3428 zenekar 12456 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2013. március 21. | Bertoni

Visszatérés vagy visszalépés? Dido

Copyright:

Dido: Girl Who Got Away | Március 4-én hosszas hallgatás után jelent meg a 41 éves énekesnő negyedik önálló lemeze. Az albumon Dido olyan nevekkel dolgozott együtt, mint Jeff Bhasker, Jon Brion, Greg Kurstin, Pete Miser, Rick Nowels, Plain Pat, P*Nut, Rollo és Sister Bliss. Saját bevallása szerint az anyag egy „nagy, vidám, elektronikus csapongás” – lássuk!

Dido nevét ’99 óta jól ismeri a brit és a nemzetközi popkultúra. Első két lemezével kiemelkedő sikereket ért el, a harmadik korong eladásai viszont meg sem közelítették az előzőeket. Mindig is probléma volt számára, mennyire engedje a zenélést elhatalmasodni a magánélet rovására, így az utóbbi években inkább visszavonult, családot alapított. Persze ez nem akadályozta meg abban, hogy néhány filmzenével foglalkozzon (például a Szex és New York 2. kapcsán), de a komolyabb munkát csak tavaly kezdte el igazán. Ennek eredménye a legújabb lemez, amit (az énekesnő nyilatkozataiból úgy tűnik) turnén nem hallhatnak majd a rajongók, úgyhogy mindenki érje be az otthoni hangszórókkal…

Apropó hangszórók. Általános tapasztalatom a lemezről, hogy nem is azért nyomod feljebb a hangerőt, mert annyira tetszik, hanem mert többször nem hallod jól a zenét. Aztán amikor hallod, az sem a korlátlan gyönyör, pláne nem „nagy, vidám, elektronikus csapongás”. Az az érzésem, hogy ehhez a hanghoz, ami egyébként két szint (egy magasabb és egy mélyebb) között váltakozik, nem illik ez a zenei stílus. Az első pár dalnál azt mondtam magamban, hogy egy remixet kéne csinálni az egészből, hogy élvezhetőbb legyen –a deluxe részben aztán teljesült is a kívánságom. De addig nem volt igazán átütő az élmény, hiányzott a tetőpont a dalokból, és nem is áll össze a kép. Amellett, hogy sokáig tart végighallgatni, nem hagy maradandó nyomot az emberben.

De ne legyünk ennyire negatívak, szó sincs róla, hogy ne lennének értékei is – a Didótól korábban megszokott színvonal most is megvan, csak nem feltétlenül sikerült minden dalban továbblépni ennél. De például a rap-betéteket nagyon jó ötletnek tartom, jól megtörik a már-már unalmassá váló bársonyosságot, felpörgetik a ritmust. Az első néhány szám elég langyosra sikeredett, de például a Sitting On The Roof Of The World igazán gyönyörű ballada, egyszerűségében nagyszerű, akárcsak a Happy New Year a fülbemászó refrénjével.

Végre beindul egy gyorsabb ritmus is a közepe táján: a Love To Blame vagány, egyedibb hangzást hoz a szimfonikusok bevonásával, a Loveless Hearts összhangzása pedig megbizsergeti a fület. A Let Us Move On aknázza ki leginkább az énekesnő tagadhatatlanul egyedi hangjában rejlő lehetőségeket, míg a Just Say Yes-t egy bárban zongorán vonagló nő előadásában képzelem el… A Lost és a Day Before We Went To War mondanivalója igazán komoly, felnőtt témákat hoz fel, mégis kilógnak egy kicsit a sorból. Nekem ehhez a stílushoz nem annyira passzolnak a világmegváltó gondolatok, vagy akkor a zene is legyen hozzá minden ízében különleges. Márpedig ez nem teljesül. Mintha olyasvalaki énekelne, aki nem tudja igazán, milyen zenei közegben szól a legjobban a hangja. A popszakmát hagyjuk meg Madonnának, Didót pedig fizesse be valaki jazz-, rap- és vokáléneklési órákra, mert akármelyik jobban illene hozzá, és ezeket a súlyos, költői gondolatokat is inkább elbírják más műfajok. Ő is azt mondja, „az élet túl rövid”, minek ezen a pályán tévelyegni, amikor lehetne sokkal jobb is?

Bertoni

MyMusic értékelés: 6/10

Dido (2013, RCA Records) Girl Who Got Away Deluxe Edition tracklista:

CD 1:
1. No Freedom
2. Girl Who Got Away
3. Let Us Move on feat. Kendrick Lamar
4. Blackbird
5. End Of Night
6. Sitting On The Roof Of The World
7. Love To Blame
8. Go Dreaming
9. Happy New Year
10. Loveless Hearts
11. Day Before We Went To War

CD 2:
1. Let Us Move On feat. Kendrick Lamar (prod. Jeff Bhasker and Plain Pat)
2. All I See feat. Pete Miser
3. Just Say Yes
4. Let's Runaway
5. Everything To Lose (Armin Van Buuren remix)
6. Lost
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. szeptember 12.

A vég? Dehogy! - Currents – The Way It Ends

Currents – The Way It Ends (2020) | A második (jó, legyen harmadik a házi kiadású Life – Lost-tal együtt, de mindenhol másodikat írnak) lemezével a Currents bizonyítja, amit két éve már az I Let The Devil In EP-vel eléggé határozottan megpendített: hogy nekik bizony helyük van a jövő metalcore nemzedékének térképén. Ezt pedig kőkemény riffekkel, okos dalszerkesztéssel, fejletépős üvöltésekkel és arénákért kiáltó refrénekkel teszik. Tovább

2020. szeptember 5.

A tuskóság trendi! - Emmure – Hindsight

Emmure – Hindsight (2020) | Nyolcadik alkalommal mondja meg Frankie Palmeri a frankót mindenkinek és talán senki nem lesz meglepve, amikor azt mondom, hogy markánsan azért nem változtak meg a játékszabályok az elmúlt másfél évtizedben. Szóval nyugodjon le mindenki, ismét el lesz küldve a fél világ a p***ába! Tovább

2020. augusztus 31.

Ilyen lenne az élet? - Novelists – C’est La Vie

Novelists – C’est La Vie (2020) | Harmadik lemezéhez érkezett a francia, gitármasztizós, metalcoreba hajló, djent és progmetallal kacérkodó Novelists, és mi sem lehetne ennél nagyszerűbb hír, hiszen az új korongon – ahogy azt már megszoktuk tőlük - egészen kiváló muzsikálást hallunk. Nagy kár, hogy a megjelenés után Matteo Gelsomino énekes kilépett a bandából, mert nélküle, valószínűleg, a C’est La Vie sem lenne ennyire király. Tovább

2020. augusztus 26.

Az ellenállás él! - Anti-Flag – 20/20 Vision

Anti-Flag – 20/20 Vision (2020) | Bevallom, a 2014-es, Szigetes koncertig egyáltalán nem éltem a punkrockerek zenéjét, mert semmivel nem voltak többek, mint a lázadó melodic hc-punk zenekarok egyike a tömegben. Aztán ott a nagyszínpad előtt, a 34 fokban, tűző napsütésben, izzadtságtól csepegő BMTH-s trikóban valahogy megváltozott valami, mert olyan energiákat mozgattak meg az urak, amire egyáltalán nem számítottam. Azóta pedig egészen kiváló barátságot kötöttünk. Tovább

2020. július 23.

Erős kezdés után... | All Time Low - Wake Up, Sunshine

All Time Low - Wake Up, Sunshine (2020) | Ha van a poppunknak ma vezető csapata a világon, akkor az All Time Low simán pályázhat a trónra, hiszen a Blink már nem az igazi, a 5 Seconds of Summer inkább pop, a Neck Deep inkább punk és nem is annyira élem, a Fall Out Boy-t pedig hagyjuk is inkább... Szóval az ATL simán behúzza ezt a megtiszteltetést, a Wake Up, Sunshine-nal pedig bizonyítják, hogy megérdemelten aggatok rájuk ilyen címkéket! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky