3429 zenekar 12480 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2018. május 20. | Jam

Elpuhultál? Nem baj! - Paramore

Copyright:

Paramore – After Laughter (2017) | Négy év telt el az ultrasikeres selftitled óta, Jeremy Davis ismét elhagyta a hajót, Zac Farro visszaszállt rá, de mindez csak a körítés, hiszen az agy, Taylor York és a hang, Hayley Williams még mindig magabiztosan vezetik egyre növekvő bárkájukat a pop tengerén. Az ötödik albumhoz érve elmondhatjuk, hogy egy felnőttebb, érettebb külsőt mutató, de lelkében még mindig bohókásan gyermeteg zenekarral van dolgunk, és ez zseniális!

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

Az elején le kell szögezni, hogy ez az album teljesen más, mint bármi, amit a banda eddig bármikor kigurított a stúdióból, és néhányaknak ez meg is fog akadni a torkán. Még talán azt is megkockáztatom, hogy joggal, hiszen Hayley-ék felültek arra a vonatra – ígérem, nem lesz több járműves metafora -, amelyre manapság a legtöbb banda: masszív elektronikahasználat, sokkal kevesebb élő hangszer és ebből következően kicsit műanyagabb, stilizáltabb hangzás és egyértelműen pop dalok a régi rockos-punkos megközelítés helyett. Apropó dalok: ha már itt tartunk, el kell mondani, hogy baromi nagy kettősség uralkodik rajtam végig, akárhányszor csak hallgatom a lemezt, ugyanis a dalok többsége egy bohókás, már-már cukormázasan túltolt vázat kapott és mind Ferro felütéses disco-, funky- és pop-alapjai, de főleg Taylor gitár és szintifutamai azt mutatják, hogy ez egy bohóckodás, egy fricska a világnak. Mindeközben Hayley szövegei elég sokszor mélyebb mondanivalót rejtenek, mint amit egy ilyen vidám, kedves zenéhez társítani tudnék, de a kislányos attitűdje és előadásmódja miatt igazán komolyan csak a melankolikusabb, lírikusabb szerzeményeket tudom venni. A többire csak fütyülgetek, dudorászok és elhajtok a naplementében.

És valahol mélyen szent meggyőződésem, hogy ez volt a célja ezzel az egész rózsaszín koncepcióval a bandának, hiszen egy csajfrontos csapat ezt bőven meglépheti, ezzel szemben a Fall Out Boy vagy a 30 Seconds To Mars csak önmaguk paródiájává válnak a gumicukor popjukkal. Ebben rejlik valahol egy zenekar igazi nagysága: amikor felismerik a lehetőségeket és maradéktalanul ki is tudják aknázni azokat úgy, hogy megmaradnak olyannak, amilyenek mindig is voltak. Emberinek, kedvesnek, bohókásan infantilisnek, mégis bújtatottan komolynak és kérlelhetetlenül profinak. A kihozott előzetesek mind egytől egyig slágerek, de ha igazán belemászunk a lemezbe, akkor nem is nagyon találunk gyengébb dalt. Csak hasonlókat. És ez az egésznek a legnagyobb negatívuma, amit elő tudtam bányászni a zsákból, hogy ez a műfaj azért eléggé behatárolt és nem lehetett olyan szélsőségeket megfogni, mint az előző albumon mondjuk egy Daydreaming-Ain’t It Fun-Anklebiters trióval. Vagy akár a komplett előző albummal. Sőt, most hogy eszembe jutott, sajnos azt el kell ismernem, hogy bármennyire is jó poplemezt hoztak össze Taylorék, ettől én még az előző korongot sokkal jobban szerettem és hát a klasszikusokat meg már említeni sem merem. Jobban belegondolva hiányzik a tempó, a torzított gitár és Hayley hatalmas éneklései. De ez is jó. Csak már más.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2018. november 26.

A lányos énemnek - Against The Current

Against The Current – Past Lives (2018) | Két évvel ezelőtt nagy vehemenciával vetettem rá magam a new york-i trió debütáló lemezére, mert a Gravity EP azt vetítette elő, hogy egy gitárral és lendülettel bőven megtámogatott, korrekt kis Paramore-klónt kapunk. Akkor csalódnom kellett, mert sokkal lágyabb, lassabb és unalmasabb lett a debüt. A folytatás viszont igyekszik visszaadni a hitemet! Tovább

2018. november 20.

Az imádni való, kénköves Pokol - Architects

Architects – Holy Hell (2018) | Nyolcadik lemezéhez érkezett a brit metalcore alapvetésének számító Architects, akiknél nem csak az volt a kérdés, hogy tudnak-e kétévente minőségi dalokkal és tartalommal előállni, hanem az is, hogy fő dalszerzőjük és alapító gitárosuk, Tom Searle halála után merre tovább? A válasz egyszerű: lefelé a mélybe! Tovább

2018. november 15.

A változás jó, értem?! - The Amity Affliction

The Amity Affliction – Misery (2018) | A trióra fogyatkozott ausztrál metalcore csapat hatodik albuma egy olyan kísérletezés eredménye, amire ugyan számítani lehetett az elmúlt pár év alapján, mégis a végeredmény teljesen más, mint amit vártunk. Igen, elismerem, egészen érdekes a helyzet, viszont végighallgatva a Misery-t kijelenthető, hogy egyáltalán nem rossz. Sőt... Tovább

2018. november 5.

Palánkról, de hárompontos - AWS

AWS – Fekete részem (2018) | Valószínűleg az ország egyik legvártabb kiadványává nőtte magát az elmúlt féléveben a budapesti srácok negyedik albuma, hiszen Örsék az Eurovízióval mainstream-i magasságokba jutottak, és azóta nincs megállás. Ez pedig amellett, hogy a rivaldát rájuk irányította, olyan súlyt dobott a vállukra, amelyet – talán időhiányban, talán más – nem biztos, hogy sikerült maradéktalanul elcipelni a célig. Tovább

2018. október 11.

Isten sem segített – Crossfaith

Crossfaith – Ex Machina (2018) | Évek óta reménykedem benne, hogy végre a japánok megemberelik magukat és nemcsak egy fél jó lemezzel lepnek meg minket, hanem kitart a lelkesedés a korong végéig, én meg rányomhatom a kiváló plecsnit az aktuális darabra. Miután láttam őket élőben, ez a reményem mondhatni vággyá, sőt akarássá nőtte ki magát. Aztán megint csalódtam. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky