3428 zenekar 12453 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2018. május 25. | Jam

Kívül állok, magamon kívül - Three Days Grace

Copyright:

Three Days Grace – Outsider (2018) | Három évet kellett újfent várnunk, hogy a torontói srácok visszatérjenek és végre levetkőzzék Adam hiányát, kipróbálva néhány olyan megoldást, amelyet eddig egész élesen kerültek. Persze nem minden esetben jó a kísérletező felfogás, de ha végre az énekes is beleviszi az egyéniségét a zenébe, azért az nem árthat. Matt pedig belevitte az övét ebbe a lemezbe bőséggel.

De ettől még ez már nem ugyanaz a banda. Ezt mindjárt itt az elején le kell szögeznem, hiszen innentől tudunk úgy beszélni erről a lemezről, hogy ez a banda második albuma, nem pedig a hatodik. Ugyanis ha úgy veséznénk ezt a korongot, mint egy klasszikus TDG lemezt, akkor csak siránkoznék itt sorokon keresztül, hogy „atyaúristen de hiányzik Adam hangja, bármit megadnék, ha visszatérne; ez már egy teljesen más banda, oszlottak volna inkább fel…” és hasonlók. Viszont! Szemléljük meg inkább a fejlődést, amelyet az elmúlt években magukra erőszakoltak a srácok. Mondjuk, egészen a hatodik dalig kell várni erre a komfortzónából való kilépésre és ingoványosabb talajra való merészkedésre, de megéri kivárni, hiszen a Me Against You egy baromi jó kis bólogatós, elektronikával fűszerezett, Nincs Inch Nails-hangulatot árasztó tétel, amelyet hallgatsz és várod, hogy beinduljon, de tudod, hogy nem fog és még sincs utána hiányérzeted. Utána a Love Me Or Leave Me balladája szintén alig tartalmaz élő hangszert és iszonyatosan jól áll neki ez a melankolikus, egyhangú borongás. Mikor először hallgattam a lemezt, pont ennél a két dalnál vontam meg a vállam, hogy „oké, de hol a tök?” Aztán miután egy párszor átrágtam magam a lemezen, megjött a pálfordulás, ugyanis a klasszikus TDG-daloknál nem igazán tudok elvonatkoztatni a régebbi daloktól – ezzel együtt Adamtől -, viszont az olyan megoldásoknál, amik régen nem voltak, ez sokkal egyszerűbb és ilyenkor ki is domborodik, hogy Matt azért nem egy tehetségtelen gyerkőc... csak lehetetlen feladat elé volt állítva a kezdetektől fogva.

Brad, Barry és Neil munkája egyébként stabil standard, hozzák a bólogatós alapokat, ahol kell, ott megdörren a gitár, ahol kell, ott a háttérbe vonul szinte mindenki, ahol meg az kell, ott jön egy riff, ami egészen kellemes szájízt hagy a hallgatóban. Viszont amikor meg jön a Chasing The First Time, ott eszünkbe jut a Chalk Outline és kicsit sírni támad kedvünk – igen, ha eddig nem derült volna ki, akkor oldschool fan vagyok. Aztán érkezik a The New Real és akkor meg eszünkbe jut a One Too Many és akkor felmerül a kérdés, hogy nem kellett volna egy kicsit többet agyalni a dalokon? Mert azért ezek eléggé feltűnők, kedves urak! Aztán szerencsére a végére még megkapjuk szerintem az új éra egyik legjobb (ha nem a legjobb) dalát, a The Abyss képében, amiben Matt végre kiengedi a hangját, és megkapjuk azt az ordítást, amit nem is tudom mikor kaptunk már meg TDG lemezen utoljára… Talán az It’s All Overben? Talán...

Szóval az van, hogy jó ez a lemez önmagában, de körülbelül bármelyik korábbival szemben alulmaradna és ez bizony egy fájó pont az életemben. A Human talán egy kicsivel erősebb és direktebb is volt, legalábbis több dal ragadta meg elsőre a figyelmemet. Itt is kapunk egy Infra-Red-et, ott a The Mountain vagy a már fentebb említett tételek, de például egy Painkiller, I Am Machine, Landmine hármas kapásból odaverik őket. A korábbi albumokról pedig hallgassunk bölcsen és meg se említsük a gigaslágereket és személyes kedvenceket. Én a magam részéről még adok majd pár hallgatást a korongnak, hátha sikerül jobbra hallgatnom, mint ahol most van. Mert mint említettem, ez a lemez nem rossz, sőt.., csak alapból esélytelenként indult. (Hát még az új Breaking Benjaminnal szemben…)


A MyMusic értékelése: 6/10


Tracklist:
01 – Right Left Wrong
02 – The Mountain
03 – I Am An Outsider
04 – Infra-Red
05 – Nothing To Lose But You
06 – Me Against You
07 – Love Me Or Leave Me
08 – Strange Days
09 – Villian I’m Not
10 – Chasing The First Time
11 – The New Real
12 – The Abyss

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább

2020. szeptember 26.

Ha temetsz, temess mélyre! - Make Them Suffer – How To Survive A Funeral

Make Them Suffer – How To Survive A Funeral (2020) | Nagyon nehéz helyzetben voltam, mert alapvetően bírom a bandát, viszont az előzetes dalokból nekem egyedül az Erase Me ütött csak akkorát, hogy elkezdjem várni a lemezt – plusz természetesen a lemez címe, mert az viszont telitalálat! Ebből a kétes alapszituációból pedig a végeredmény egyértelműen kibillentett, nézzük merrefelé! Tovább

2020. szeptember 12.

A vég? Dehogy! - Currents – The Way It Ends

Currents – The Way It Ends (2020) | A második (jó, legyen harmadik a házi kiadású Life – Lost-tal együtt, de mindenhol másodikat írnak) lemezével a Currents bizonyítja, amit két éve már az I Let The Devil In EP-vel eléggé határozottan megpendített: hogy nekik bizony helyük van a jövő metalcore nemzedékének térképén. Ezt pedig kőkemény riffekkel, okos dalszerkesztéssel, fejletépős üvöltésekkel és arénákért kiáltó refrénekkel teszik. Tovább

2020. szeptember 5.

A tuskóság trendi! - Emmure – Hindsight

Emmure – Hindsight (2020) | Nyolcadik alkalommal mondja meg Frankie Palmeri a frankót mindenkinek és talán senki nem lesz meglepve, amikor azt mondom, hogy markánsan azért nem változtak meg a játékszabályok az elmúlt másfél évtizedben. Szóval nyugodjon le mindenki, ismét el lesz küldve a fél világ a p***ába! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky