Meglepett-és-gyanús: Falling In Reverse - Coming Home (2017)

Falling In Reverse - Coming Home (2017) | Mindenre számítottam 2017-ben, de arra, hogy a FIR fogja szállítani az év arénarock lemezét, arra még a legrészegebb pillanataimban sem fogadtam volna. A Linkin Park kiesett a versenyből, a 30 Seconds to Mars esetleg még tartogathat meglepetéseket – ha Jared megtalálja a gitárját, vagy beeshet egy BMTH, de arra nem számítanék már idén. Így tehát az év meglepetése címre is eséllyel pályázik a Coming Home.

megosztás
kapcsolódó linkek
- Falling in Reverse

Ronnie Redke egy végtelenül visszataszító ember képét festette le önmagáról az előző albumokon, az értékelhető pillanatok pedig csak korlátozott számban képviseltették magukat a korongokon - bár a javuló tendencia elvitathatatlan volt. No mármost, ehhez képest a Coming Home nem szimpla szintlépés, hanem egy komplett transzcendens világba való ugrás, hiszen eltűnt a nonstop öntömjénezés, a metalcoret felváltotta a pure arénarock, a scream megszűnt létezni, a refrének pedig csak úgy szárnyalnak a masszív elektronikus alapokon. Tulajdonképpen úgy orrba vert ez a 13 dal, mint részeg cowboyt a lengőajtó és még mindig egészen nehezen hiszem el, hogy ugyanarról a bandáról beszélünk, aki a Fashionably Late-et és a Just Like You-t összehozta.

Jó, persze, azért az öntömjénezés csak részben tűnt el, átadva a helyét egy ön-reflexív utazásnak, de még így is sikerült meghagyni pár mókás, önfeledt pillanatot, ahol a depresszív hangnemet felváltja a vidámság és bohóckodás. Megmondom őszintén, örülök ezeknek a részeknek is, mert egy teljes hátraarc a régi önmaguknak egészen szokatlan lett volna. Elég volt ez a 150 fokos fordulat, én azt mondom. A zenei alapok kellően változatosak, Ronnie hangjára sosem tudtam rosszat mondani - és a screamelése hiányzik is egy kissé, a gitárszólók még mindig igazán állatok, az effektek pedig simulékonyak és élvezetesek. Nehéz belekötnöm ebbe a dalcsokorba, de azért korántsem lehetetlen.

Kötekedésem tárgyát mindössze kettő dal képezi, amelyek annyira kilógnak a sorból, hogy egyszerűen nem bírtam jóra, főleg nem szerethetőre hallgatni őket. Gondolom nem meglepő, de az I Don’t Mind és a The Departure című tételekről van szó, amelyek az epikus arénarock és a komikus modern rock mellett egy harmadik, külön műfajt képeznek kis csokrunkban és iszonyatosan kilógnak onnan. Nem azt mondom, hogy ezek nem jó dalok, csak azt, hogy a többihez képest nívó alattiak és messze állnak az egész cd lelki világától. Ha csak 11 dalt kapunk, ezeket pedig max egy deluxe edition tartalmazza, akkor egye kukac, így viszont szúrja a szemem. Viszont még ezzel együtt is pályafutásuk legjobb alkotása a Coming Home, bármennyire hiányzik is Ronnie acsarkodása. Ha a két negatívabb dalt legközelebb egy klasszikus, döngölős metalcore-ral helyettesítik - á la Guillotine-széria - , akkor nálam hatalmas favoritok lesznek. Így is év végi befutó a lemez!

A MyMusic értékelése: 8/10

Tracklist:
01 - Coming Home
02 - Broken
03 - Loser
04 - Fuck You And All Your Friends
05 - I Hate Everyone
06 - I’m Bad At Life
07 - Hanging On
08 - Superhero
09 - Straght To Hell
10 - I Don’t Mind
11 - The Departure
12 - Right Now
13 - Paparazzi

cimkék
- Falling in Reverse, lemezkritika, új album

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2021. február 25.

Használj ki! | PVRIS

PVRIS – Use Me (2020) | Az áll a Wikipédia ide vonatkozó cikkében, hogy a PVRIS egy amerikai rock együttes. Nos, ezt már a második album után is erősen megkérdőjeleztem volna, most viszont egyértelműen cáfolnám! A PVRIS olyan vegytiszta popegyüttes, hogy már abban is kételkednék, hogy Lynn Gunn tudja-e még egyáltalán, hogy hogyan kell fogni egy gitárt… Tovább

2021. február 14.

Machine Gun Kelly poppunk babérjai

Machine Gun Kelly – Tickets To My Downfall (2020) | Amikor először szembejött ez a szőke srác a Sleeping With Sirens – Alone című klipjében, egyáltalán nem értettem, hogy mégis mire ez a nagy hype körülötte. Sőt, a rapes albumait nem is komálom a mai napig sem, úgyhogy amikor jött a bejelentés, hogy stílusváltás következik, nagyon kíváncsi lettem. Egy hajdani rapstar fogja megreformálni a 2020-as poppunk színteret? Ugyan már... Tovább

2021. február 11.

Ez miért működik bárkinél is? | Neck Deep

Neck Deep – All Distortions Are Intentional (2020)|Negyedik lemezéhez érkezett a walesi poppunk brigád, én pedig hiába csinálok akármit, egyszerűen nem értem, hogy miért népszerű a Neck Deep. Közel 40 perc alatt összesen 5 percnyi érdekességet nem tudnék összeszedni a hallottakból, és még az is csak maximum középszerű lenne. Tovább

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább