3429 zenekar 12493 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2017. július 12.

A kölcsönvett kölcsönösség hiánya: Dangerkids

Copyright:

Dangerkids - blacklist_ | Négy egész évet váratott magára az amerikai csapat második lemeze, amely egy az electronic post-hardcore és nu-metal elemeket vegyítő, masszív feldolgozás-korong lett. Tudom, mindent megírtak már, amit lehetett, de itt akkor is valami egészen biztosan félresiklott.

Ez pedig azért hatalmas probléma, mert a debütlemezt rongyossá hallgattam és a BMTH That’s The Spirit-jéig szent meggyőződéssel hittem, hogy ez a banda lesz az új évezred Linkin Parkja. Hát nem lett. Ugyanis az van, hogy jó dalokat írnak még mindig a srácok, de már nem annyira jókat. Ötletesek is ezek az electrocore elemek, de már telítődött a piac az elmúlt években és nem látszódik az albumon a “hovatovább”. Plusz amennyire egységesre sikerült az előd, most annyira nem érzem a kohéziót - a hangulatkeltő, dalokat összekötő effektek ellenére sem -, hogy mit is akartak pontosan az urak (és a dobos hölgy). A durva részek még durvábbak, a dallamosak még dallamosabbak, a rap meg rap, de nem ragadnak a fejben és erre meg csak azt lehet mondani, hogy azért nem, mert nem elég jók. Pedig igencsak sok időt hagytam nekik, mert meg akartam szeretni ezt az egészet, de azon felül, hogy megtanultam a dalokat, még mindig csak a teszt miatt hallgatom(tam) inkább, nem élvezetből. Akkor már előveszem a Collapse-t.

A nagyobb problémám mégsem a fentiek egyike a lemezzel, hanem az érzés, ami a legtöbb dalnál felmerül: ezt én már hallottam…tuti, hogy hallottam! Itt egy kis Linkin Park, ott egy kis We Came As Romans, amott teljesen Memphis May Fire a feeling, de ami a legarcpirítóbb, hogy a Ghost In The Walls refrénje egy az egyben Asking Alexandria The Lost Souls – csak egy kicsit jobb. És ez az íz annyira rányomja a bélyegét az egészre, hogy nem tudom függetlenítve, önálló entitásként kezelni, amit hallok. Kivéve a záró akusztikus baromságot, de azt meg bár ne tudnám… Mentségükre még talán a címadó főriffjét és a szólók beemelését tudnám említeni, de azért ez eléggé soványka, nem?

Nekem eddig az év egyik legnagyobb csalódása, de valószínűleg ez a hatalmas elvárásból ered, amit támasztottam a srácok felé. Pedig trendi a cucc, jól is szól, jók az ötletek is (amiket kölcsönvettek másoktól), de egyrészt a végére kicsit elfárad - akárcsak a debüt, ezt nem sikerült kinőni - másrészt sokkal többet is ki lehetett volna hozni ebből a négy évből. Én a magam részéről várom, hogy lesz-e még annyi bennük, hogy fejlődjenek a következőkben, vagy belesüppednek a langyos posványba és a nagy ígéretekből semmi sem marad? Pár év és kiderül.

A MyMusic értékelése: 6/10

 

 

Dangerkids - blacklist_ (2017)

Tracklist:
01 - Kill Everythig
02 - blacklist_
03 - Inside Out
04 - Crawl Your Way Out
05 - Things Could Be Different
06 - Ghost In The Walls
07 - Nothing Worth Saving
08 - Singularity
09 - Summoner’s Rift
10 - Glass On Water
11 - Invincible Summer

Jam

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2018. május 25.

Kívül állok, magamon kívül - Three Days Grace

Three Days Grace – Outsider (2018) | Három évet kellett újfent várnunk, hogy a torontói srácok visszatérjenek és végre levetkőzzék Adam hiányát, kipróbálva néhány olyan megoldást, amelyet eddig egész élesen kerültek. Persze nem minden esetben jó a kísérletező felfogás, de ha végre az énekes is beleviszi az egyéniségét a zenébe, azért az nem árthat. Matt pedig belevitte az övét ebbe a lemezbe bőséggel. Tovább

2018. május 24.

Hát ez nem az lett - 30 Seconds To Mars

A Jared Leto Show - 30 Seconds To Mars – America (2018) | A kezdetektől hatalmas rajongója vagyok a banda, vagyis a Leto fivérek munkásságának, a selftitled és az A Beautiful Lie ott csücsülnek a polcomon, a masszív porrétegtől védve, hatalmas becsben tartva, a This Is War-ra még fáj a fogam, míg a negyedik lemezt már csak ajándékba fogadnám el (talán). Pénzt már semmiképpen nem adnék érte. Valószínűleg az Americát azon nyomban vissza is adnám... Tovább

2018. május 20.

Elpuhultál? Nem baj! - Paramore

Paramore – After Laughter (2017) | Négy év telt el az ultrasikeres selftitled óta, Jeremy Davis ismét elhagyta a hajót, Zac Farro visszaszállt rá, de mindez csak a körítés, hiszen az agy, Taylor York és a hang, Hayley Williams még mindig magabiztosan vezetik egyre növekvő bárkájukat a pop tengerén. Az ötödik albumhoz érve elmondhatjuk, hogy egy felnőttebb, érettebb külsőt mutató, de lelkében még mindig bohókásan gyermeteg zenekarral van dolgunk, és ez zseniális! Tovább

2018. május 13.

Storytime. Megint... - Black Veil Brides

Black Veil Brides – Vale (2018) | A fekete menyasszonyok visszatértek, hogy négy évvel a selftitled buktája után kicsit visszaépítsék a renomét, amely mégsem romlott meg úgy istenigazából. Csak nálam, nálam viszont eléggé, hiszen az első három albumot – a maguk kis hibáival együtt is – imádtam, a negyedik pedig úgy arcul csapott az ötlettelenségével, hogy még mindig sajog kicsit. Tovább

2018. május 9.

Alapvető stabilitás - August Burns Red

August Burns Red – Phantom Anthem (2017) | Nyolcadik albumához érkezett a mindig megbízható, stabilan zakatoló metalcore alapvetés, akik ugyan a rajongók szerint még mindig csak próbálják a Messengers farvizét meglovagolni és a kreativitásuk már rég nem úgy csillog, mint hajdanán, de én ezt vitatnám. El is mondom, hogy miért! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky