3428 zenekar 12456 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2018. július 16. | Jam

Függőség! - Dance Gavin Dance – Artifical Selection

Copyright:

Dance Gavin Dance - Artifical Selection (2018) | Továbbra is nagyüzemben gyártja a lemezeket a sacramentoi kvintett, akik minden egyes kiadványukkal képesek elérni, hogy minden mást félretegyek és csakis ők élvezzék kiélezett és kitüntető figyelmemet. Nem nehéz kitalálni, hiszen már említettem, hogy mennyire vártam az Artifical Selection-t, hogy ez most is így volt: mióta kijött, függök!

Gyakorlatilag egy olyan műfajban tevékenykednek a srácok, amit nagyon kevesen vállalnak be, hiszen az alapból metalcore-os, post-hardcore-os alapokat nagyon gyakran jazzes, popos, swinges, vagy éppen bármilyen más stílusidegen műfajjal kereszteznek, mindezt úgy, hogy a lágy részek nagyon lágyak, a dallamosak baromi dallamosak, a kemények meg értelemszerűen elmebetegek ÉS kemények. Nyilvánvaló az a tény, hogy egy ilyen fúzió működéséhez kivételes ’alkatrészek’ szükségesek, akik hiba nélkül, kifogyhatatlan kreativitással tudják adagolni a naftát a produktumba, és nem esnek abba a hibába, amibe nyolcadik lemeznél a legtöbb banda már bele szokott: az ellaposodás, az újrahasznosított ötletek és az általam igencsak gyűlölt alibizés mocsarába. Nem, a DGD az arcunkba tol egy 14 dalos csokrot 51 percben, ami színes, szagos, szép, illatos, komorfekete, undorító, kedves, bunkó, de mégis imádható. Ehhez pedig csak annyi kell, hogy öt kivételes ember zenéljen együtt… ugye, hogy nem is olyan nehéz?

Kezdeném mindjárt Matt Mingus-szal és Tim Feerick-kel, akik a ritmuszsekciót képviselvén a homályba is süllyedhetnének, de szerencsére erről szó sincsen, hiszen mind az öt úriember kellőképpen jelen van végig, az egész album folyamán. Megvannak a dobnak és a basszusnak is azok a pillanatai, amikor elismerően tudunk csettinteni, és nem csak lehozzák a kötelezőt és elbújnak a háttérben. Nagy szerencse, hogy ezt Will Swan nem is igazán hagyná, hiszen amíg ő el van foglalva az őrültebbnél őrültebb gitár-riffekkel, addig markáns alapokra van szüksége, ezeket pedig meg is kapja. Apropó Will Swan: korunk egyik legőrültebb, legügyesebb és legkreatívabb gitárvirtuózáról beszélünk, aki egymaga felel az összes gitárért a lemezen, hiszen a ritmusgitáros kolléga mindig csak turnétag, az új dalokat Will komponálja e teljesen egyedül. És ha meghallgatjátok fülessel a dalokat (vagy bármelyik előző albumot), akkor értitek csak meg igazán, hogy miről is beszélek. Sokszor van olyan, hogy a két füledben teljesen eltérő riffek vagy dallamok mennek, erre pedig rájön még Jon és Tilian vokálja (sokszor egyszerre akár), aminek már káoszt kéne okoznia, mégis zseniális a végeredmény. Mindig.

És ha már átmentem nonstop tömjénzésbe, akkor engedjük szabadjára a lovakat, hiszen az énekteljesítmény valami parádés, már megint! Tilian Pearson egyszerűen annyira kellemesen hangszínnel van megáldva, hogy egyáltalán nem bánom, hogy kicsit nagyobb részt kanyarított ki magának a lemezből, mint Jon Mess, mert amikor kell, akkor jön Jon a hörgéssel, valamint az agyamentségével és helyrebillenti az egyensúlyt, mielőtt azt mondanánk, hogy egy nyávogó macskával van dolgunk. A felbukkanó vendégénekesek pedig (a régi emlékek kedvéért visszainvitált Kurt Travis, illetve a turnégitárosként vokálozó Andrew Wells) tudják még emelni az amúgy is magas színvonalat és hangszínükkel hozzá tudnak tenni ehhez a mestermunkához. Igyekszem objektív lenni és valami negatívumot összehozni a végére, de mint fentebb említettem: mióta kijött a korong, azóta nonstop pörög és nem tudok mást hallgatni, annyira magával tud ragadni ez az egész miliő. Egyszerűen van valami rejtett zsenialitás a srácok zenéjében, amitől képtelen vagyok rosszat mondani róluk – és pont ezért gondolom azt, hogy iszonyatosan alul vannak értékelve! Talán kicsit hosszú lett a lemez, de én elvakultságomban tízszer ilyen hosszan is imádnám. Tehát ezt csak azért, hogy valamennyire reálisak maradjunk. Minden más tekintetben ez számomra az év egyik nagy durranása, amit talán csak a Bury Tomorrow ér majd utol. Pár hét és kiderül!


A MyMusic értékelése: 10/10


Tracklist:
01 – Son Of Robot
02 – Midnight Crusade
03 – Suspended In This Disaster
04 – Care
05 – Count Bassy
06 – Flash
07 – The Rattler
08 – Shelf Life (feat. Kurt Travis)
09 – Slouch
10 – Story Of My Bros
11 – Hair Song
12 – Gospel Burnout
13 – Bloodsucker
14 – Evaporate (feat. Andrew Wells)
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. szeptember 12.

A vég? Dehogy! - Currents – The Way It Ends

Currents – The Way It Ends (2020) | A második (jó, legyen harmadik a házi kiadású Life – Lost-tal együtt, de mindenhol másodikat írnak) lemezével a Currents bizonyítja, amit két éve már az I Let The Devil In EP-vel eléggé határozottan megpendített: hogy nekik bizony helyük van a jövő metalcore nemzedékének térképén. Ezt pedig kőkemény riffekkel, okos dalszerkesztéssel, fejletépős üvöltésekkel és arénákért kiáltó refrénekkel teszik. Tovább

2020. szeptember 5.

A tuskóság trendi! - Emmure – Hindsight

Emmure – Hindsight (2020) | Nyolcadik alkalommal mondja meg Frankie Palmeri a frankót mindenkinek és talán senki nem lesz meglepve, amikor azt mondom, hogy markánsan azért nem változtak meg a játékszabályok az elmúlt másfél évtizedben. Szóval nyugodjon le mindenki, ismét el lesz küldve a fél világ a p***ába! Tovább

2020. augusztus 31.

Ilyen lenne az élet? - Novelists – C’est La Vie

Novelists – C’est La Vie (2020) | Harmadik lemezéhez érkezett a francia, gitármasztizós, metalcoreba hajló, djent és progmetallal kacérkodó Novelists, és mi sem lehetne ennél nagyszerűbb hír, hiszen az új korongon – ahogy azt már megszoktuk tőlük - egészen kiváló muzsikálást hallunk. Nagy kár, hogy a megjelenés után Matteo Gelsomino énekes kilépett a bandából, mert nélküle, valószínűleg, a C’est La Vie sem lenne ennyire király. Tovább

2020. augusztus 26.

Az ellenállás él! - Anti-Flag – 20/20 Vision

Anti-Flag – 20/20 Vision (2020) | Bevallom, a 2014-es, Szigetes koncertig egyáltalán nem éltem a punkrockerek zenéjét, mert semmivel nem voltak többek, mint a lázadó melodic hc-punk zenekarok egyike a tömegben. Aztán ott a nagyszínpad előtt, a 34 fokban, tűző napsütésben, izzadtságtól csepegő BMTH-s trikóban valahogy megváltozott valami, mert olyan energiákat mozgattak meg az urak, amire egyáltalán nem számítottam. Azóta pedig egészen kiváló barátságot kötöttünk. Tovább

2020. július 23.

Erős kezdés után... | All Time Low - Wake Up, Sunshine

All Time Low - Wake Up, Sunshine (2020) | Ha van a poppunknak ma vezető csapata a világon, akkor az All Time Low simán pályázhat a trónra, hiszen a Blink már nem az igazi, a 5 Seconds of Summer inkább pop, a Neck Deep inkább punk és nem is annyira élem, a Fall Out Boy-t pedig hagyjuk is inkább... Szóval az ATL simán behúzza ezt a megtiszteltetést, a Wake Up, Sunshine-nal pedig bizonyítják, hogy megérdemelten aggatok rájuk ilyen címkéket! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky