3429 zenekar 12481 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2017. augusztus 7. | Jam

Meglepett-és-gyanús: Falling In Reverse - Coming Home (2017)

Copyright:

Falling In Reverse - Coming Home (2017) | Mindenre számítottam 2017-ben, de arra, hogy a FIR fogja szállítani az év arénarock lemezét, arra még a legrészegebb pillanataimban sem fogadtam volna. A Linkin Park kiesett a versenyből, a 30 Seconds to Mars esetleg még tartogathat meglepetéseket – ha Jared megtalálja a gitárját, vagy beeshet egy BMTH, de arra nem számítanék már idén. Így tehát az év meglepetése címre is eséllyel pályázik a Coming Home.

Ronnie Redke egy végtelenül visszataszító ember képét festette le önmagáról az előző albumokon, az értékelhető pillanatok pedig csak korlátozott számban képviseltették magukat a korongokon - bár a javuló tendencia elvitathatatlan volt. No mármost, ehhez képest a Coming Home nem szimpla szintlépés, hanem egy komplett transzcendens világba való ugrás, hiszen eltűnt a nonstop öntömjénezés, a metalcoret felváltotta a pure arénarock, a scream megszűnt létezni, a refrének pedig csak úgy szárnyalnak a masszív elektronikus alapokon. Tulajdonképpen úgy orrba vert ez a 13 dal, mint részeg cowboyt a lengőajtó és még mindig egészen nehezen hiszem el, hogy ugyanarról a bandáról beszélünk, aki a Fashionably Late-et és a Just Like You-t összehozta.

Jó, persze, azért az öntömjénezés csak részben tűnt el, átadva a helyét egy ön-reflexív utazásnak, de még így is sikerült meghagyni pár mókás, önfeledt pillanatot, ahol a depresszív hangnemet felváltja a vidámság és bohóckodás. Megmondom őszintén, örülök ezeknek a részeknek is, mert egy teljes hátraarc a régi önmaguknak egészen szokatlan lett volna. Elég volt ez a 150 fokos fordulat, én azt mondom. A zenei alapok kellően változatosak, Ronnie hangjára sosem tudtam rosszat mondani - és a screamelése hiányzik is egy kissé, a gitárszólók még mindig igazán állatok, az effektek pedig simulékonyak és élvezetesek. Nehéz belekötnöm ebbe a dalcsokorba, de azért korántsem lehetetlen.

Kötekedésem tárgyát mindössze kettő dal képezi, amelyek annyira kilógnak a sorból, hogy egyszerűen nem bírtam jóra, főleg nem szerethetőre hallgatni őket. Gondolom nem meglepő, de az I Don’t Mind és a The Departure című tételekről van szó, amelyek az epikus arénarock és a komikus modern rock mellett egy harmadik, külön műfajt képeznek kis csokrunkban és iszonyatosan kilógnak onnan. Nem azt mondom, hogy ezek nem jó dalok, csak azt, hogy a többihez képest nívó alattiak és messze állnak az egész cd lelki világától. Ha csak 11 dalt kapunk, ezeket pedig max egy deluxe edition tartalmazza, akkor egye kukac, így viszont szúrja a szemem. Viszont még ezzel együtt is pályafutásuk legjobb alkotása a Coming Home, bármennyire hiányzik is Ronnie acsarkodása. Ha a két negatívabb dalt legközelebb egy klasszikus, döngölős metalcore-ral helyettesítik - á la Guillotine-széria - , akkor nálam hatalmas favoritok lesznek. Így is év végi befutó a lemez!


A MyMusic értékelése: 8/10


Tracklist:
01 - Coming Home
02 - Broken
03 - Loser
04 - Fuck You And All Your Friends
05 - I Hate Everyone
06 - I’m Bad At Life
07 - Hanging On
08 - Superhero
09 - Straght To Hell
10 - I Don’t Mind
11 - The Departure
12 - Right Now
13 - Paparazzi
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2018. november 26.

A lányos énemnek - Against The Current

Against The Current – Past Lives (2018) | Két évvel ezelőtt nagy vehemenciával vetettem rá magam a new york-i trió debütáló lemezére, mert a Gravity EP azt vetítette elő, hogy egy gitárral és lendülettel bőven megtámogatott, korrekt kis Paramore-klónt kapunk. Akkor csalódnom kellett, mert sokkal lágyabb, lassabb és unalmasabb lett a debüt. A folytatás viszont igyekszik visszaadni a hitemet! Tovább

2018. november 20.

Az imádni való, kénköves Pokol - Architects

Architects – Holy Hell (2018) | Nyolcadik lemezéhez érkezett a brit metalcore alapvetésének számító Architects, akiknél nem csak az volt a kérdés, hogy tudnak-e kétévente minőségi dalokkal és tartalommal előállni, hanem az is, hogy fő dalszerzőjük és alapító gitárosuk, Tom Searle halála után merre tovább? A válasz egyszerű: lefelé a mélybe! Tovább

2018. november 15.

A változás jó, értem?! - The Amity Affliction

The Amity Affliction – Misery (2018) | A trióra fogyatkozott ausztrál metalcore csapat hatodik albuma egy olyan kísérletezés eredménye, amire ugyan számítani lehetett az elmúlt pár év alapján, mégis a végeredmény teljesen más, mint amit vártunk. Igen, elismerem, egészen érdekes a helyzet, viszont végighallgatva a Misery-t kijelenthető, hogy egyáltalán nem rossz. Sőt... Tovább

2018. november 5.

Palánkról, de hárompontos - AWS

AWS – Fekete részem (2018) | Valószínűleg az ország egyik legvártabb kiadványává nőtte magát az elmúlt féléveben a budapesti srácok negyedik albuma, hiszen Örsék az Eurovízióval mainstream-i magasságokba jutottak, és azóta nincs megállás. Ez pedig amellett, hogy a rivaldát rájuk irányította, olyan súlyt dobott a vállukra, amelyet – talán időhiányban, talán más – nem biztos, hogy sikerült maradéktalanul elcipelni a célig. Tovább

2018. október 11.

Isten sem segített – Crossfaith

Crossfaith – Ex Machina (2018) | Évek óta reménykedem benne, hogy végre a japánok megemberelik magukat és nemcsak egy fél jó lemezzel lepnek meg minket, hanem kitart a lelkesedés a korong végéig, én meg rányomhatom a kiváló plecsnit az aktuális darabra. Miután láttam őket élőben, ez a reményem mondhatni vággyá, sőt akarássá nőtte ki magát. Aztán megint csalódtam. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky