3430 zenekar 12493 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2018. május 20. | Jam

Elpuhultál? Nem baj! - Paramore

Copyright:

Paramore – After Laughter (2017) | Négy év telt el az ultrasikeres selftitled óta, Jeremy Davis ismét elhagyta a hajót, Zac Farro visszaszállt rá, de mindez csak a körítés, hiszen az agy, Taylor York és a hang, Hayley Williams még mindig magabiztosan vezetik egyre növekvő bárkájukat a pop tengerén. Az ötödik albumhoz érve elmondhatjuk, hogy egy felnőttebb, érettebb külsőt mutató, de lelkében még mindig bohókásan gyermeteg zenekarral van dolgunk, és ez zseniális!

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

Az elején le kell szögezni, hogy ez az album teljesen más, mint bármi, amit a banda eddig bármikor kigurított a stúdióból, és néhányaknak ez meg is fog akadni a torkán. Még talán azt is megkockáztatom, hogy joggal, hiszen Hayley-ék felültek arra a vonatra – ígérem, nem lesz több járműves metafora -, amelyre manapság a legtöbb banda: masszív elektronikahasználat, sokkal kevesebb élő hangszer és ebből következően kicsit műanyagabb, stilizáltabb hangzás és egyértelműen pop dalok a régi rockos-punkos megközelítés helyett. Apropó dalok: ha már itt tartunk, el kell mondani, hogy baromi nagy kettősség uralkodik rajtam végig, akárhányszor csak hallgatom a lemezt, ugyanis a dalok többsége egy bohókás, már-már cukormázasan túltolt vázat kapott és mind Ferro felütéses disco-, funky- és pop-alapjai, de főleg Taylor gitár és szintifutamai azt mutatják, hogy ez egy bohóckodás, egy fricska a világnak. Mindeközben Hayley szövegei elég sokszor mélyebb mondanivalót rejtenek, mint amit egy ilyen vidám, kedves zenéhez társítani tudnék, de a kislányos attitűdje és előadásmódja miatt igazán komolyan csak a melankolikusabb, lírikusabb szerzeményeket tudom venni. A többire csak fütyülgetek, dudorászok és elhajtok a naplementében.

És valahol mélyen szent meggyőződésem, hogy ez volt a célja ezzel az egész rózsaszín koncepcióval a bandának, hiszen egy csajfrontos csapat ezt bőven meglépheti, ezzel szemben a Fall Out Boy vagy a 30 Seconds To Mars csak önmaguk paródiájává válnak a gumicukor popjukkal. Ebben rejlik valahol egy zenekar igazi nagysága: amikor felismerik a lehetőségeket és maradéktalanul ki is tudják aknázni azokat úgy, hogy megmaradnak olyannak, amilyenek mindig is voltak. Emberinek, kedvesnek, bohókásan infantilisnek, mégis bújtatottan komolynak és kérlelhetetlenül profinak. A kihozott előzetesek mind egytől egyig slágerek, de ha igazán belemászunk a lemezbe, akkor nem is nagyon találunk gyengébb dalt. Csak hasonlókat. És ez az egésznek a legnagyobb negatívuma, amit elő tudtam bányászni a zsákból, hogy ez a műfaj azért eléggé behatárolt és nem lehetett olyan szélsőségeket megfogni, mint az előző albumon mondjuk egy Daydreaming-Ain’t It Fun-Anklebiters trióval. Vagy akár a komplett előző albummal. Sőt, most hogy eszembe jutott, sajnos azt el kell ismernem, hogy bármennyire is jó poplemezt hoztak össze Taylorék, ettől én még az előző korongot sokkal jobban szerettem és hát a klasszikusokat meg már említeni sem merem. Jobban belegondolva hiányzik a tempó, a torzított gitár és Hayley hatalmas éneklései. De ez is jó. Csak már más.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2018. június 20.

Minek nevezzelek...? – Fall Out Boy

Fall Out Boy – M.A.N.I.A. (2018) | Baromi nehéz nekiállni beszélni erről a lemezről, hiszen imádtam ezt a bandát egészen a 2013-as Save Rock And Rollig. Mármint még azt is imádtam, ami azért elég kevés oldschool fanról mondható el. Aztán az American Psycho-val elindult egy olyan folyamat, amelyet meg kellene állítani. Sürgősen! Tovább

2018. június 15.

Tisztelet a kivételnek! - Parkway Drive

Parkway Drive – Reverence (2018) | Hatodik albumával merészkedett elő az ausztrál metalcore legenda és elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol már gyakorlatilag el is hagyhatjuk ezt a címkét, hiszen ez a lemez ugyan metal,  meg heavy, meg groove, meg dirty, meg bármi, de nem metalcore. Ez valószínűleg nagyon sok rajongó lelkét fogja összetörni örökre, de most komolyan, sárcok… az IRE után mire számítottatok? Tovább

2018. június 10.

Nem kell paráz(s)ni! - Breaking Benjamin

Breaking Benjamin – Ember (2018) | A háromévenkénti Breaking Benjamin lemezmegjelenés olyan biztos, mint a rövid haj a nőknél 50 felett. Az pedig, hogy ez a lemez mindig kicsit hasonlít az előzőre… meg az az előttire… meg talán az az előttire is, az az egyszerű tény mellett szintén törvényszerűsödni látszik. De amíg így karcolnak a dalok, addig én ezt nem bánom! Tovább

2018. május 29.

Tisztul a kép - Blessthefall

Blessthefall – Hard Feelings (2018) | Három év és egy masszív kiadóváltás után hozta ki új lemezét a Beau Bokan vezette kvintett, akik kicsit puhultak ugyan az évek alatt, de még mindig megvan az a harapós lendület, amit annyira imádunk bennük. Nézzük, hogy a Rise Records mennyire nyomta rá a bélyegét a srácok zenéjére? Tovább

2018. május 25.

Kívül állok, magamon kívül - Three Days Grace

Three Days Grace – Outsider (2018) | Három évet kellett újfent várnunk, hogy a torontói srácok visszatérjenek és végre levetkőzzék Adam hiányát, kipróbálva néhány olyan megoldást, amelyet eddig egész élesen kerültek. Persze nem minden esetben jó a kísérletező felfogás, de ha végre az énekes is beleviszi az egyéniségét a zenébe, azért az nem árthat. Matt pedig belevitte az övét ebbe a lemezbe bőséggel. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky