3428 zenekar 12456 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2018. május 9. | Jam

Alapvető stabilitás - August Burns Red

Copyright:

August Burns Red – Phantom Anthem (2017) | Nyolcadik albumához érkezett a mindig megbízható, stabilan zakatoló metalcore alapvetés, akik ugyan a rajongók szerint még mindig csak próbálják a Messengers farvizét meglovagolni és a kreativitásuk már rég nem úgy csillog, mint hajdanán, de én ezt vitatnám. El is mondom, hogy miért!

Az egy dolog, hogy ezt a zsánert nagyjából már kimaxolta a világon keletkezett közel csitrillió zenekar, akik a kemény zene messiásainak tartják magukat, mégis kevés olyan van közülük, akik több, mint tíz éve változatlan felállásban és mindig megbízható minőségben tudják szállítani az újabbnál újabb zenéket. Sőt, ahogy azt a díjátadókon és a koncerteken meg lehet vizslatni évente többször – még nálunk is –, ez a teljesítmény nemcsak lemezen, de élőben is bivaly és baromira kiszámíthatóan világszínvonal. Egy olyan bandánál, akik ennyi ideje együtt zenélnek és relatíve egy egészen behatárolt műfajban tevékenykednek, csak egyetlen szempont lehet, ami miatt fent tudnak maradni és nem tűnnek el a süllyesztőben: ez pedig nem más, mint a dalok fogóssága. És mondhat bárki bármit, nekem ez az öt úriember két-háromévente mindig egy olyan lemezzel jelentkezik, ami bár túl nagy meglepetéseket nem okoz, mégis kiflibe görbíti a számat a headbamnghez, hiszen azt kapom, amire számítok, de mégis egy kicsit mindig mást. Éppen csak egy hangyafasznyival másabbat, de az meg pont kell, hogy élőnek tűnjenek a srácok.

A szerkezet alapvető fogaskereke természetesen mind az öt úriember, de azért mégis ki kell emelni Matt Greinert, aki teljesen megérdemelten vívta ki magának a rajongók és a szakma elismerését, hiszen ahogy ez minden koncerten minimum egyszer elhangzik valaki szájából: „b@$zd meg, ez egy gép!”. És a mostani albumon is püföl bőséggel olyan ritmikai képleteket, amiket igencsak nehéz lenne leutánozni. A másik sarkalatos pont JB Brubaker, aki minden lemezre képes olyan riffeket és dallamokat megálmodni, ami nem feltétlenül az év legjobbja, de valahogy mindig benne van a top5-ben. És ha valaki minden alkalommal képes elkápráztatni a nagyérdeműt, akkor arra bizony oda kell figyelni és bátran lehet támaszkodni. Mint ahogy teszi ezt a zenekar bátran, hiszen ha megnézzük csak a The Frost-ot vagy az Invisible Enemy-t – csak hogy a két húzódalt mondjuk -, akkor máris megértjük mire gondolok: rétegesen, okosan felépített dallamvezetés, meglepő fordulatok és maximálisan, a végletekig kidolgozott dalok. Ezekhez már nem is kell más, mint Jake Luhrs, akiről felesleges ódákat zengeni, hiszen már annyiszor leírtam, hogy mennyire jó frontember. Minden hörgésfajtája falakat bont, végre próbálkozik a tonális screameléssel is és a tánctudását pedig tanítani kéne – még ha ez vajmi keveset is tesz hozzá az albumhoz. Apropó, ha már a táncnál tartunk, most sokkal kevesebb stílusidegen intermezzot pakoltak a dalokba, nem úgy, mint a Found In Far Away Places-en, ahol ez már egy kicsit kiszámíthatóvá tette a dalok felépítését. Itt egy kicsivel változatosabbak lettek a nóták és ez nagyon sokat dob a lemez összképén.

Plusz azt se felejtsük el megemlíteni, hogy amikor már elkezdenénk kételkedni benne, hogy a korong végig érdekes lesz (mert akad pár aggasztóbb momentum), akkor berobban a Coordinates-Generations-Float triumvirátus és az állunkat kutatjuk percekig, miközben lúdbőrzik minden egyes porcikánk az epikus pillanatok gyűrűjében. Legalábbis nekem. Természetesen nem azt mondom, hogy ez lenne a banda legjobb korongja, de nekem a top háromba (na jó, négybe) simán odafér! Ha pedig ez kiverné a biztosítékot az oldschool rajongóknál, akkor ne kíméljetek, de nehéz lesz meggyőzni az ellenkezőjéről!


A MyMusic értékelése: 7/10


Tracklist:
01 - King Of Sorrow
02 – Hero Of The Half Truth
03 – The Frost
04 – Lifeline
05 – Invisible Enemy
06 – Quake
07 – Coordinates
08 – Generations
09 – Float
10 – Dangerous
11 – Carbon Copy
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. szeptember 12.

A vég? Dehogy! - Currents – The Way It Ends

Currents – The Way It Ends (2020) | A második (jó, legyen harmadik a házi kiadású Life – Lost-tal együtt, de mindenhol másodikat írnak) lemezével a Currents bizonyítja, amit két éve már az I Let The Devil In EP-vel eléggé határozottan megpendített: hogy nekik bizony helyük van a jövő metalcore nemzedékének térképén. Ezt pedig kőkemény riffekkel, okos dalszerkesztéssel, fejletépős üvöltésekkel és arénákért kiáltó refrénekkel teszik. Tovább

2020. szeptember 5.

A tuskóság trendi! - Emmure – Hindsight

Emmure – Hindsight (2020) | Nyolcadik alkalommal mondja meg Frankie Palmeri a frankót mindenkinek és talán senki nem lesz meglepve, amikor azt mondom, hogy markánsan azért nem változtak meg a játékszabályok az elmúlt másfél évtizedben. Szóval nyugodjon le mindenki, ismét el lesz küldve a fél világ a p***ába! Tovább

2020. augusztus 31.

Ilyen lenne az élet? - Novelists – C’est La Vie

Novelists – C’est La Vie (2020) | Harmadik lemezéhez érkezett a francia, gitármasztizós, metalcoreba hajló, djent és progmetallal kacérkodó Novelists, és mi sem lehetne ennél nagyszerűbb hír, hiszen az új korongon – ahogy azt már megszoktuk tőlük - egészen kiváló muzsikálást hallunk. Nagy kár, hogy a megjelenés után Matteo Gelsomino énekes kilépett a bandából, mert nélküle, valószínűleg, a C’est La Vie sem lenne ennyire király. Tovább

2020. augusztus 26.

Az ellenállás él! - Anti-Flag – 20/20 Vision

Anti-Flag – 20/20 Vision (2020) | Bevallom, a 2014-es, Szigetes koncertig egyáltalán nem éltem a punkrockerek zenéjét, mert semmivel nem voltak többek, mint a lázadó melodic hc-punk zenekarok egyike a tömegben. Aztán ott a nagyszínpad előtt, a 34 fokban, tűző napsütésben, izzadtságtól csepegő BMTH-s trikóban valahogy megváltozott valami, mert olyan energiákat mozgattak meg az urak, amire egyáltalán nem számítottam. Azóta pedig egészen kiváló barátságot kötöttünk. Tovább

2020. július 23.

Erős kezdés után... | All Time Low - Wake Up, Sunshine

All Time Low - Wake Up, Sunshine (2020) | Ha van a poppunknak ma vezető csapata a világon, akkor az All Time Low simán pályázhat a trónra, hiszen a Blink már nem az igazi, a 5 Seconds of Summer inkább pop, a Neck Deep inkább punk és nem is annyira élem, a Fall Out Boy-t pedig hagyjuk is inkább... Szóval az ATL simán behúzza ezt a megtiszteltetést, a Wake Up, Sunshine-nal pedig bizonyítják, hogy megérdemelten aggatok rájuk ilyen címkéket! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky