2017. július 12.

A kölcsönvett kölcsönösség hiánya: Dangerkids

Dangerkids - blacklist_ | Négy egész évet váratott magára az amerikai csapat második lemeze, amely egy az electronic post-hardcore és nu-metal elemeket vegyítő, masszív feldolgozás-korong lett. Tudom, mindent megírtak már, amit lehetett, de itt akkor is valami egészen biztosan félresiklott.

Ez pedig azért hatalmas probléma, mert a debütlemezt rongyossá hallgattam és a BMTH That’s The Spirit-jéig szent meggyőződéssel hittem, hogy ez a banda lesz az új évezred Linkin Parkja. Hát nem lett. Ugyanis az van, hogy jó dalokat írnak még mindig a srácok, de már nem annyira jókat. Ötletesek is ezek az electrocore elemek, de már telítődött a piac az elmúlt években és nem látszódik az albumon a “hovatovább”. Plusz amennyire egységesre sikerült az előd, most annyira nem érzem a kohéziót - a hangulatkeltő, dalokat összekötő effektek ellenére sem -, hogy mit is akartak pontosan az urak (és a dobos hölgy). A durva részek még durvábbak, a dallamosak még dallamosabbak, a rap meg rap, de nem ragadnak a fejben és erre meg csak azt lehet mondani, hogy azért nem, mert nem elég jók. Pedig igencsak sok időt hagytam nekik, mert meg akartam szeretni ezt az egészet, de azon felül, hogy megtanultam a dalokat, még mindig csak a teszt miatt hallgatom(tam) inkább, nem élvezetből. Akkor már előveszem a Collapse-t.

A nagyobb problémám mégsem a fentiek egyike a lemezzel, hanem az érzés, ami a legtöbb dalnál felmerül: ezt én már hallottam…tuti, hogy hallottam! Itt egy kis Linkin Park, ott egy kis We Came As Romans, amott teljesen Memphis May Fire a feeling, de ami a legarcpirítóbb, hogy a Ghost In The Walls refrénje egy az egyben Asking Alexandria The Lost Souls – csak egy kicsit jobb. És ez az íz annyira rányomja a bélyegét az egészre, hogy nem tudom függetlenítve, önálló entitásként kezelni, amit hallok. Kivéve a záró akusztikus baromságot, de azt meg bár ne tudnám… Mentségükre még talán a címadó főriffjét és a szólók beemelését tudnám említeni, de azért ez eléggé soványka, nem?

Nekem eddig az év egyik legnagyobb csalódása, de valószínűleg ez a hatalmas elvárásból ered, amit támasztottam a srácok felé. Pedig trendi a cucc, jól is szól, jók az ötletek is (amiket kölcsönvettek másoktól), de egyrészt a végére kicsit elfárad - akárcsak a debüt, ezt nem sikerült kinőni - másrészt sokkal többet is ki lehetett volna hozni ebből a négy évből. Én a magam részéről várom, hogy lesz-e még annyi bennük, hogy fejlődjenek a következőkben, vagy belesüppednek a langyos posványba és a nagy ígéretekből semmi sem marad? Pár év és kiderül.

A MyMusic értékelése: 6/10

Dangerkids - blacklist_ (2017)

Tracklist:
01 - Kill Everythig
02 - blacklist_
03 - Inside Out
04 - Crawl Your Way Out
05 - Things Could Be Different
06 - Ghost In The Walls
07 - Nothing Worth Saving
08 - Singularity
09 - Summoner’s Rift
10 - Glass On Water
11 - Invincible Summer

Jam