3428 zenekar 12456 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2017. augusztus 7. | Jam

Meglepett-és-gyanús: Falling In Reverse - Coming Home (2017)

Copyright:

Falling In Reverse - Coming Home (2017) | Mindenre számítottam 2017-ben, de arra, hogy a FIR fogja szállítani az év arénarock lemezét, arra még a legrészegebb pillanataimban sem fogadtam volna. A Linkin Park kiesett a versenyből, a 30 Seconds to Mars esetleg még tartogathat meglepetéseket – ha Jared megtalálja a gitárját, vagy beeshet egy BMTH, de arra nem számítanék már idén. Így tehát az év meglepetése címre is eséllyel pályázik a Coming Home.

Ronnie Redke egy végtelenül visszataszító ember képét festette le önmagáról az előző albumokon, az értékelhető pillanatok pedig csak korlátozott számban képviseltették magukat a korongokon - bár a javuló tendencia elvitathatatlan volt. No mármost, ehhez képest a Coming Home nem szimpla szintlépés, hanem egy komplett transzcendens világba való ugrás, hiszen eltűnt a nonstop öntömjénezés, a metalcoret felváltotta a pure arénarock, a scream megszűnt létezni, a refrének pedig csak úgy szárnyalnak a masszív elektronikus alapokon. Tulajdonképpen úgy orrba vert ez a 13 dal, mint részeg cowboyt a lengőajtó és még mindig egészen nehezen hiszem el, hogy ugyanarról a bandáról beszélünk, aki a Fashionably Late-et és a Just Like You-t összehozta.

Jó, persze, azért az öntömjénezés csak részben tűnt el, átadva a helyét egy ön-reflexív utazásnak, de még így is sikerült meghagyni pár mókás, önfeledt pillanatot, ahol a depresszív hangnemet felváltja a vidámság és bohóckodás. Megmondom őszintén, örülök ezeknek a részeknek is, mert egy teljes hátraarc a régi önmaguknak egészen szokatlan lett volna. Elég volt ez a 150 fokos fordulat, én azt mondom. A zenei alapok kellően változatosak, Ronnie hangjára sosem tudtam rosszat mondani - és a screamelése hiányzik is egy kissé, a gitárszólók még mindig igazán állatok, az effektek pedig simulékonyak és élvezetesek. Nehéz belekötnöm ebbe a dalcsokorba, de azért korántsem lehetetlen.

Kötekedésem tárgyát mindössze kettő dal képezi, amelyek annyira kilógnak a sorból, hogy egyszerűen nem bírtam jóra, főleg nem szerethetőre hallgatni őket. Gondolom nem meglepő, de az I Don’t Mind és a The Departure című tételekről van szó, amelyek az epikus arénarock és a komikus modern rock mellett egy harmadik, külön műfajt képeznek kis csokrunkban és iszonyatosan kilógnak onnan. Nem azt mondom, hogy ezek nem jó dalok, csak azt, hogy a többihez képest nívó alattiak és messze állnak az egész cd lelki világától. Ha csak 11 dalt kapunk, ezeket pedig max egy deluxe edition tartalmazza, akkor egye kukac, így viszont szúrja a szemem. Viszont még ezzel együtt is pályafutásuk legjobb alkotása a Coming Home, bármennyire hiányzik is Ronnie acsarkodása. Ha a két negatívabb dalt legközelebb egy klasszikus, döngölős metalcore-ral helyettesítik - á la Guillotine-széria - , akkor nálam hatalmas favoritok lesznek. Így is év végi befutó a lemez!


A MyMusic értékelése: 8/10


Tracklist:
01 - Coming Home
02 - Broken
03 - Loser
04 - Fuck You And All Your Friends
05 - I Hate Everyone
06 - I’m Bad At Life
07 - Hanging On
08 - Superhero
09 - Straght To Hell
10 - I Don’t Mind
11 - The Departure
12 - Right Now
13 - Paparazzi
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. szeptember 12.

A vég? Dehogy! - Currents – The Way It Ends

Currents – The Way It Ends (2020) | A második (jó, legyen harmadik a házi kiadású Life – Lost-tal együtt, de mindenhol másodikat írnak) lemezével a Currents bizonyítja, amit két éve már az I Let The Devil In EP-vel eléggé határozottan megpendített: hogy nekik bizony helyük van a jövő metalcore nemzedékének térképén. Ezt pedig kőkemény riffekkel, okos dalszerkesztéssel, fejletépős üvöltésekkel és arénákért kiáltó refrénekkel teszik. Tovább

2020. szeptember 5.

A tuskóság trendi! - Emmure – Hindsight

Emmure – Hindsight (2020) | Nyolcadik alkalommal mondja meg Frankie Palmeri a frankót mindenkinek és talán senki nem lesz meglepve, amikor azt mondom, hogy markánsan azért nem változtak meg a játékszabályok az elmúlt másfél évtizedben. Szóval nyugodjon le mindenki, ismét el lesz küldve a fél világ a p***ába! Tovább

2020. augusztus 31.

Ilyen lenne az élet? - Novelists – C’est La Vie

Novelists – C’est La Vie (2020) | Harmadik lemezéhez érkezett a francia, gitármasztizós, metalcoreba hajló, djent és progmetallal kacérkodó Novelists, és mi sem lehetne ennél nagyszerűbb hír, hiszen az új korongon – ahogy azt már megszoktuk tőlük - egészen kiváló muzsikálást hallunk. Nagy kár, hogy a megjelenés után Matteo Gelsomino énekes kilépett a bandából, mert nélküle, valószínűleg, a C’est La Vie sem lenne ennyire király. Tovább

2020. augusztus 26.

Az ellenállás él! - Anti-Flag – 20/20 Vision

Anti-Flag – 20/20 Vision (2020) | Bevallom, a 2014-es, Szigetes koncertig egyáltalán nem éltem a punkrockerek zenéjét, mert semmivel nem voltak többek, mint a lázadó melodic hc-punk zenekarok egyike a tömegben. Aztán ott a nagyszínpad előtt, a 34 fokban, tűző napsütésben, izzadtságtól csepegő BMTH-s trikóban valahogy megváltozott valami, mert olyan energiákat mozgattak meg az urak, amire egyáltalán nem számítottam. Azóta pedig egészen kiváló barátságot kötöttünk. Tovább

2020. július 23.

Erős kezdés után... | All Time Low - Wake Up, Sunshine

All Time Low - Wake Up, Sunshine (2020) | Ha van a poppunknak ma vezető csapata a világon, akkor az All Time Low simán pályázhat a trónra, hiszen a Blink már nem az igazi, a 5 Seconds of Summer inkább pop, a Neck Deep inkább punk és nem is annyira élem, a Fall Out Boy-t pedig hagyjuk is inkább... Szóval az ATL simán behúzza ezt a megtiszteltetést, a Wake Up, Sunshine-nal pedig bizonyítják, hogy megérdemelten aggatok rájuk ilyen címkéket! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky