2013. július 6. | Bertoni
Ez a Divat: Ahogy öregszünk, úgy poposodunk
- share
- kapcsolódó fájlok
- kapcsolódó linkek
- kapcsolódó cikkek
7. Most titeket is lefoglal az új lemez készítése – gyorsan mennek a dolgok?
Dani: Picit összefügg ez a változásokkal is szerintem. Mindenki más irányból érkezik, valószínűleg pont emiatt nem működne jól, ha valaki egyedül megírná a számot. Pont az a lényeg, hogy együtt jammelünk. Kaptunk két új személyiséget, és az együttzenélésben ez nagyon fontos, hogy mindenki hozzárakja a maga személyiségét. Ott van a Jani, aki a sales-es kategória, meg az a „menjünk” típus. A Gergőt nagyon zavarja a rendezetlenség. Az Árpi az intellektusát hozza a zenébe, aki úgymond bomlaszt a zenéjével, de az meg kell bele ahhoz, hogy ne legyen unalmas. Az Ádám nagyon kreatív ember, viccesen kreatív. Fegyveres biztonsági őr egyébként, de mellette hangrestaurátor (nevetés). De ha formában van, egy komplett standupot le tudna nyomni.
Geri: Amikor idekerültem, akkor úgy jellemeztem a zenekart, mint egy gyümölcsfa. Vannak rajta érett gyümölcsök, és várod, hogy ezek leessenek, mert az élet véges, és az ember kreativitás iránti igénye szintén. Mert van egy tól-ig. Szóval várod, hogy ezek a gyümölcsök majd le fognak potyogni. Az érett azt jelenti, hogy technikailag képzett, jó ízléssel rendelkező, együttműködésre képes emberek, csak valamiért meg kell fogni mindkét vállát egyenként mindegyiknek, és fel kell rázni, hogy csináld. Szerintem egy reális cél, ha még 20 évig tud működni, és életben tud maradni a zenekar.
Dani: Igen, amikor mi elindultunk, 18-19 évesen nagyon sok ambíciónk volt. Nagyon sok fellépőhely is volt, és viszonylag rendszeresség is a koncertjeinkben. Most már sajnos kopik ki ez, nagyon kevés a jó klub, nem is nagyon költenek rájuk. Visszagondolva az egy törés volt, amikor megszűntek a régi helyek.
Nina: Ez pont egy olyan zenekar, amit nem ismernek eléggé itthon. Nincs olyan sok pártfogója, de mégiscsak azt gondolom, hogy ezeket az igényeket egy idő után meg kell teremteni. Kell nevelni a közönséget. De ha tudod jól nevelni, akkor viszont vevő rá, ez meg kommunikációs kérdés. Lehet, hogy ma már nem is működik máshogy. Egyébként iszonyat koncerthelyzetekbe tud az ember kerülni, csak egy példa: elmentünk egy borfesztiválra, a Balaton környékére. A második szám után előrejött a színpad elé egy 70 éves idős bácsika két kis mankóval az oldalán, és elkezdte verni az asztalt a mankójával, hogy mi most játsszuk el az ő legkedvesebb dalát, ami a Száz forintnak ötven a fele volt. És a koncert második dala után ott van, és egyszerűen nem tudsz mit kezdeni vele. Én szintén egy meghívott vendég voltam, a zenekar vezetője pedig végül azt mondta, hogy jól van, kedves Lajos bácsi, vagy akárhogy hívták, elhúzzuk a nótáját. Ez egy olyan kompromisszum, amit mondjuk nem feltétlenül kötnék meg én, és elég komoly, de mindenki ott volt, mindenki élvezte a koncertet, csak törődni kellett a közönséggel. Azt nem mondom, hogy ez egy jó út...
Dani: Egyébként a reggeli Szigetes koncertünk volt az egyik legjobb fellépésünk. Mostanra már bejutni se lehet oda, akkor kétszer játszottunk egy hét alatt. Mondták, hogy ezt hivatalosan nem lehet, úgyhogy egyik este volt egy rendes Ez a Divat koncert, és a Tilos rádiósok meg szóltak, hogy mit szólnánk hozzá, ha reggel játszanánk. Az ő sátruk mellett van egy kis színpad, ott. Úgy voltunk vele, hogy biztos lesz ott valami afterparty, vagy ilyesmi, és Ez Nem a Divat néven kreatívan felvonult a zenekar. Reggel 8 előtt találkozunk a Szigeten, és mindenki a reggeli kis joghurtját, meg a kiflijét fogyasztotta, megreggelizgettünk, besétáltunk, felrugdostuk a hangtechnikust, aki a porban aludt. Tényleg ilyen kultúrhakni volt, az embernek eszébe jutott, hogy tényleg itt valami zenekar van.... Azért volt jó a sztori, mert mögöttünk egy elég nagy WC-s-zuhanyzós komplexum volt, és azon kaptuk magunkat, hogy jöttek az emberek. Ébredeztek, elkezdtünk zenélni, és iszonyatos tömeg alakult ki. Mindenki ott állt, törölközővel, fogkefével a kezükben, és nyomták. Pár száz fős tömeg összeszaladt a kis színpad elé, és reggel 8 és fél 10 között hatalmas parti kerekedett. Mi voltunk az egyetlen fellépők abban az intervallumban, de persze előfordultak pár fős bulik is. Egyszer valami csepeli klubba keveredtünk, amiről kiderült, hogy heavy metál, és 3-4 ember állt a terem végében, aztán a koncert után fogtuk, és mint a sztárok: „szevasztok”, a dobos bedobta a terem közepére a dobverőket. Aztán leugrott a színpadról, és összeszedte (nevet). De voltak nagyon jó élmények. Igazából ha célokról beszélünk, én leginkább azt szeretném elérni, hogy valaki egyszer helyettem cipelje a cuccomat (nevet), és egy nagyobb tömeg előtt játszani.
Nina: Az én távolabbi céljaimhoz mérten ez a zenekar nagyon ismert, nagyon sokak által szeretett és sok rádióadó által játszott zenekar lesz, mert ezt megérdemelné. Gyümölcsöző munkát szeretnék együtt. Nekem egyetlen fenntartásom van, a név, de megértem. 20 év távlatából ez egészen másképp tűnik fel.
Gergő: Hogy milyen név kell, meg hogy kell megjelenni, erre nincs recept. Nem tudom, mit kell csinálni. Valamikor valami jól működik, és ennyi. Felkészültnek kell lenni technikailag, érzékenynek kell lenni, kreatívnak, ez mind nagyon fontos, de nem elég. Semmi nem elég. Nem tudod, hogy mi az, amitől működik valami. Reméljük, hogy most, ahogy ez a 6 ember összejött, működni fog. Sőt, én hiszek ebben. Lehet, hogy csak nagyon pici dolgokat kell tekergetni. Egy példa. Nekem mindig azonos hangnemből kezdődnek a dalok, kicsit összemosódnak. Erre azt mondta az egyik lány egy koncerten, hogy ez tök jó volt, minden jó volt, csak nem lehetne egy kicsit gyorsabb? Említettem ezt egy próbán, és megcsináltunk egy dalt, picit gyorsabb lett, és elkezdett élni. Tehát lehet, hogy apró változtatások kellenek csupán, és működik minden.
Bertoni