3426 zenekar 12454 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2018. augusztus 6. | Jam

Szétszed! - Chelsea Grin – Eternal Nightmare

Copyright:

Chelsea Grin – Eternal Nightmare (2018) | Miután Alex Koehler énekes és Dan Jones és Jake Harmond gitárosok is leléceltek, eléggé kérdéses volt a banda sorsa, de Tom Barber énekes érkezésével úgy döntöttek a srácok, hogy négyen is folytatják és összehozzák az Eternal Nightmare-t. Ennél jobban pedig nem is dönthettek volna, ugyanis ez bizony, bár nem reformálja meg a deathcore műfaját, de a fejedet azért leharapja. Tőből!

Szóval nem volt egyszerű összehegeszteni a srácoknak ezt a 11 dalt, mert szétesni látszott az egész banda, szerencsére Stephen, David és Pablo megkeresték Tom Barber-t, aki ex-Lorna Shore-osként azért konyít egy s mást a zenéléshez, és vállalta az énekesi teendőket. Szóval 38 percen keresztül élvezkedhetnek a deathcore szerelmesei a héthúros gitár és öthúros basszer g-re hangolt döngölésére, közben elfolyathatják minimum 2 kecske vérét és rituálisan feláldozhatnak egy újszülött kismalacot. Igazság szerint nagyjából ennyiből áll az album, mégis azon vettem észre magam, hogy élvezni tudtam a dalokat (állatáldozatok nélkül is), noha a klasszikus Suicide Silence (vagyis Mitch) halála óta nem feltétlenül vagyok a műfaj híve. Most mégis, ahogy pörög előre az album úthengerként, úgy tudok bólogatni és várom, hogy mi az az újabb őrület, amit előgurítanak a srácok. És valahogy sikerül végig fenntartani az érdeklődésemet. Esetemben egyébként ezt arra vezetném vissza, hogy Budapest legnagyobb parkolójának (ez az M0-ás) egyik legnagyobb dugójában hallgattam végig először a korongot és ott valahogy egészen testhezállónak tűnt majdnem negyven percig megállás nélkül acsarkodni és üvöltözni.

Aztán végigpörgettem a dalokat más élethelyzetben is, és még mindig működnek. Már nincsenek azok a nagy tekerések, amiket anno Jason Richardsonék hoztak össze, viszont ha mégis elindul Stephen Rutishauser keze, akkor egészen kellemes harmóniákat és szólókat tud előcsalni a hangszeréből egészen addig, amíg nem jön az újabb break és át nem fejeljük ismét a műszerfalat (egyértelműen az Outliers vége a csúcspont, az valami eszméletlen downtempo-s szaggatás). Nyilván szövegileg nem kell nagy dolgokat várni (sőt, talán Barber versei alul is maradnak Alex korábbi munkásságával szemben), de hangilag mindenképpen ott van az úriember azon a bizonyos szeren, Pablo Viveros vokáljai a dob mögül pedig sokszor meglepők, de mindenképpen üdvözlendők. A hangsúly egész végig a döngölésen és a durvuláson van, mégis, a dalok elején megszólaló effektek, az Across The Earth zongorafutamai, vagy a Hostage közepén beúszó szőnyeg meg tudja törni néha a… igen, a tördelést. Valószínűleg egyik dal sem lesz házibuli favorit, viszont szerintem van annyira egységes a lemez, hogy bátran mondhassam, aki beruház rá, az nem fog csalódni. Igazság szerint nem vártam sokat ettől a korongtól, éppen ezért egészen pozitívat csalódtam benne, ugyanis ez a sokkal tuskóbb, parasztabb irányvonal (már ha lehet ezt mondani) nekem jobban bejön, mint amit a srácok eddig csináltak. Nem lesznek a kedvenc bandám, de vérgőzösebb napokon az Eternal Nightmare-t még átpörgetem majd párszor.


A MyMusic értékelése: 6/10


Tracklist:
01 – Dead Rose
02 – The Wolf
03 – Across The Earth
04 – See You Soon
05 – 9:30 AM
06 – Limbs
07 – Cent Of Evil
08 – Hostage
09 – Nobody Listened
10 – Outliers
11 – Eternal Nightmare
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2019. december 20.

Érzelmi hullámvasút | Acres – Lonely World

Acres – Lonely World 2019 | Bár már 2011 óta aktív bandának számít az angliai Acres, mégis 2019-ig kellett várni a nagylemezes debütálásra. Ez az idő kellett ahhoz, hogy addig érleljék a srácok a dalokat, amíg egy érzelmi atombomba erősségével tudják ránk szabadítani a Lonely World-öt. Jelentem, sikerült! Tovább

2019. december 17.

Gondolkodj! - Stray From The Path – Internal Atomics

Stray From The Path – Internal Atomics 2019 | Kilencedik lemezét gurította piacra a new yorki illetőségű Stray From The Path idén, az Internal Atomics pedig minden, amiért valaha is hallgattuk ezt a bandát. A keménység, a düh, a harag, a szövegek, az energia, a hangzás, a kreatív zenei megoldások, a változatosság… egyszerűen minden annyira a helyén van, hogy nehéz lenne belekötni. Tovább

2019. november 16.

Félgőzzel - The Contortionist – Our Bones

The Contortionist – Our Bones (EP, 2019) | 2018 nyarán a PVRIS előtt adott koncertjükkel a srácok maradéktalanul és örökre beírták magukat a szívem közepére, hiszen ezt az éteri, progresszív, dallamos, zseniális zenét egyszerűen képtelenség nem szeretni. Hatalmas kár, hogy az új EP-re ebből a zsenialitásból csak igen keveset pakoltak fel, de természetesen nincs okunk fanyalogni, azért ez még bőven a király kategória. Tovább

2019. november 7.

Dobosnak áll a világ - Anup Sastry – Illuminate (EP, 2019)

Anup Sastry olyan bandákban szerzett magának hírnevet, mint az Intervals, a Skyharbour vagy éppen a Monuments, de dobolt Jeff Loomis mellett is, valamint számtalan drum cover és playthrough videója borzasztja a kezdő dobosokat youtube-on. 2013-ban jelent meg első önálló albuma, amit azóta csak EP-k követnek, de azok rendszeresen, hiszen az Illuminate már a negyedik a sorban. Tovább

2019. július 22.

Gyere pásztor, mutasd, mid van! - Shepherds

Shepherds – Pathfinder (EP, 2018) | Igen rég adósa vagyok már a földijeimnek ezzel a pár sorral, hiszen tavaly ősszel jelent meg a Sheperds debütáló kislemeze, és azóta tologatom magam előtt a cikket. Viszont végre ide is elérkeztem, úgyhogy lássuk, Tatabányán hogy élik a hardcore/metalcore-t a fiatalok, és sikerült-e a Sheperds-nek megtalálnia az ösvényt? Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky