3429 zenekar 12454 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2016. július 15. | Jam

Önismétlés repetával, deja vu- vel fűszerezve: Architects - Our Gods Have Abandoned Us (2016)

Copyright:

Két éve hozta ki a brit metalcore éllovas a földrengetően sikeres Lost Forever\Lost Together-t, amivel egy csapásra szintet léptek a headlinerség felé. Nagy kérdés volt, hogy innen merre tovább? Hát semerre…

Bölcs mondás ez a “bevált recepten ne változtass” dolog, mindössze annyi a hibája, hogy a zenére, ezen belül is a metalcore szcénára nem vonatkozik. Itt ugyanis ha önmagadat ismételgeted, akkor amilyen gyorsan feltörtél, olyan gyorsan el is süllyedhetsz. Viszont ha a változás, amit eszközöltél a zenédben a rossz irányba ment és a rajongók elképzeléseivel ellentétes irányú, akkor eben guba, ugyanott tartasz. Eme elvárások közepette kihozni egy LF\LT 2-t és nyilatkozni a sajtónak, hogy te vagy a világ egyik legjobb metal bandája, eléggé merész dolog. Az Architects mégis megcsinálta mindezt és az eddigi visszajelzések alapján túlélte.

Persze nem arról van szó, hogy Sam Carterék elfelejtettek volna zenélni, hiszen zenei alapok tekintetében példaértékű is lehetne az egész album, ha két évvel ezelőtt nem ugyanezzel jöttek volna elő. Hiszen a tördelések váltakozása, a hangulatkeltő ès atmoszférateremtő effektek használata, a dalok húzása, Sam változatos éneklése és a mérhetetlenül sok ‘bleh’ mind-mind arról gondoskodik, hogy elejétől a végéig élvezzük az albumot. Mégis ahogy hömpölyög előre a tracklist, önkéntelenül is felfigyelünk olyan momentumokra,  amelyeket már hallottunk valahol. Ez pedig azért is nagyon szomorú, mert a banda diszkográfiája során a stílusuk korongról korongra változott, egészen mostanáig. Tudom, lehetne ezt azzal magyarázni, hogy egészen az LF\LT-ig tartott az útkeresés és most hazaérzek és mint az AC\DC innentől 30 évig kapjuk ugyanazt, kicsit megvariálva. Én remélem, hogy ez nincs így, csak a hirtelen jött népszerűségi robbanás és a headliner turnék okozta sokk most ‘csak’ ennyit engedett meg, a következő korong pedig újra kicsit kísérletezőbb és változatosabb lesz.

Mindazonáltal vitathatatlan, hogy az AOGHAU egy kiváló korong, kidolgozott dalokkal, veretes breakekkel, néhol emlékezetes dallamokkal és megoldásokkal. Az egészből süt a pesszimizmus, az emberundor, a borús jövőlátás, amely ugyan nem emeli a bandát a legnagyobb rádióbarát együttessé, de mivel ez nem is volt soha célkitűzés, ezért elmondható, hogy a dalok közötti kohézió erős és jól látható. Szinte belekötni sem lehetne, ha nem egy b oldalas LF\LT lenne ez a korong. Én a magam részéről nagyon bánom a dolgot, hiszen az Architects egészen közel áll a szívemhez és drukkoltam, hogy ne az önismétlésről szóljon ez a kritika, de sajnos abból kell főznünk, ami van. Az előző lemez újdonságként hatott, tele slágerrel és maradandó ötlettel és állbaverős megoldásokkal, ez pedig sajnos nem tud felérni az előd magasságaihoz. Kövezzetek meg, ha nem így látjátok, de jobban örülnék, ha Mr. Carterék visszatalálnának az isteneikhez és a következő dobásuk ismét egy világrengető, friss, életerős banda képét festené elénk, mindenféle desszertíz nélkül. Szurkolni fogok, mint a magyarokért az eb-n!

A MyMusic értékelése: 6\10

Tracklist:
01 - Nihilist
02 - Deathwish
03 - Phantom Fear
04 - Downfall
05 - Gone With The Wind
06 - The Empty Hourglass
07 - A Match Made In Heaven
08 - Gravity
09 - All Love Is Lost
10 - From The Wilderness
11 - Memento Mori
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. július 1.

TÚMÁCS | Heaven Shall Burn – Of Truth And Sacrefice

Heaven Shall Burn – Of Truth And Sacrefice (2020) | Négy év lemezszünet és két év alkotói szabadság után a német metalbrigád nem kisebb vállalásba fogott, minthogy egy majd’ 100 perces duplalemezzel gyalulják le a hallgatók hallójáratait, miközben elsztorizgatnak életről, halálról, a bolygónkról, az emberiségről és természetesen a gyarlóságról, a nagybetűs ellenségről magáról. Vagyis magunkról, ugyebár… Tovább

2020. június 10.

Hulljon a férgese! | The Black Dahlia Murder

The Black Dahlia Murder – Verminous (2020) | Kilencedik lemezét görgette kifelé a Verminous képében a death metal alapvetésnek számító amerikai banda idén, Strnad-ék pedig egy fikarcnyi kétséget sem hagynak afelől, hogy méltán érdemelték ki ezt a titulust. Most először kellett három évet várni az előző korong után a rajongóknak, de a végeredmény tekintetében bőven mondhatjuk, hogy megérte a plusz egy év! Tovább

2020. június 6.

Meghaltam? | Polaris

Polaris – The Death Of Me (2020) | Második lemezét hozta ki az ausztrál metalcore banda és ha ez a náció és ez a zsáner egy mondatba kerül, akkor abban biztosak lehetünk, hogy valami nem mindennapi produkcióval fogjuk szemben találni magunkat. Ezt maximálisan alá is támasztja a The Death Of Me, hiszen a srácok mindent hoztak, ami kötelező, de mindenen csavartak is egy kicsit, hogy azért mégse legyen már tizenkettő egy tucat! Tovább

2020. június 2.

Kivirágzás | Hayley Williams

Hayley Williams – Petals For Armor (2020) | Sokan azt gondoltuk, hogy az After Laughter-rel Hayley helyretette a dolgokat az életében és a lelkét gyötrő démonoktól megszabadulva végre visszatérnek a klasszikus hangzáshoz és a sodró lendületű poppunk dalokhoz a Paramore-ral. Ez a remény még mindig él, de nagyobbat nem is tévedhettünk volna, hiszen Hayley-ben még volt egy szólólemez, ami a belső utazás és a pop egy teljesen más árnyalatát mutatja meg, mint az AL. Tovább

2020. május 25.

Anyu, fáj a fejem! | Four Year Strong

Four Year Strong – Brain Pain (2020) | Van ez az easycore dolog, amit mindenki az A Day To Remember-rel azonosít, hiszen ők voltak a koronázatlan királyai a műfaj úttörésének. De azt valahogy mindenki elfelejti megemlíteni, hogy ott van a Four Year Strong, akik legalább olyan régóta és legalább olyan minőségi zenét szállítanak lemezről lemezre, mint a nagytestvér. Tehát igazságot a világnak, hallgassatok FYS-ot! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky