Fél-siker: Crossfaith - Xeno

Crossfaith - Xeno (2015) | Negyedik albumánál tart az általam rizsmetal-nak tartott japán electrocore banda, akik több meglepetést is hoztak ezen a korongon. A nagy kérdés nem is az, hogy meglepődünk-e, hanem az, hogy ez a csalódás pozitív vagy negatív irányba mutat?

megosztás
kapcsolódó linkek
- crossfaith

Nem nagy tudomány megállapítani, hogy ott keleten valami irdatlan jó dolog lehet a levegőben (nem, nem a kegyetlenül magas CO2-koncentrációra gondolok), ugyanis az ázsiaiak általában mindent tudnak és mindent jobban, mint mi. Éppen ezért lehet az is, hogy nem sok electrocore bandának van manapság létjogosultsága, főleg úgy, hogy még nu-metal elemeket is bőven csempész a zenéjébe és manapság már nem csak üvöltözéssel és screammel, hanem tiszta énekkel is riogatja rajongótáborát. Nos, a Crossfaith egy nagyon jó banda és minden amit leírtam, igaz, viszont ez az album nem az, amire vártunk két évig.

Először is le kell szögezni mindjárt az elején, hogy mi a legnagyobb probléma: ez a lemez nagyon hosszú, legalább a felére kellett volna csökkenteni a hosszát-tartalmát-mindenét. Akkor ki lehetett volna szanálni az olyan kapufákat, mint a Skindred énekesével közösen elszörnyűlködött Wildfire, vagy a Bullet For My Valentine Tears Don't Fall-jának inverzét, a Tears Fall-t, amely szép törekvés, csak egyszerűen nincs meg hozzá Koei Kenta hangja, hogy egy ilyen dalt elvigyen a hátán. És ezen a három hangos szóló, a zongora és a meglepetés ereje sem segít. Vagy akár innentől mondhatnám az összes dalt, amelyek kazettán már a B oldalnak felelnének meg, és ennek a megállapításnak minőségileg maximálisan eleget is tesznek. Egészen az 5 perces (!), lemezt záró, instrumentális Astral Heaven-ig, amelynél feleslegesebb dolgot ritkán látni/hallani nagylemezen. Szerintem Terufumi Tamano-nak volt elég ideje kiélni magát a lemez 11 dalán, kár volt még ezt is kierőltetnie magából. Az első két perc még belefért volna, de ez a kényszer-epikusság már teljesen felesleges.

Ennyivel nem zárhatjuk le, hiszen meg kell még emlékeznünk Caleb Shomo-ról is (igen, ő a Beartooth énekese), aki bár nem sokat tesz hozzá a Ghost in the Mirror-hoz, legalább szerepel benne és az egy jó dal. Mint ahogy a korong első felével nincs is nagyon bajom, tulajdonképpen ezt vártuk a japán srácoktól: élőben jól működő, erős, elektronikával átitatott, dallamos, de mégis arcba mászós dalokat. A Dystopia-ig bezárólag ezt meg is kapjuk, onnantól meg jön a lejtmenet, s noha a Paint it Black-Vanguard-Calm the Storm hármasban összesen még van vagy 1 percnyi értékelhető dolog, ezek sajnos már erősen és több sebből vérzenek. Egy Zion-szintű EP-t inkább elfogadtam volna és akkor most 10/9-cel dobálóznék és ez az album sem süllyedne a középszerűség mocsarába. Kár.

A MyMusic értékelés: 5/10

Tracklist:
01 - System X
02 - Xeno
03 - Raise Your Voice
04 - Devil's Party
05 - Ghost in the Mirror (ft. Caleb Shomo from Beartooth)
06 - Dystopia
07 - Wildfire (ft. Benji Webbe from Skindred)
08 - Tears Fall
09 - Paint It Black
10 - Vanguard
11 - Calm The Storm
12 - Astral Heaven

cimkék
- Crossfaith, elektro, hardcore, kritika, metalcore, új album

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2021. február 25.

Használj ki! | PVRIS

PVRIS – Use Me (2020) | Az áll a Wikipédia ide vonatkozó cikkében, hogy a PVRIS egy amerikai rock együttes. Nos, ezt már a második album után is erősen megkérdőjeleztem volna, most viszont egyértelműen cáfolnám! A PVRIS olyan vegytiszta popegyüttes, hogy már abban is kételkednék, hogy Lynn Gunn tudja-e még egyáltalán, hogy hogyan kell fogni egy gitárt… Tovább

2021. február 14.

Machine Gun Kelly poppunk babérjai

Machine Gun Kelly – Tickets To My Downfall (2020) | Amikor először szembejött ez a szőke srác a Sleeping With Sirens – Alone című klipjében, egyáltalán nem értettem, hogy mégis mire ez a nagy hype körülötte. Sőt, a rapes albumait nem is komálom a mai napig sem, úgyhogy amikor jött a bejelentés, hogy stílusváltás következik, nagyon kíváncsi lettem. Egy hajdani rapstar fogja megreformálni a 2020-as poppunk színteret? Ugyan már... Tovább

2021. február 11.

Ez miért működik bárkinél is? | Neck Deep

Neck Deep – All Distortions Are Intentional (2020)|Negyedik lemezéhez érkezett a walesi poppunk brigád, én pedig hiába csinálok akármit, egyszerűen nem értem, hogy miért népszerű a Neck Deep. Közel 40 perc alatt összesen 5 percnyi érdekességet nem tudnék összeszedni a hallottakból, és még az is csak maximum középszerű lenne. Tovább

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább