3428 zenekar 12453 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2018. augusztus 6. | Jam

Szétszed! - Chelsea Grin – Eternal Nightmare

Copyright:

Chelsea Grin – Eternal Nightmare (2018) | Miután Alex Koehler énekes és Dan Jones és Jake Harmond gitárosok is leléceltek, eléggé kérdéses volt a banda sorsa, de Tom Barber énekes érkezésével úgy döntöttek a srácok, hogy négyen is folytatják és összehozzák az Eternal Nightmare-t. Ennél jobban pedig nem is dönthettek volna, ugyanis ez bizony, bár nem reformálja meg a deathcore műfaját, de a fejedet azért leharapja. Tőből!

Szóval nem volt egyszerű összehegeszteni a srácoknak ezt a 11 dalt, mert szétesni látszott az egész banda, szerencsére Stephen, David és Pablo megkeresték Tom Barber-t, aki ex-Lorna Shore-osként azért konyít egy s mást a zenéléshez, és vállalta az énekesi teendőket. Szóval 38 percen keresztül élvezkedhetnek a deathcore szerelmesei a héthúros gitár és öthúros basszer g-re hangolt döngölésére, közben elfolyathatják minimum 2 kecske vérét és rituálisan feláldozhatnak egy újszülött kismalacot. Igazság szerint nagyjából ennyiből áll az album, mégis azon vettem észre magam, hogy élvezni tudtam a dalokat (állatáldozatok nélkül is), noha a klasszikus Suicide Silence (vagyis Mitch) halála óta nem feltétlenül vagyok a műfaj híve. Most mégis, ahogy pörög előre az album úthengerként, úgy tudok bólogatni és várom, hogy mi az az újabb őrület, amit előgurítanak a srácok. És valahogy sikerül végig fenntartani az érdeklődésemet. Esetemben egyébként ezt arra vezetném vissza, hogy Budapest legnagyobb parkolójának (ez az M0-ás) egyik legnagyobb dugójában hallgattam végig először a korongot és ott valahogy egészen testhezállónak tűnt majdnem negyven percig megállás nélkül acsarkodni és üvöltözni.

Aztán végigpörgettem a dalokat más élethelyzetben is, és még mindig működnek. Már nincsenek azok a nagy tekerések, amiket anno Jason Richardsonék hoztak össze, viszont ha mégis elindul Stephen Rutishauser keze, akkor egészen kellemes harmóniákat és szólókat tud előcsalni a hangszeréből egészen addig, amíg nem jön az újabb break és át nem fejeljük ismét a műszerfalat (egyértelműen az Outliers vége a csúcspont, az valami eszméletlen downtempo-s szaggatás). Nyilván szövegileg nem kell nagy dolgokat várni (sőt, talán Barber versei alul is maradnak Alex korábbi munkásságával szemben), de hangilag mindenképpen ott van az úriember azon a bizonyos szeren, Pablo Viveros vokáljai a dob mögül pedig sokszor meglepők, de mindenképpen üdvözlendők. A hangsúly egész végig a döngölésen és a durvuláson van, mégis, a dalok elején megszólaló effektek, az Across The Earth zongorafutamai, vagy a Hostage közepén beúszó szőnyeg meg tudja törni néha a… igen, a tördelést. Valószínűleg egyik dal sem lesz házibuli favorit, viszont szerintem van annyira egységes a lemez, hogy bátran mondhassam, aki beruház rá, az nem fog csalódni. Igazság szerint nem vártam sokat ettől a korongtól, éppen ezért egészen pozitívat csalódtam benne, ugyanis ez a sokkal tuskóbb, parasztabb irányvonal (már ha lehet ezt mondani) nekem jobban bejön, mint amit a srácok eddig csináltak. Nem lesznek a kedvenc bandám, de vérgőzösebb napokon az Eternal Nightmare-t még átpörgetem majd párszor.


A MyMusic értékelése: 6/10


Tracklist:
01 – Dead Rose
02 – The Wolf
03 – Across The Earth
04 – See You Soon
05 – 9:30 AM
06 – Limbs
07 – Cent Of Evil
08 – Hostage
09 – Nobody Listened
10 – Outliers
11 – Eternal Nightmare
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2021. február 25.

Használj ki! | PVRIS

PVRIS – Use Me (2020) | Az áll a Wikipédia ide vonatkozó cikkében, hogy a PVRIS egy amerikai rock együttes. Nos, ezt már a második album után is erősen megkérdőjeleztem volna, most viszont egyértelműen cáfolnám! A PVRIS olyan vegytiszta popegyüttes, hogy már abban is kételkednék, hogy Lynn Gunn tudja-e még egyáltalán, hogy hogyan kell fogni egy gitárt… Tovább

2021. február 14.

Machine Gun Kelly poppunk babérjai

Machine Gun Kelly – Tickets To My Downfall (2020) | Amikor először szembejött ez a szőke srác a Sleeping With Sirens – Alone című klipjében, egyáltalán nem értettem, hogy mégis mire ez a nagy hype körülötte. Sőt, a rapes albumait nem is komálom a mai napig sem, úgyhogy amikor jött a bejelentés, hogy stílusváltás következik, nagyon kíváncsi lettem. Egy hajdani rapstar fogja megreformálni a 2020-as poppunk színteret? Ugyan már... Tovább

2021. február 11.

Ez miért működik bárkinél is? | Neck Deep

Neck Deep – All Distortions Are Intentional (2020)|Negyedik lemezéhez érkezett a walesi poppunk brigád, én pedig hiába csinálok akármit, egyszerűen nem értem, hogy miért népszerű a Neck Deep. Közel 40 perc alatt összesen 5 percnyi érdekességet nem tudnék összeszedni a hallottakból, és még az is csak maximum középszerű lenne. Tovább

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky