3428 zenekar 12456 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2017. július 27. | Jam

A kialudt fények esete: Linkin Park - One More Light (2017)

Copyright:

Linkin Park - One More Light (2017) | Bár Chester halála mindenkit megrendített, egy kritikával még adósok vagyunk. Nem fogok ódákat zengeni arról, hogy mennyivel jobbak voltak a klasszikus albumok, se köpködni, hogy a Backstreet Boys új lemeze keményebb, mint ez a nyáltenger, de még csak csípőből temetni sem az új LP-t. Egyszerűen csak nézőpontot váltok és pop oldalról közelítek a One More Light felé, mert így még tartogathat számunkra értékeket. Amúgy nem.

Már az előzetesen kihozott daloknál érezhető volt, hogy a srácok erős Twenty One Pilots függőségben szenvednek, ráadásul véka alá sem akarták rejteni, hogy inkább Justin Bieberrel versenyeznének egy csoportban a díjátadókon és nem a rock vagy metal csapatokkal. Jól is elsülhet egy-egy ilyen pálfordulás, láttunk már rá ékes példákat (gondoljunk jótékonyan a legújabb BMTH korongra), de a legtöbben azért mégiscsak belebuknak, ha széllel szemben hugyoznak. No, mármost a Linkin Park abban a kivételes helyzetben van, hogy ha pornogrind-ot kezdenének el játszani anime maszkokban, azt is milliárdnyi ember követné figyelemmel, hát még így, hogy a poprockjukból a tiszta pop felé tolódtak. Akkor most ez bukás vagy fejlődés?

A helyes válasz természetesen a 42 (aki nem tudja, hogy miért, az szégyellje össze magát, mert nem volt gyerekkora!), ugyanis ennél objektívebben nehéz lenne megítélni az ezredforduló egyik legsikeresebb metalcsapatát. Eltelt 18 év, az öregedés pedig a ráncokat nemhogy mélyítette volna, de teljes mértékben kisimította, mondhatni sterilizálta azokat - a bandával együtt. Ugyanis tököt már nem is kell keresni a dalokban, mint ahogy élő hangszereket sem igen. Én a maga módján még az A Thousand Sunsot is szerettem, sőt el is ismertem. Viszont most igencsak gondban vagyok, mert szeretetem jeleként simán erre is ráütném az “approved” pecsétet, de mint említettem, a Take That-ben több jelenleg a tesztoszteron, mint a Linkin Parkban és ez az, amit nem tudok megbocsátani. Ugyanis hatalmas Twenty One Pilots rajongó vagyok, akik bebizonyították, hogy kellő kreativitással lehet olyan popzenét csinálni, ami újszerű, érdekes és több év távlatából még jobb és még mélyebb, mint elsőre. No, ha egy ilyen lemezt tett volna le az LP az asztalra, egy szavam se lenne. Viszont az, hogy a mélység, a kreativitás és a jó ötletek csak az utolsó két dalban jönnek elő, egészen addig csak a Scooterből a 90-es évek végén már kiselejtezett női vokáleffekt a legnagyobb ötlet, az igencsak a szegénységi bizonyítvány netovábbja.

Ehhez képest a címadó olyan ütéssel ver gyomron, hogy egyből azt kérdezed: miért vártatok eddig, srácok? Tényleg csak a kirakatba jut a kreativitásból, belül minden üres? Aztán a Sharp Edges szintén egy olyan szerzemény, amit nem vártál volna, de mégis jól sült el. Kár, hogy a TOP House of Gold-ja egy az egyben ugyanez (még témájában is szinte). De hát ha úgy lop az ember, hogy a végeredmény jó, akkor egye kukac. Ha nem a LP-ról lenne szó (valószínűleg sosem hallgatom meg ezt a lemezt…), akkor elmenne ez a dalcsokor egy elsőlemezes popcsapatnak. Sőt, talán még jónak is titulálnám, hiszen slágeres popdalok ezek egytől egyig. De így, hogy tudom mire képesek az urak… ez így véraláfutásnak is kevés. Villanygitárt és Chester-üvöltést a népnek! Tudom, arra ott vannak a klasszikusok...mégiscsak ide lyukadunk ki, hiába akartam elkerülni, egyszerűen nem lehet. És lehet, hogy ez az utolsó albumuk, és Chester-üvöltést már biztos nem fogunk kapni. Felemás lezárása ez egy életpályának.


A MyMusic értékelése: 7/10 - szimpla poplemezként
A MyMusic értékelése: 5/10 - LP-albumként


Tracklist:
01 - Nobody Can Save Me
02 - Good Goodbye (ft. Pusha T and Stormzy)
03 - Talking To Myself
04 - Battle Symphony
05 - Invisible
06 - Heavy (ft. Kiiara)
07 - Sorry For Now
08 - Halfway Right
09 - One More Light
10 - Sharp Edges
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. szeptember 12.

A vég? Dehogy! - Currents – The Way It Ends

Currents – The Way It Ends (2020) | A második (jó, legyen harmadik a házi kiadású Life – Lost-tal együtt, de mindenhol másodikat írnak) lemezével a Currents bizonyítja, amit két éve már az I Let The Devil In EP-vel eléggé határozottan megpendített: hogy nekik bizony helyük van a jövő metalcore nemzedékének térképén. Ezt pedig kőkemény riffekkel, okos dalszerkesztéssel, fejletépős üvöltésekkel és arénákért kiáltó refrénekkel teszik. Tovább

2020. szeptember 5.

A tuskóság trendi! - Emmure – Hindsight

Emmure – Hindsight (2020) | Nyolcadik alkalommal mondja meg Frankie Palmeri a frankót mindenkinek és talán senki nem lesz meglepve, amikor azt mondom, hogy markánsan azért nem változtak meg a játékszabályok az elmúlt másfél évtizedben. Szóval nyugodjon le mindenki, ismét el lesz küldve a fél világ a p***ába! Tovább

2020. augusztus 31.

Ilyen lenne az élet? - Novelists – C’est La Vie

Novelists – C’est La Vie (2020) | Harmadik lemezéhez érkezett a francia, gitármasztizós, metalcoreba hajló, djent és progmetallal kacérkodó Novelists, és mi sem lehetne ennél nagyszerűbb hír, hiszen az új korongon – ahogy azt már megszoktuk tőlük - egészen kiváló muzsikálást hallunk. Nagy kár, hogy a megjelenés után Matteo Gelsomino énekes kilépett a bandából, mert nélküle, valószínűleg, a C’est La Vie sem lenne ennyire király. Tovább

2020. augusztus 26.

Az ellenállás él! - Anti-Flag – 20/20 Vision

Anti-Flag – 20/20 Vision (2020) | Bevallom, a 2014-es, Szigetes koncertig egyáltalán nem éltem a punkrockerek zenéjét, mert semmivel nem voltak többek, mint a lázadó melodic hc-punk zenekarok egyike a tömegben. Aztán ott a nagyszínpad előtt, a 34 fokban, tűző napsütésben, izzadtságtól csepegő BMTH-s trikóban valahogy megváltozott valami, mert olyan energiákat mozgattak meg az urak, amire egyáltalán nem számítottam. Azóta pedig egészen kiváló barátságot kötöttünk. Tovább

2020. július 23.

Erős kezdés után... | All Time Low - Wake Up, Sunshine

All Time Low - Wake Up, Sunshine (2020) | Ha van a poppunknak ma vezető csapata a világon, akkor az All Time Low simán pályázhat a trónra, hiszen a Blink már nem az igazi, a 5 Seconds of Summer inkább pop, a Neck Deep inkább punk és nem is annyira élem, a Fall Out Boy-t pedig hagyjuk is inkább... Szóval az ATL simán behúzza ezt a megtiszteltetést, a Wake Up, Sunshine-nal pedig bizonyítják, hogy megérdemelten aggatok rájuk ilyen címkéket! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky