3430 zenekar 12493 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2018. május 25. | Jam

Kívül állok, magamon kívül - Three Days Grace

Copyright:

Three Days Grace – Outsider (2018) | Három évet kellett újfent várnunk, hogy a torontói srácok visszatérjenek és végre levetkőzzék Adam hiányát, kipróbálva néhány olyan megoldást, amelyet eddig egész élesen kerültek. Persze nem minden esetben jó a kísérletező felfogás, de ha végre az énekes is beleviszi az egyéniségét a zenébe, azért az nem árthat. Matt pedig belevitte az övét ebbe a lemezbe bőséggel.

De ettől még ez már nem ugyanaz a banda. Ezt mindjárt itt az elején le kell szögeznem, hiszen innentől tudunk úgy beszélni erről a lemezről, hogy ez a banda második albuma, nem pedig a hatodik. Ugyanis ha úgy veséznénk ezt a korongot, mint egy klasszikus TDG lemezt, akkor csak siránkoznék itt sorokon keresztül, hogy „atyaúristen de hiányzik Adam hangja, bármit megadnék, ha visszatérne; ez már egy teljesen más banda, oszlottak volna inkább fel…” és hasonlók. Viszont! Szemléljük meg inkább a fejlődést, amelyet az elmúlt években magukra erőszakoltak a srácok. Mondjuk, egészen a hatodik dalig kell várni erre a komfortzónából való kilépésre és ingoványosabb talajra való merészkedésre, de megéri kivárni, hiszen a Me Against You egy baromi jó kis bólogatós, elektronikával fűszerezett, Nincs Inch Nails-hangulatot árasztó tétel, amelyet hallgatsz és várod, hogy beinduljon, de tudod, hogy nem fog és még sincs utána hiányérzeted. Utána a Love Me Or Leave Me balladája szintén alig tartalmaz élő hangszert és iszonyatosan jól áll neki ez a melankolikus, egyhangú borongás. Mikor először hallgattam a lemezt, pont ennél a két dalnál vontam meg a vállam, hogy „oké, de hol a tök?” Aztán miután egy párszor átrágtam magam a lemezen, megjött a pálfordulás, ugyanis a klasszikus TDG-daloknál nem igazán tudok elvonatkoztatni a régebbi daloktól – ezzel együtt Adamtől -, viszont az olyan megoldásoknál, amik régen nem voltak, ez sokkal egyszerűbb és ilyenkor ki is domborodik, hogy Matt azért nem egy tehetségtelen gyerkőc... csak lehetetlen feladat elé volt állítva a kezdetektől fogva.

Brad, Barry és Neil munkája egyébként stabil standard, hozzák a bólogatós alapokat, ahol kell, ott megdörren a gitár, ahol kell, ott a háttérbe vonul szinte mindenki, ahol meg az kell, ott jön egy riff, ami egészen kellemes szájízt hagy a hallgatóban. Viszont amikor meg jön a Chasing The First Time, ott eszünkbe jut a Chalk Outline és kicsit sírni támad kedvünk – igen, ha eddig nem derült volna ki, akkor oldschool fan vagyok. Aztán érkezik a The New Real és akkor meg eszünkbe jut a One Too Many és akkor felmerül a kérdés, hogy nem kellett volna egy kicsit többet agyalni a dalokon? Mert azért ezek eléggé feltűnők, kedves urak! Aztán szerencsére a végére még megkapjuk szerintem az új éra egyik legjobb (ha nem a legjobb) dalát, a The Abyss képében, amiben Matt végre kiengedi a hangját, és megkapjuk azt az ordítást, amit nem is tudom mikor kaptunk már meg TDG lemezen utoljára… Talán az It’s All Overben? Talán...

Szóval az van, hogy jó ez a lemez önmagában, de körülbelül bármelyik korábbival szemben alulmaradna és ez bizony egy fájó pont az életemben. A Human talán egy kicsivel erősebb és direktebb is volt, legalábbis több dal ragadta meg elsőre a figyelmemet. Itt is kapunk egy Infra-Red-et, ott a The Mountain vagy a már fentebb említett tételek, de például egy Painkiller, I Am Machine, Landmine hármas kapásból odaverik őket. A korábbi albumokról pedig hallgassunk bölcsen és meg se említsük a gigaslágereket és személyes kedvenceket. Én a magam részéről még adok majd pár hallgatást a korongnak, hátha sikerül jobbra hallgatnom, mint ahol most van. Mert mint említettem, ez a lemez nem rossz, sőt.., csak alapból esélytelenként indult. (Hát még az új Breaking Benjaminnal szemben…)


A MyMusic értékelése: 6/10


Tracklist:
01 – Right Left Wrong
02 – The Mountain
03 – I Am An Outsider
04 – Infra-Red
05 – Nothing To Lose But You
06 – Me Against You
07 – Love Me Or Leave Me
08 – Strange Days
09 – Villian I’m Not
10 – Chasing The First Time
11 – The New Real
12 – The Abyss

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2018. június 20.

Minek nevezzelek...? – Fall Out Boy

Fall Out Boy – M.A.N.I.A. (2018) | Baromi nehéz nekiállni beszélni erről a lemezről, hiszen imádtam ezt a bandát egészen a 2013-as Save Rock And Rollig. Mármint még azt is imádtam, ami azért elég kevés oldschool fanról mondható el. Aztán az American Psycho-val elindult egy olyan folyamat, amelyet meg kellene állítani. Sürgősen! Tovább

2018. június 15.

Tisztelet a kivételnek! - Parkway Drive

Parkway Drive – Reverence (2018) | Hatodik albumával merészkedett elő az ausztrál metalcore legenda és elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol már gyakorlatilag el is hagyhatjuk ezt a címkét, hiszen ez a lemez ugyan metal,  meg heavy, meg groove, meg dirty, meg bármi, de nem metalcore. Ez valószínűleg nagyon sok rajongó lelkét fogja összetörni örökre, de most komolyan, sárcok… az IRE után mire számítottatok? Tovább

2018. június 10.

Nem kell paráz(s)ni! - Breaking Benjamin

Breaking Benjamin – Ember (2018) | A háromévenkénti Breaking Benjamin lemezmegjelenés olyan biztos, mint a rövid haj a nőknél 50 felett. Az pedig, hogy ez a lemez mindig kicsit hasonlít az előzőre… meg az az előttire… meg talán az az előttire is, az az egyszerű tény mellett szintén törvényszerűsödni látszik. De amíg így karcolnak a dalok, addig én ezt nem bánom! Tovább

2018. május 29.

Tisztul a kép - Blessthefall

Blessthefall – Hard Feelings (2018) | Három év és egy masszív kiadóváltás után hozta ki új lemezét a Beau Bokan vezette kvintett, akik kicsit puhultak ugyan az évek alatt, de még mindig megvan az a harapós lendület, amit annyira imádunk bennük. Nézzük, hogy a Rise Records mennyire nyomta rá a bélyegét a srácok zenéjére? Tovább

2018. május 24.

Hát ez nem az lett - 30 Seconds To Mars

A Jared Leto Show - 30 Seconds To Mars – America (2018) | A kezdetektől hatalmas rajongója vagyok a banda, vagyis a Leto fivérek munkásságának, a selftitled és az A Beautiful Lie ott csücsülnek a polcomon, a masszív porrétegtől védve, hatalmas becsben tartva, a This Is War-ra még fáj a fogam, míg a negyedik lemezt már csak ajándékba fogadnám el (talán). Pénzt már semmiképpen nem adnék érte. Valószínűleg az Americát azon nyomban vissza is adnám... Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky