3429 zenekar 12481 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2018. május 6. | Jam

Arcon leszel b@szva! - Ektomorf – Fury (2018)

Copyright:

Ektomorf - Fury (2017) | Farkas Zotya meghozta a következő Ektomorf albumot, miután kicserélődött körülötte az egész bagázs, de még mindig úgy gondolja, hogy ő a legdühösebb ember az univerzumban. Amivel egyébként nem is lenne alapvetően probléma, ha nem ez lenne a banda tizenötödik albuma, ugyanazon mezsgye mentén menetelve.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

Magam lepődtem meg egyébként azon a legjobban, ahogy berobbant a lemez és az első két dal úgy ledarálta frissen mosott üstökömet, hogy le is mondtam gyorsan a fodrászt – bár belátom, a kaposzakkol viccelődni ebben az esetben nem túl szerencsés… Szóval egészen kellemes felütést kapott az album, és az első klipes dal, a Prophet of Doom (szép Zotya-kiejtéssel „propet of dúm”) valójában mellbevágott rendesen, hiszen nem számítottam ekkora lendületre. Arra meg aztán végképp nem, hogy az AK47 viszi tovább a dolgot és csak megy a dara és megy és megy… Aztán megérkezik a címadó és megtörik a lendület, megkapjuk a kötelező ugrálós-bólogatós tételeket és már csak az Infernal Warfare próbál meg egy kicsit újra circle pit-re kényszeríteni, de úgy istenigazán már nem fogunk nekiállni mozogni, csak a Skin Them Alive-ra. Vagyis mozgunk, mert az ugrálás és a bólogatás továbbra is kötelező. Amit még szintén a pozitívumok oldalára írhatunk, azok a gitárszólók, ugyanis egészen Slayer-esre sikeredtek néhol ezzel a wah-pedálos, „igazából csak nyünnyögtetem a gitárt” felfogásukkal és ezek baromi jót tesznek a daloknak. A hangzás még idefér a napos oldalra, plusz amit marha szívesen vettem, hogy tíz dalban maximalizálták a lemezt a srácok, mert ennyi bőven elég egyszerre ebből a döngöldéből. Sőt…

A negatív oldalra egyből felírhatjuk Zotya kiejtését, de ezt már annyiszor kitárgyaltuk, hogy lassan kezdem megszokni. A másik, hogy itt bizony csak azért van két gitáros… Zotya, miért is van két gitáros? Merthogy a nyolchúros gitár egyedül is kruttyogna annyit, hogy ne kelljen megtámasztani egy másik hangszerrel, melódiákat meg úgyis felesleges keresni, mert itt ugye csak a riffek és a groove-ok számítanak igazán. Tehát van egy ember a bandában, aki csak van. Tudom, hogy ennek a műfajnak megvannak a maga határai, DE! 2018-ban, 14 albummal a hátunk mögött már el kellene azon gondolkodni, hogy ha a két gitár két különböző dolgot csinál (vagy akár teljesen ugyanazt egy terccel/kvarttal/kvinttel feljebb), akkor azért lényegesen változatosabb és érdekesebb dolgokat tudunk felpakolni a lemezre. Viszont nem szeretnék én lenni a zöldfülű, aki nem ért az ’igazi zenéhez’, úgyhogy el is engedem ezt a dolgot. Igazság szerint az Aggressor után én baromi pozitívan csalódtam a bandában, úgyhogy azt kell mondanom, hogy nagyon is jót tett a vérfrissítés és az is, hogy nem akartak 14-15 dalt felpakolni a korongra, hanem csak tízet, de talán arra egy picivel több energiát fordítottak. (talán) Persze ettől még mindig nem lettem se groove-metal, se thrash-metal, se Ektomorf-fan, de mindenképpen haladás a Fury az előzőekhez képest.


A MyMusic értékelése: 6/10


Tracklist:
01- Prophet Of Doom
02 – AK47
03 – Fury
04 – Bullet In Your Head
05 – Faith And Strenght
06 – Infernal Warfare
07 – Tears Of Christ
08 – Blood For Blood
09 – If You’re Willing To Die
10 – Skin Them Alive

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2018. november 26.

A lányos énemnek - Against The Current

Against The Current – Past Lives (2018) | Két évvel ezelőtt nagy vehemenciával vetettem rá magam a new york-i trió debütáló lemezére, mert a Gravity EP azt vetítette elő, hogy egy gitárral és lendülettel bőven megtámogatott, korrekt kis Paramore-klónt kapunk. Akkor csalódnom kellett, mert sokkal lágyabb, lassabb és unalmasabb lett a debüt. A folytatás viszont igyekszik visszaadni a hitemet! Tovább

2018. november 20.

Az imádni való, kénköves Pokol - Architects

Architects – Holy Hell (2018) | Nyolcadik lemezéhez érkezett a brit metalcore alapvetésének számító Architects, akiknél nem csak az volt a kérdés, hogy tudnak-e kétévente minőségi dalokkal és tartalommal előállni, hanem az is, hogy fő dalszerzőjük és alapító gitárosuk, Tom Searle halála után merre tovább? A válasz egyszerű: lefelé a mélybe! Tovább

2018. november 15.

A változás jó, értem?! - The Amity Affliction

The Amity Affliction – Misery (2018) | A trióra fogyatkozott ausztrál metalcore csapat hatodik albuma egy olyan kísérletezés eredménye, amire ugyan számítani lehetett az elmúlt pár év alapján, mégis a végeredmény teljesen más, mint amit vártunk. Igen, elismerem, egészen érdekes a helyzet, viszont végighallgatva a Misery-t kijelenthető, hogy egyáltalán nem rossz. Sőt... Tovább

2018. november 5.

Palánkról, de hárompontos - AWS

AWS – Fekete részem (2018) | Valószínűleg az ország egyik legvártabb kiadványává nőtte magát az elmúlt féléveben a budapesti srácok negyedik albuma, hiszen Örsék az Eurovízióval mainstream-i magasságokba jutottak, és azóta nincs megállás. Ez pedig amellett, hogy a rivaldát rájuk irányította, olyan súlyt dobott a vállukra, amelyet – talán időhiányban, talán más – nem biztos, hogy sikerült maradéktalanul elcipelni a célig. Tovább

2018. október 11.

Isten sem segített – Crossfaith

Crossfaith – Ex Machina (2018) | Évek óta reménykedem benne, hogy végre a japánok megemberelik magukat és nemcsak egy fél jó lemezzel lepnek meg minket, hanem kitart a lelkesedés a korong végéig, én meg rányomhatom a kiváló plecsnit az aktuális darabra. Miután láttam őket élőben, ez a reményem mondhatni vággyá, sőt akarássá nőtte ki magát. Aztán megint csalódtam. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky