3428 zenekar 12452 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2013. március 21. | Bertoni

Visszatérés vagy visszalépés? Dido

Copyright:

Dido: Girl Who Got Away | Március 4-én hosszas hallgatás után jelent meg a 41 éves énekesnő negyedik önálló lemeze. Az albumon Dido olyan nevekkel dolgozott együtt, mint Jeff Bhasker, Jon Brion, Greg Kurstin, Pete Miser, Rick Nowels, Plain Pat, P*Nut, Rollo és Sister Bliss. Saját bevallása szerint az anyag egy „nagy, vidám, elektronikus csapongás” – lássuk!

Dido nevét ’99 óta jól ismeri a brit és a nemzetközi popkultúra. Első két lemezével kiemelkedő sikereket ért el, a harmadik korong eladásai viszont meg sem közelítették az előzőeket. Mindig is probléma volt számára, mennyire engedje a zenélést elhatalmasodni a magánélet rovására, így az utóbbi években inkább visszavonult, családot alapított. Persze ez nem akadályozta meg abban, hogy néhány filmzenével foglalkozzon (például a Szex és New York 2. kapcsán), de a komolyabb munkát csak tavaly kezdte el igazán. Ennek eredménye a legújabb lemez, amit (az énekesnő nyilatkozataiból úgy tűnik) turnén nem hallhatnak majd a rajongók, úgyhogy mindenki érje be az otthoni hangszórókkal…

Apropó hangszórók. Általános tapasztalatom a lemezről, hogy nem is azért nyomod feljebb a hangerőt, mert annyira tetszik, hanem mert többször nem hallod jól a zenét. Aztán amikor hallod, az sem a korlátlan gyönyör, pláne nem „nagy, vidám, elektronikus csapongás”. Az az érzésem, hogy ehhez a hanghoz, ami egyébként két szint (egy magasabb és egy mélyebb) között váltakozik, nem illik ez a zenei stílus. Az első pár dalnál azt mondtam magamban, hogy egy remixet kéne csinálni az egészből, hogy élvezhetőbb legyen –a deluxe részben aztán teljesült is a kívánságom. De addig nem volt igazán átütő az élmény, hiányzott a tetőpont a dalokból, és nem is áll össze a kép. Amellett, hogy sokáig tart végighallgatni, nem hagy maradandó nyomot az emberben.

De ne legyünk ennyire negatívak, szó sincs róla, hogy ne lennének értékei is – a Didótól korábban megszokott színvonal most is megvan, csak nem feltétlenül sikerült minden dalban továbblépni ennél. De például a rap-betéteket nagyon jó ötletnek tartom, jól megtörik a már-már unalmassá váló bársonyosságot, felpörgetik a ritmust. Az első néhány szám elég langyosra sikeredett, de például a Sitting On The Roof Of The World igazán gyönyörű ballada, egyszerűségében nagyszerű, akárcsak a Happy New Year a fülbemászó refrénjével.

Végre beindul egy gyorsabb ritmus is a közepe táján: a Love To Blame vagány, egyedibb hangzást hoz a szimfonikusok bevonásával, a Loveless Hearts összhangzása pedig megbizsergeti a fület. A Let Us Move On aknázza ki leginkább az énekesnő tagadhatatlanul egyedi hangjában rejlő lehetőségeket, míg a Just Say Yes-t egy bárban zongorán vonagló nő előadásában képzelem el… A Lost és a Day Before We Went To War mondanivalója igazán komoly, felnőtt témákat hoz fel, mégis kilógnak egy kicsit a sorból. Nekem ehhez a stílushoz nem annyira passzolnak a világmegváltó gondolatok, vagy akkor a zene is legyen hozzá minden ízében különleges. Márpedig ez nem teljesül. Mintha olyasvalaki énekelne, aki nem tudja igazán, milyen zenei közegben szól a legjobban a hangja. A popszakmát hagyjuk meg Madonnának, Didót pedig fizesse be valaki jazz-, rap- és vokáléneklési órákra, mert akármelyik jobban illene hozzá, és ezeket a súlyos, költői gondolatokat is inkább elbírják más műfajok. Ő is azt mondja, „az élet túl rövid”, minek ezen a pályán tévelyegni, amikor lehetne sokkal jobb is?

Bertoni

MyMusic értékelés: 6/10

Dido (2013, RCA Records) Girl Who Got Away Deluxe Edition tracklista:

CD 1:
1. No Freedom
2. Girl Who Got Away
3. Let Us Move on feat. Kendrick Lamar
4. Blackbird
5. End Of Night
6. Sitting On The Roof Of The World
7. Love To Blame
8. Go Dreaming
9. Happy New Year
10. Loveless Hearts
11. Day Before We Went To War

CD 2:
1. Let Us Move On feat. Kendrick Lamar (prod. Jeff Bhasker and Plain Pat)
2. All I See feat. Pete Miser
3. Just Say Yes
4. Let's Runaway
5. Everything To Lose (Armin Van Buuren remix)
6. Lost
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább

2020. szeptember 26.

Ha temetsz, temess mélyre! - Make Them Suffer – How To Survive A Funeral

Make Them Suffer – How To Survive A Funeral (2020) | Nagyon nehéz helyzetben voltam, mert alapvetően bírom a bandát, viszont az előzetes dalokból nekem egyedül az Erase Me ütött csak akkorát, hogy elkezdjem várni a lemezt – plusz természetesen a lemez címe, mert az viszont telitalálat! Ebből a kétes alapszituációból pedig a végeredmény egyértelműen kibillentett, nézzük merrefelé! Tovább

2020. szeptember 12.

A vég? Dehogy! - Currents – The Way It Ends

Currents – The Way It Ends (2020) | A második (jó, legyen harmadik a házi kiadású Life – Lost-tal együtt, de mindenhol másodikat írnak) lemezével a Currents bizonyítja, amit két éve már az I Let The Devil In EP-vel eléggé határozottan megpendített: hogy nekik bizony helyük van a jövő metalcore nemzedékének térképén. Ezt pedig kőkemény riffekkel, okos dalszerkesztéssel, fejletépős üvöltésekkel és arénákért kiáltó refrénekkel teszik. Tovább

2020. szeptember 5.

A tuskóság trendi! - Emmure – Hindsight

Emmure – Hindsight (2020) | Nyolcadik alkalommal mondja meg Frankie Palmeri a frankót mindenkinek és talán senki nem lesz meglepve, amikor azt mondom, hogy markánsan azért nem változtak meg a játékszabályok az elmúlt másfél évtizedben. Szóval nyugodjon le mindenki, ismét el lesz küldve a fél világ a p***ába! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky