3428 zenekar 12456 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2018. május 20. | Jam

Elpuhultál? Nem baj! - Paramore

Copyright:

Paramore – After Laughter (2017) | Négy év telt el az ultrasikeres selftitled óta, Jeremy Davis ismét elhagyta a hajót, Zac Farro visszaszállt rá, de mindez csak a körítés, hiszen az agy, Taylor York és a hang, Hayley Williams még mindig magabiztosan vezetik egyre növekvő bárkájukat a pop tengerén. Az ötödik albumhoz érve elmondhatjuk, hogy egy felnőttebb, érettebb külsőt mutató, de lelkében még mindig bohókásan gyermeteg zenekarral van dolgunk, és ez zseniális!

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

Az elején le kell szögezni, hogy ez az album teljesen más, mint bármi, amit a banda eddig bármikor kigurított a stúdióból, és néhányaknak ez meg is fog akadni a torkán. Még talán azt is megkockáztatom, hogy joggal, hiszen Hayley-ék felültek arra a vonatra – ígérem, nem lesz több járműves metafora -, amelyre manapság a legtöbb banda: masszív elektronikahasználat, sokkal kevesebb élő hangszer és ebből következően kicsit műanyagabb, stilizáltabb hangzás és egyértelműen pop dalok a régi rockos-punkos megközelítés helyett. Apropó dalok: ha már itt tartunk, el kell mondani, hogy baromi nagy kettősség uralkodik rajtam végig, akárhányszor csak hallgatom a lemezt, ugyanis a dalok többsége egy bohókás, már-már cukormázasan túltolt vázat kapott és mind Ferro felütéses disco-, funky- és pop-alapjai, de főleg Taylor gitár és szintifutamai azt mutatják, hogy ez egy bohóckodás, egy fricska a világnak. Mindeközben Hayley szövegei elég sokszor mélyebb mondanivalót rejtenek, mint amit egy ilyen vidám, kedves zenéhez társítani tudnék, de a kislányos attitűdje és előadásmódja miatt igazán komolyan csak a melankolikusabb, lírikusabb szerzeményeket tudom venni. A többire csak fütyülgetek, dudorászok és elhajtok a naplementében.

És valahol mélyen szent meggyőződésem, hogy ez volt a célja ezzel az egész rózsaszín koncepcióval a bandának, hiszen egy csajfrontos csapat ezt bőven meglépheti, ezzel szemben a Fall Out Boy vagy a 30 Seconds To Mars csak önmaguk paródiájává válnak a gumicukor popjukkal. Ebben rejlik valahol egy zenekar igazi nagysága: amikor felismerik a lehetőségeket és maradéktalanul ki is tudják aknázni azokat úgy, hogy megmaradnak olyannak, amilyenek mindig is voltak. Emberinek, kedvesnek, bohókásan infantilisnek, mégis bújtatottan komolynak és kérlelhetetlenül profinak. A kihozott előzetesek mind egytől egyig slágerek, de ha igazán belemászunk a lemezbe, akkor nem is nagyon találunk gyengébb dalt. Csak hasonlókat. És ez az egésznek a legnagyobb negatívuma, amit elő tudtam bányászni a zsákból, hogy ez a műfaj azért eléggé behatárolt és nem lehetett olyan szélsőségeket megfogni, mint az előző albumon mondjuk egy Daydreaming-Ain’t It Fun-Anklebiters trióval. Vagy akár a komplett előző albummal. Sőt, most hogy eszembe jutott, sajnos azt el kell ismernem, hogy bármennyire is jó poplemezt hoztak össze Taylorék, ettől én még az előző korongot sokkal jobban szerettem és hát a klasszikusokat meg már említeni sem merem. Jobban belegondolva hiányzik a tempó, a torzított gitár és Hayley hatalmas éneklései. De ez is jó. Csak már más.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. szeptember 12.

A vég? Dehogy! - Currents – The Way It Ends

Currents – The Way It Ends (2020) | A második (jó, legyen harmadik a házi kiadású Life – Lost-tal együtt, de mindenhol másodikat írnak) lemezével a Currents bizonyítja, amit két éve már az I Let The Devil In EP-vel eléggé határozottan megpendített: hogy nekik bizony helyük van a jövő metalcore nemzedékének térképén. Ezt pedig kőkemény riffekkel, okos dalszerkesztéssel, fejletépős üvöltésekkel és arénákért kiáltó refrénekkel teszik. Tovább

2020. szeptember 5.

A tuskóság trendi! - Emmure – Hindsight

Emmure – Hindsight (2020) | Nyolcadik alkalommal mondja meg Frankie Palmeri a frankót mindenkinek és talán senki nem lesz meglepve, amikor azt mondom, hogy markánsan azért nem változtak meg a játékszabályok az elmúlt másfél évtizedben. Szóval nyugodjon le mindenki, ismét el lesz küldve a fél világ a p***ába! Tovább

2020. augusztus 31.

Ilyen lenne az élet? - Novelists – C’est La Vie

Novelists – C’est La Vie (2020) | Harmadik lemezéhez érkezett a francia, gitármasztizós, metalcoreba hajló, djent és progmetallal kacérkodó Novelists, és mi sem lehetne ennél nagyszerűbb hír, hiszen az új korongon – ahogy azt már megszoktuk tőlük - egészen kiváló muzsikálást hallunk. Nagy kár, hogy a megjelenés után Matteo Gelsomino énekes kilépett a bandából, mert nélküle, valószínűleg, a C’est La Vie sem lenne ennyire király. Tovább

2020. augusztus 26.

Az ellenállás él! - Anti-Flag – 20/20 Vision

Anti-Flag – 20/20 Vision (2020) | Bevallom, a 2014-es, Szigetes koncertig egyáltalán nem éltem a punkrockerek zenéjét, mert semmivel nem voltak többek, mint a lázadó melodic hc-punk zenekarok egyike a tömegben. Aztán ott a nagyszínpad előtt, a 34 fokban, tűző napsütésben, izzadtságtól csepegő BMTH-s trikóban valahogy megváltozott valami, mert olyan energiákat mozgattak meg az urak, amire egyáltalán nem számítottam. Azóta pedig egészen kiváló barátságot kötöttünk. Tovább

2020. július 23.

Erős kezdés után... | All Time Low - Wake Up, Sunshine

All Time Low - Wake Up, Sunshine (2020) | Ha van a poppunknak ma vezető csapata a világon, akkor az All Time Low simán pályázhat a trónra, hiszen a Blink már nem az igazi, a 5 Seconds of Summer inkább pop, a Neck Deep inkább punk és nem is annyira élem, a Fall Out Boy-t pedig hagyjuk is inkább... Szóval az ATL simán behúzza ezt a megtiszteltetést, a Wake Up, Sunshine-nal pedig bizonyítják, hogy megérdemelten aggatok rájuk ilyen címkéket! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky