a Misery-t kijelenthető, hogy egyáltalán nem rossz. Sőt... Tovább

2018. november 5.

Palánkról, de hárompontos - AWS

AWS – Fekete részem (2018) | Valószínűleg az ország egyik legvártabb kiadványává nőtte magát az elmúlt féléveben a budapesti srácok negyedik albuma, hiszen Örsék az Eurovízióval mainstream-i magasságokba jutottak, és azóta nincs megállás. Ez pedig amellett, hogy a rivaldát rájuk irányította, olyan súlyt dobott a vállukra, amelyet – talán időhiányban, talán más – nem biztos, hogy sikerült maradéktalanul elcipelni a célig. Tovább

2018. szeptember 7.

One-Man Show - Panic! At The Disco lemezkritika

Panic! At The Disco – Pray For The Wicked (2018) | Brendon Urie egyedül maradt a Panic! fedélzetén, de szerencsére nem esett pánikba (bocs…), hanem pár ráérős hónapjában és a Broadway-szereplésének szünnapjaiban összehozta a banda hatodik lemezét. Ami igazából már nem is banda, hanem egy szólóproject, de ez mit sem von le az értékeiből, sőt, felsrófolja őket a tudat, hogy nagyrészt ez az egész egyetlen ember műve. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky