3428 zenekar 12456 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2018. július 19. | Jam

A művész benned él - Hoobastank – Push Pull

Copyright:

Hoobastank – Push Pull (2018) | Pályafutásának huszonnégy éve alatt mindössze hatodik nagylemezénél jár a kaliforniai banda, tehát nem a legtermékenyebb, ám annál igényesebb rockzenekarról beszélhetünk. Az igényesség a mostani albumra is megmaradt, ilyen szempontból nem köthetünk bele a dologba, viszont rockbandának nevezni Doug-ékat már igencsak erőteljes lenne.

Nálam a Fight Or Flight hat évvel ezelőtt közel került az év legjobb lemeze címhez, ugyanis egy olyan alternatív rockalbum volt, ami tele volt érzelmekkel, ötletes dalszerkezetekkel és nagybetűs Slágerekkel (This Is Gonna Hurt, Magnolia, Incomplete, No Win Situation, Can You Save Me?...). De természetesen nem végig pörgött ilyen magas fordulatszámon a banda sláger-gyára, hiszen a selftitled debütlemez és a The Reason után jött két, kicsit középszerűbb alkotás, maja a már említett FoF visszahozta a lelkesedésemet, a Push Pull pedig most egy kicsit megint elszomorított. Nem feltétlenül van azzal baj, ha egy banda átnyergel a lírákra, de ha ez a banda szállított nekünk egy Crawling In The Dark-ot, egy Out Of Control-t, egy Same Direction-t, egy No Win Situation-t, egy The Pressure-t… leírni is sok, hogy mennyi zseniális slágert, akkor már panaszra adhat okot, hogy az új lemezen szinte semmi táncolható ritmus nincs. Már a Don’t Look Away kezdésében egyértelművé válik, hogy ez egy ízig-vérig poplemez élő hangszerekkel játszva, a gyökerek már sehol sem fedezhetők fel (most nem a tagokra értem), ne várjunk oltári rohanásokat, se torzított gitáros agyeldobásokat. Ahogy egy kedves ismerősöm szokta mondani: itt művészkedés megy!

A művészkedéssel meg annyi a baj, hogy nem véletlenül a Linkin Parkkal és a Limp Bizkittel meg a Papa Roach-csal szerettem anno egy lapon emlegetni ezt a bandát, most meg kénytelen vagyok a Maroon 5-al vagy a Panic! at the Disco-val vagyok kénytelen. (Akiket egyébként bírok, de értitek…). Szóval Doug hangja még mindig baromi kellemes, viszont annyit használja a fejhangját, hogy majdnem rácsörögtem Matt Bellamy-ra, hogy ha még egy tanácsot merészel neki adni, akkor nem állok jót magamért! Persze, szeretem én a változatos énekléseket, de könyörgöm, azért ez már bőven átbillent a tűréshatáron! Tessék szépen, rendesen, torokhangon énekelni, egyáltalán nem olyan szörnyű az! Ha meghallgatjátok a címadót, akkor rájöttök, miről is beszélek… Viszont a More Beautiful-tól egy kicsit magára talál az album és jön pár korrektebb, táncolhatósabb-éneklősebb dal (True Believer, Head Over Hills), amik úgy kellenek, mint víz a Szaharában. A lemez tetőpontja pedig egyértelműen a Just Let Go-Better Left Unsaid kettőse, hiszen ezek simán felférhettek volna az előző, számomra kultikus korongra is. Aztán még a We Don’t Need The World-Buzzkill páros is tartogat pár kellemesebb pillanatot, de a lemezt záró tételpár már bőven kiesett az értékelhető tartományból. Én pedig ismét szomorú vagyok, hiszen egy iszonyatosan tehetséges, nagymúltú bandáról van szó, akik kisujjból tudnának gigaslágereket gyártani, ha nem mennének el a popos művészieskedés irányába. Kéretik legközelebb ösztönből, zsigerből zenét írni, az agyalást meg hagyjuk meg a Messhugah-nak meg a Veil of Maya-nak. Én csak jó dalokat kérnék és egy kicsi tempót, meg dzsidzsis gitárokat. Köszönöm!


A MyMusic értékelése: 6/10


Tracklist:
01 – Don’t Look Away
02 – Push Pull
03 – More Beautiful
04 – Head Over Hills
05 – True Believer
06 – Just Let Go (Who Cares If We Fall)
07 – Better Left Unsaid
08 – We Don’t Need The World
09 – Buzzkill (Before You Say Goodbye)
10 – Fallen Star
11 – There Will Never Be Another One

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. szeptember 12.

A vég? Dehogy! - Currents – The Way It Ends

Currents – The Way It Ends (2020) | A második (jó, legyen harmadik a házi kiadású Life – Lost-tal együtt, de mindenhol másodikat írnak) lemezével a Currents bizonyítja, amit két éve már az I Let The Devil In EP-vel eléggé határozottan megpendített: hogy nekik bizony helyük van a jövő metalcore nemzedékének térképén. Ezt pedig kőkemény riffekkel, okos dalszerkesztéssel, fejletépős üvöltésekkel és arénákért kiáltó refrénekkel teszik. Tovább

2020. szeptember 5.

A tuskóság trendi! - Emmure – Hindsight

Emmure – Hindsight (2020) | Nyolcadik alkalommal mondja meg Frankie Palmeri a frankót mindenkinek és talán senki nem lesz meglepve, amikor azt mondom, hogy markánsan azért nem változtak meg a játékszabályok az elmúlt másfél évtizedben. Szóval nyugodjon le mindenki, ismét el lesz küldve a fél világ a p***ába! Tovább

2020. augusztus 31.

Ilyen lenne az élet? - Novelists – C’est La Vie

Novelists – C’est La Vie (2020) | Harmadik lemezéhez érkezett a francia, gitármasztizós, metalcoreba hajló, djent és progmetallal kacérkodó Novelists, és mi sem lehetne ennél nagyszerűbb hír, hiszen az új korongon – ahogy azt már megszoktuk tőlük - egészen kiváló muzsikálást hallunk. Nagy kár, hogy a megjelenés után Matteo Gelsomino énekes kilépett a bandából, mert nélküle, valószínűleg, a C’est La Vie sem lenne ennyire király. Tovább

2020. augusztus 26.

Az ellenállás él! - Anti-Flag – 20/20 Vision

Anti-Flag – 20/20 Vision (2020) | Bevallom, a 2014-es, Szigetes koncertig egyáltalán nem éltem a punkrockerek zenéjét, mert semmivel nem voltak többek, mint a lázadó melodic hc-punk zenekarok egyike a tömegben. Aztán ott a nagyszínpad előtt, a 34 fokban, tűző napsütésben, izzadtságtól csepegő BMTH-s trikóban valahogy megváltozott valami, mert olyan energiákat mozgattak meg az urak, amire egyáltalán nem számítottam. Azóta pedig egészen kiváló barátságot kötöttünk. Tovább

2020. július 23.

Erős kezdés után... | All Time Low - Wake Up, Sunshine

All Time Low - Wake Up, Sunshine (2020) | Ha van a poppunknak ma vezető csapata a világon, akkor az All Time Low simán pályázhat a trónra, hiszen a Blink már nem az igazi, a 5 Seconds of Summer inkább pop, a Neck Deep inkább punk és nem is annyira élem, a Fall Out Boy-t pedig hagyjuk is inkább... Szóval az ATL simán behúzza ezt a megtiszteltetést, a Wake Up, Sunshine-nal pedig bizonyítják, hogy megérdemelten aggatok rájuk ilyen címkéket! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky