3428 zenekar 12453 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2013. május 28. | govinda

Elviszik-e a hátukon? The Trousers

Copyright:

The Trousers: Freakbeat | A bemutatkozásukban magukat a ’60-’70-es évek zenei hagyományának örököseiként megjelölő The Trousers legújabb lemeze olyan értékeket rejteget, amilyeneket én magam már régen hallottam nemcsak magyar, de külföldi zenekaroktól is. Elviszik-e a hátukon ezek az értékek a teljes korongot?

A 2005-ben alakult The Trousers tagjai szintén bemutatkozásukban, úgy fogalmaznak, hogy kőkeményen odacsapnak a súlyos riffekkel, de azt sem felejtik, mi szükséges az emlékezetes dalokhoz. Igaz-e ez a Freakbeatre? A legelső dallal nem hezitálnak, egyből oda is csapnak: rögtön a legismertebb, az egyik leghúzósabb darabbal nyitnak, az I get around-dal – engem sokkal inkább emlékeztet a nyolcvanas évek végi, kilencvenes évek eleji „powerrock” hangulatra a hetvenes évek helyett. (Gondoljunk a Guns’n’Roses aranykorára, de még egy kis The Cult-utánérzést is meg mernék kockáztatni.) A gitárriffek mindenesetre óriásiak.
 
Hasonló érzet uralja az ezután következő Sister Sludge-t: annyi ebben a kraft és a karc, hogy a néhol kicsit darabosabb angolt könnyen megbocsátja az ember. Óvjuk a nyakunkat, mert bizony időnként nehéz megállni, hogy ne kezdjünk visszafogott headbangelésbe! Az iram nem lassul a Fear of the city-vel sem (továbbra sem tudom kiverni közben a fejemből a The Cult Wild Flowerjét), a dallamosabb refrénért és átkötésekért jár a pirospont. Ez folytatódik a lemez címadó dalában is, ami azért is jelent fellélegzés-félét, mert a testes, mondhatni emberes zúzás könnyen megfeküdheti a hallgató gyomrát ekkora töménységben (nem beszélve arról, hogy unalmassá válhat, már akinek).
 
Az Under the wheelben érzem először a korábbi évtizedek visszhangját: kissé visszább vettek a nyakszaggató témákból, ez viszont nem jelenti azt, hogy a dal ne lenne ütős, sőt, számomra ez az album első igazán megjegyezhető darabja, a fülbemászó vokálok és a keménység kettőssége miatt. Az Electric Gardennek már az elején megörültem, mert orgonára hajazó hangokat véltem felfedezni a háttérben, plusz ezen a ponton valóban lassul egy kicsit a sodrás (de enyhülni nem enyhül az erő). Csengő gitárok, jó dallamok, aztán később orgonaszóló – ha ez utóbbi nem lenne, bizony, jóval kevésbé lenne karakteres a dal. A Crackin’ up alone basszusintrója rögtön megvett engem, nem beszélve a feszes ritmusáról, az pedig külön öröm, hogy a lemez első néhány tételének egyformasága után ez már a harmadik nagyon különböző, másmilyen hangulatot árasztó darab. (A személyes kedvenc.)
 
A Real deep groove visszatér az album indításakor megteremtett hangulatba, de ahhoz van elég húzása, hogy tetszetős legyen, a női vendégvokál Ferenczi Szonitól viszont eléggé hangsúlytalan. A Not afraid to fall egy tisztességes rocknóta, de nem ad semmi olyat, amit az eddigi hallgatás során ne kaptunk volna meg (egy remek szólót tartalmaz, igaz). Ezután mondjuk felkaptam a fejem: nicsak, egy The Kinks feldolgozás! Ebben sincs semmi új, de tisztességesen lett feljátszva, és tökéletesen beleillik a Freakbeat világába. (Na meg egyébként is szeretem az eredetit, úgyhogy nehezen tudnám kritizálni.) A záródal, a Demon Gasoline gitártémája fejlecibálós, nem spóroltak az anyaggal az utolsó számra sem. De – és ezt mindenki döntse el, negatív vagy pozitív tulajdonsága-e – továbbra is ugyanazt a szintet és világot hozza, mint a korong dalainak döntő többsége.
 
Összefoglalásként a magam részéről hiánypótló terméknek érzem a Freakbeatet: nemcsak azért, mert nagyon rég hallottam ennyire hamisítatlanul rocknak nevezhető zenét, és valóban a rockzene (egyik) hőskorára emlékeztet. Azért is, mert mindez a mezei zenehallgató számára is pontos, profi, hibamentes módon van tálalva. Sajnos, kicsit a hátrányokról is kell beszélni: bár az album világa nagyon homogén, ez éppen annak lehet rossz, aki egyébként is sok ilyesfajta zenét fogyaszt, vagy éppen nem különösebben fogékony erre a stílusra. Igen erőteljes anyag ez, úgy érzem, többféle árnyalatot is elbírt volna: valószínűleg volt még meglepetés a The Trousers tarsolyában, ezt a személyes kedvenceim, az Under the wheel – Electric Garden – Crackin’ up alone hármas is sejteti.
 

 
Ne ijedjünk meg, ettől ez még egy remek lemez, különösen a maga műfajában. Igazi rockra éhesek szombat estéihez kifejezetten ajánlott! Erős.
 
govinda
 
MyMusic értékelés: 7/10
 
The Trousers: Freakbeat (EMI Music Hungary, 2013)
 
1. I get around
2. Sister Sludge
3. Fear of the city
4. Freakbeat
5. Under the wheel
6. Electric Garden
7. Crackin’ up alone
8. Real deep groove
9. Not afraid to fall
10. All day and all of the night (The Kinks cover)
11. Demon Gasoline
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább

2020. szeptember 26.

Ha temetsz, temess mélyre! - Make Them Suffer – How To Survive A Funeral

Make Them Suffer – How To Survive A Funeral (2020) | Nagyon nehéz helyzetben voltam, mert alapvetően bírom a bandát, viszont az előzetes dalokból nekem egyedül az Erase Me ütött csak akkorát, hogy elkezdjem várni a lemezt – plusz természetesen a lemez címe, mert az viszont telitalálat! Ebből a kétes alapszituációból pedig a végeredmény egyértelműen kibillentett, nézzük merrefelé! Tovább

2020. szeptember 12.

A vég? Dehogy! - Currents – The Way It Ends

Currents – The Way It Ends (2020) | A második (jó, legyen harmadik a házi kiadású Life – Lost-tal együtt, de mindenhol másodikat írnak) lemezével a Currents bizonyítja, amit két éve már az I Let The Devil In EP-vel eléggé határozottan megpendített: hogy nekik bizony helyük van a jövő metalcore nemzedékének térképén. Ezt pedig kőkemény riffekkel, okos dalszerkesztéssel, fejletépős üvöltésekkel és arénákért kiáltó refrénekkel teszik. Tovább

2020. szeptember 5.

A tuskóság trendi! - Emmure – Hindsight

Emmure – Hindsight (2020) | Nyolcadik alkalommal mondja meg Frankie Palmeri a frankót mindenkinek és talán senki nem lesz meglepve, amikor azt mondom, hogy markánsan azért nem változtak meg a játékszabályok az elmúlt másfél évtizedben. Szóval nyugodjon le mindenki, ismét el lesz küldve a fél világ a p***ába! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky