2013. március 25. | Szandi
A Take A Break név nem volt valami megnyerő, ezért Mészáros-Kárpáti Marcell (ének, ritmusgitár), Hutera Lajos (szólógitár, vokál), Menyhárt Tamás (basszusgitár, vokál) és Mario Gonzalez (dob)2009-ben megalakították a Summertime zenekart, mely a jövőbeli számok hangulatának irányadó vonalát hivatott tükrözni. Mardellal, Norbival, Hajzival és Neczel vagyis a Summertime zenekarral beszélgettünk, ahol a rengeteg érdekesség mellett szóba került legfrissebb videoklipjük is.
Miért pont ebben a zenei stílusban nyomultok, és miért lett Summertime a zenekar neve?
- Akkoriban ez a műfaj állt hozzánk legközelebb, leginkább a jó hangulata miatt. Ezt a zenét talán mindenki könnyen be tudja fogadni, még a más stílust kedvelők is. A hangulatból kiindulva eljutottunk a napsütéses nyárig, ami minden fiatalnak a szünetet és laza szórakozást jelenti, így lettünk Summertime.
Kik a célközönségetek?
- Ez a stílus leginkább a fiatalok számára készül, ennek ellenére volt már rá példa, hogy egy fesztiválon 6 éves lányok ugráltak az első sorok közt, de jött már oda hozzánk 50-en felül is valaki mint új rajongó.
Milyen tapasztalatokat szereztetek az első, ahogy említetted szegedi koncerteteken? Ez olyan dolog, amit egy zenekar sosem felejt el.
- Igen, felejthetetlen alkalom volt. Már önmagában az odajutás izgalmas volt. Egy ismerős zenekarral utaztunk le nyolcan, és rengeteg vicces élményben volt részünk. A buli és a közönség nagyon jó volt. Úgy láttuk, van értelme a további munkának, bár még nem tudtuk, milyen nehéz is lesz ez a mai zenei életben.
Esetleg klip ügyileg hogy álltok? Esedékes mostanában egy premier?
- Tökéletes az időzítésed! A napokban jelent meg egy új klipünk. Csináltunk egy Flo Rida – Whistle feldolgozás számot, és ehhez gyorsan akartunk készíteni egy HD videót is. A klip egyszerű, de szórakoztató, lényege az önfeledt szórakozás (nevet).
Mostanában hol láthatunk titeket koncertezni?
- Nemsokára lesz egy koncertünk a Dürer Kertben az Alvin és a Mókusok zenekarral. Utána vidéki bulik jönnek Sopronban, Kecskeméten, Dunaújvárosban, és áprilisban lesz egy bécsi fellépésünk is!
Szerepeltetek a Nagy Bandaháborúban is, meséljetek erről!
- Szerintem jó esélyekkel indultunk, mert sok időt és energiát fektettünk a klipünkbe, és ez sok esetben megtérül. Ez volt az első ilyen alkalom, nagyon élveztük, és izgultunk is persze. Beszéltünk róla, hogyha nyerünk, akkor zenekaros felszerelések bővítésébe, fejlesztésébe fektetjük az összeget. A verseny szervezőitől a háttérben azért kaptunk visszajelzéseket, ezek alapján valahol az élmezőnyben végeztünk, bár sajnos nem nyertük meg a fődíjat. Enyhítette a szomorúságunkat, hogy az utolsó adásban az egyik zsűritag külön kiemelte a zenénket, miszerint a nevezők közül véleménye szerint a miénk a legeladhatóbb.
Van olyan hazai zenekar, akikkel szívesen koncerteznétek, vagy egy duett erejéig összeállnátok velük?
- Persze. Tetszik nekünk a skatepunk-hiphop duók ötlete, így szívesen kiadnánk egy ilyen számot valamelyik híresebb hazai előadóval. Vannak kedvenc hazai zenekaraink, mint például a Supernem, Fish!, Alvin, Kozmosz. Velük mindenképp szívesen koncerteznénk. Közülük, ahogy említettem Alvinékkal hamarosan jön a Düreres fellépés, és a Kozmosszal jelenleg egyeztetünk egy nyári buli, esetleg fesztivál ügyében.
Mit szeretnétek elérni a zenekarral a későbbiekben?
- Természetesen komolyan gondoljuk. A fő cél talán külföld, itthon most más műfaj az eladhatóbb, de külföldön vannak még a stílushoz hű országok. Egyéb cél a sok-sok videoklip és sok új szám, valamint, hogy el tudjuk juttatni a zenéinket mindenkihez, akinek pár jó napot szerezhetünk a vidám hangulattal.
A végére valami frappáns üzenet a MyMusic olvasóinak?
- Tudjuk, hogy manapság az élet minden területén nehéz eligazodni, de ha jobb a kedve az embernek, mindent könnyebb átvészelni. Így ha bárkinek egy kis laza, szórakoztató pihenésre lenne szüksége, hangolódjon ránk. Summertime, buli, pia, rock’n’roll!
Szandi