2018. szeptember 7. | Jam

One-Man Show - Panic! At The Disco lemezkritika

Panic! At The Disco – Pray For The Wicked (2018) | Brendon Urie egyedül maradt a Panic! fedélzetén, de szerencsére nem esett pánikba (bocs…), hanem pár ráérős hónapjában és a Broadway-szereplésének szünnapjaiban összehozta a banda hatodik lemezét. Ami igazából már nem is banda, hanem egy szólóproject, de ez mit sem von le az értékeiből, sőt, felsrófolja őket a tudat, hogy nagyrészt ez az egész egyetlen ember műve.

Brendonnak mindig is volt egy egészen teátrális látásmódja és az előadásaikat gyakran teletűzdelték színdarabokba illő kellékekkel és jelenetekkel. Most viszont, hogy a főhős főszerepet kapott a Broadway-n és egyedül maradt a bandában, senki sem gátolta meg abban, hogy kimaxolja a drámai belépőkben és magával ragadó előadásokban rejlő lehetőségeket, elég csak a Say Amen (Saturday Night) klipjét vagy éppen élő performanszát meglesnünk, amit a banda a The Ellen Show-ban adott pár hónapja. Egyből nyilvánvalóvá válik, hogy erre a lemezre bőven hatott Urie elmúlt egy-másfél éve, hát még ha végigpörgetjük a korongot, egyből rájövünk, hogy gyakorlatilag egy komplett színdarab soundtrackjét hallgatjuk.

Nyilvánvaló, hogy a banda sosem csinálta meg kétszer ugyanazt a lemezt, mindig változtak és igyekeztek lépést tartani a zeneipar változásaival (talán néha diktálni azt, de azért nem túl markánsan…), s noha ez sokszor csak kétségbeesett kapálózásnak tűnt a fennmaradásért vívott harcban, mára talán megvilágosodott, hogy igazából ez egy fejlődési folyamat volt. Egy olyan folyamat, melynek a végén ott a Pray For The Wicked, ami szórakoztató, kellemes, élvezetes, dúdolható, szerethető és néha talán kicsit sok is egyben, de mindenképpen a pozitívumok mérlegnyelve tapossa a földet.

Az előzetesen kihozott, albumot kezdő dalpáros egyből kétvállra is fekteti a hallgatót, hiszen a (F*ck A) Silver Lining és a Say Amen (Saturday Night) talán a lemez legerősebb dalai is egyben. Össze is roskadtam egy kicsit, hogy mi lesz a maradék kilenc trekkel, de szerencsére Brendon volt annyira rutinos zeneszerző és szövegíró, hogy sikerült kellő mennyiségű változatosságot szuszakolnia a mára már mindenféle rockot nélkülöző popzenéjébe. Aki arra számít, hogy a szemfestékes, festett körmű emo/punk visszatér, azt el is tántorítanám a korong végighallgatásától, mert ez már bőven nem az fesztivál, amire számítana az ember. Vonósok és fúvósók masszív előtérbe helyezése, zongora és szintikíséretek végig, effektekkel eltorzított dobok és vokálsávok, gitár meg szinte sehol? Jah, és ez az egész baromi jót tett mind a lemeznek, mind Urie-nak, hiszen élőben mindenféle fókusz már csak rá fog vetődni innentől kezdve (nem mintha eddig nagyon osztozott volna a rivaldán…), felvételen pedig el tud minket varázsolni a szövegek szatirikusan megfogalmazott vallomásaival és önreflektálásaival, valamint az instrumentális rész apró ötleteivel. Különböző korok hangszerelései férnek meg egymás mellett a lemezen, itt egy kis Justin Timberlake érzet, ott egy kis Robbie Williams, amott Elvis is megelevenedik pár momentumra (a The Overpass rohanására gondolok, bár az új Missin Impossible filmbe is beférne egy-egy akció alá), megint máshol mintha Fall Out Boy-t is hallgatnánk, de Urie hangja mégis összetartja az egészet egy egységes, szerethető masszává. A végén pedig megjön a ballada, ami tökéletes befejezést biztosít a mindössze 34 perces utazásnak, hogy aztán kezdődjön az egész elölről, mert úgyis meghallgatod még egyszer, hiszen egyszer kevésnek bizonyul, annyi minden van benne.

Összességében én baromira élveztem hallgatni a Pray For The Wicked-et és csakis pozitívan tudok a jövőbe tekinteni, hiszen nem hinném, hogy innentől stabil felállást fogadna maga mellé Brendon, tehát a kitaposott ösvényen lehet is haladni tovább. Ha két-három év múlva kapok egy hasonló korongot, én máris kenyérre leszek kenve.

A MyMusic értékelése: 9/10

Tracklist:
01 – (F*ck A) Silver Lining
02 – Say Amen (Saturday Night)
03 – Hey Look Ma, I Made It
04 – High Hopes
05 – Roaring 20s
06 – Dancing’s Not A Crime
07 – One Of The Drunks
08 – The Overpass
09 – King Of The Clouds
10 – Old Fashioned
11 – Dying In LA

Jam