3429 zenekar 12480 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2018. május 25. | Jam

Kívül állok, magamon kívül - Three Days Grace

Copyright:

Three Days Grace – Outsider (2018) | Három évet kellett újfent várnunk, hogy a torontói srácok visszatérjenek és végre levetkőzzék Adam hiányát, kipróbálva néhány olyan megoldást, amelyet eddig egész élesen kerültek. Persze nem minden esetben jó a kísérletező felfogás, de ha végre az énekes is beleviszi az egyéniségét a zenébe, azért az nem árthat. Matt pedig belevitte az övét ebbe a lemezbe bőséggel.

De ettől még ez már nem ugyanaz a banda. Ezt mindjárt itt az elején le kell szögeznem, hiszen innentől tudunk úgy beszélni erről a lemezről, hogy ez a banda második albuma, nem pedig a hatodik. Ugyanis ha úgy veséznénk ezt a korongot, mint egy klasszikus TDG lemezt, akkor csak siránkoznék itt sorokon keresztül, hogy „atyaúristen de hiányzik Adam hangja, bármit megadnék, ha visszatérne; ez már egy teljesen más banda, oszlottak volna inkább fel…” és hasonlók. Viszont! Szemléljük meg inkább a fejlődést, amelyet az elmúlt években magukra erőszakoltak a srácok. Mondjuk, egészen a hatodik dalig kell várni erre a komfortzónából való kilépésre és ingoványosabb talajra való merészkedésre, de megéri kivárni, hiszen a Me Against You egy baromi jó kis bólogatós, elektronikával fűszerezett, Nincs Inch Nails-hangulatot árasztó tétel, amelyet hallgatsz és várod, hogy beinduljon, de tudod, hogy nem fog és még sincs utána hiányérzeted. Utána a Love Me Or Leave Me balladája szintén alig tartalmaz élő hangszert és iszonyatosan jól áll neki ez a melankolikus, egyhangú borongás. Mikor először hallgattam a lemezt, pont ennél a két dalnál vontam meg a vállam, hogy „oké, de hol a tök?” Aztán miután egy párszor átrágtam magam a lemezen, megjött a pálfordulás, ugyanis a klasszikus TDG-daloknál nem igazán tudok elvonatkoztatni a régebbi daloktól – ezzel együtt Adamtől -, viszont az olyan megoldásoknál, amik régen nem voltak, ez sokkal egyszerűbb és ilyenkor ki is domborodik, hogy Matt azért nem egy tehetségtelen gyerkőc... csak lehetetlen feladat elé volt állítva a kezdetektől fogva.

Brad, Barry és Neil munkája egyébként stabil standard, hozzák a bólogatós alapokat, ahol kell, ott megdörren a gitár, ahol kell, ott a háttérbe vonul szinte mindenki, ahol meg az kell, ott jön egy riff, ami egészen kellemes szájízt hagy a hallgatóban. Viszont amikor meg jön a Chasing The First Time, ott eszünkbe jut a Chalk Outline és kicsit sírni támad kedvünk – igen, ha eddig nem derült volna ki, akkor oldschool fan vagyok. Aztán érkezik a The New Real és akkor meg eszünkbe jut a One Too Many és akkor felmerül a kérdés, hogy nem kellett volna egy kicsit többet agyalni a dalokon? Mert azért ezek eléggé feltűnők, kedves urak! Aztán szerencsére a végére még megkapjuk szerintem az új éra egyik legjobb (ha nem a legjobb) dalát, a The Abyss képében, amiben Matt végre kiengedi a hangját, és megkapjuk azt az ordítást, amit nem is tudom mikor kaptunk már meg TDG lemezen utoljára… Talán az It’s All Overben? Talán...

Szóval az van, hogy jó ez a lemez önmagában, de körülbelül bármelyik korábbival szemben alulmaradna és ez bizony egy fájó pont az életemben. A Human talán egy kicsivel erősebb és direktebb is volt, legalábbis több dal ragadta meg elsőre a figyelmemet. Itt is kapunk egy Infra-Red-et, ott a The Mountain vagy a már fentebb említett tételek, de például egy Painkiller, I Am Machine, Landmine hármas kapásból odaverik őket. A korábbi albumokról pedig hallgassunk bölcsen és meg se említsük a gigaslágereket és személyes kedvenceket. Én a magam részéről még adok majd pár hallgatást a korongnak, hátha sikerül jobbra hallgatnom, mint ahol most van. Mert mint említettem, ez a lemez nem rossz, sőt.., csak alapból esélytelenként indult. (Hát még az új Breaking Benjaminnal szemben…)


A MyMusic értékelése: 6/10


Tracklist:
01 – Right Left Wrong
02 – The Mountain
03 – I Am An Outsider
04 – Infra-Red
05 – Nothing To Lose But You
06 – Me Against You
07 – Love Me Or Leave Me
08 – Strange Days
09 – Villian I’m Not
10 – Chasing The First Time
11 – The New Real
12 – The Abyss

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2018. november 26.

A lányos énemnek - Against The Current

Against The Current – Past Lives (2018) | Két évvel ezelőtt nagy vehemenciával vetettem rá magam a new york-i trió debütáló lemezére, mert a Gravity EP azt vetítette elő, hogy egy gitárral és lendülettel bőven megtámogatott, korrekt kis Paramore-klónt kapunk. Akkor csalódnom kellett, mert sokkal lágyabb, lassabb és unalmasabb lett a debüt. A folytatás viszont igyekszik visszaadni a hitemet! Tovább

2018. november 20.

Az imádni való, kénköves Pokol - Architects

Architects – Holy Hell (2018) | Nyolcadik lemezéhez érkezett a brit metalcore alapvetésének számító Architects, akiknél nem csak az volt a kérdés, hogy tudnak-e kétévente minőségi dalokkal és tartalommal előállni, hanem az is, hogy fő dalszerzőjük és alapító gitárosuk, Tom Searle halála után merre tovább? A válasz egyszerű: lefelé a mélybe! Tovább

2018. november 15.

A változás jó, értem?! - The Amity Affliction

The Amity Affliction – Misery (2018) | A trióra fogyatkozott ausztrál metalcore csapat hatodik albuma egy olyan kísérletezés eredménye, amire ugyan számítani lehetett az elmúlt pár év alapján, mégis a végeredmény teljesen más, mint amit vártunk. Igen, elismerem, egészen érdekes a helyzet, viszont végighallgatva a Misery-t kijelenthető, hogy egyáltalán nem rossz. Sőt... Tovább

2018. november 5.

Palánkról, de hárompontos - AWS

AWS – Fekete részem (2018) | Valószínűleg az ország egyik legvártabb kiadványává nőtte magát az elmúlt féléveben a budapesti srácok negyedik albuma, hiszen Örsék az Eurovízióval mainstream-i magasságokba jutottak, és azóta nincs megállás. Ez pedig amellett, hogy a rivaldát rájuk irányította, olyan súlyt dobott a vállukra, amelyet – talán időhiányban, talán más – nem biztos, hogy sikerült maradéktalanul elcipelni a célig. Tovább

2018. október 11.

Isten sem segített – Crossfaith

Crossfaith – Ex Machina (2018) | Évek óta reménykedem benne, hogy végre a japánok megemberelik magukat és nemcsak egy fél jó lemezzel lepnek meg minket, hanem kitart a lelkesedés a korong végéig, én meg rányomhatom a kiváló plecsnit az aktuális darabra. Miután láttam őket élőben, ez a reményem mondhatni vággyá, sőt akarássá nőtte ki magát. Aztán megint csalódtam. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky