3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2013. március 16. | Lora

Kis lemez, nagy dalok: Vad Fruttik lemezkritika

Copyright:

Vad Fruttik: Pipacs – EP | Február 27-én jelent meg a Vad Fruttik három dalos EP-je, amit egy két napos nagysikerű lemezbemutatón mutattak be. Mivel az összes jegy elfogyott mindkét napra, és sajnos én nem voltam olyan szemfüles, így nem hallhattam élőben a dalokat, viszont nincs nap, hogy ne szólnának a fülemben. Természetesen meg is van a véleményem, amit most nem leszek rest leírni!

Így a negyedik készülő Vad Fruttik nagylemez felé azt lehet mondani, hogy most már kialakult az együttesnek egy olyan hangzásvilága, ami miatt nem lehet nem felismerni őket első hallásra, ha egy új hanganyaggal jelentkeznek. És ez jó. Tetszik. Elsőre mind a három új dalnál azt éreztem, hogy egy kissé kesze - kusza, nem igazán éreztem benne egységet.  Nem tudtam hova tenni magamban, de aztán nem hagytam annyiban és újra elindítottam a lejátszót, ekkor kezdett körvonalazódni a dolog.

Az Egy napra  című számnál, ami elsőként feltűnt, az a szöveg, és a dallam közötti ellentét. A dal hangulata depresszív, világvége hangulatra emlékeztet. Lassan indul és csak a refrénnél tör ki ebből az állapotból. Ha szöveg nélkül hallgatnám, egész biztos átgondolnám az öngyilkosság lehetőségét. És itt van a lényeg; HA szöveg nélkül hallgatnám. A szöveg a dal szomorúbb hangvételével ellentétben abszolút pozitív. Törj ki a megunt életből, élj meg minden egyes pillanatot, mert mi van akkor, ha nem lesz holnap, és akkor viszont… Cseszheted. Pont emiatt a kontraszt miatt válik igazán élvezhetővé a dal.  Legszívesebben fognád magad és egy hatalmasat üvöltenél. Én legalábbis így tennék. Vagy tettem.



Tovább hallgatva az albumot megragadtam a Másodpercek és decibeleknél, ami akár az előző szám folytatása is lehetne. Azt az állapotot festi le miután átgondoltad, hogy igen, eljött az ideje a kitörésnek. Itt tényleg nincs semmi cicózás. Az első pillanattól kezdve egy pörgős, tombolós számot kapunk, ahol tökéletesen vannak ötvözve az elektronikus effektek a hangszereken játszott dallammal. Egyfajta pszichedelikus élmény, amit még jó ideig elhallgatnál, akár egész éjszaka is. Sajnos két és fél percnél úgy vágják el a dalt, mintha Rózsi néni az alsó szomszédból feljött volna a buliba, és kihúzta volna az erősítőket, hogy márpedig itt most csend és nyugalom lesz.  De szerencsére az érzet megmarad benned, és már ez is elég. Egyelőre.



Az utolsó dal, ami a Pipacs címet kapta pedig egy tipikus nyár végi fílinget hozó szám. A zakatoló ütemei, az effektek itt együtt élnek a szöveggel.  Hiszen egy utolsó nyári vonatozásról van szó, amikor már érzed, hogy nincs sok a nyárból és próbálsz még utolsókat szippantani a meleg levegőből, hogy jövő júniusig kitartson. Ennél a dalnál is az történik, hogy amikor már éppen kezded átérezni, és együtt lenni a dallal, hirtelen vége lesz. Úgy látszik, itt most annyira nem engednek Fruttiék belefeledkezni az álmodozásba.



Likó Marcell szövegei nagyon szépen megfogalmazott - és szerintem nem túlzok, ha azt mondom - költői szövegek. Letisztultak, egyszerűek, nincs benne semmi felesleges, ami miatt érthetetlenné válhatna.  Hangszerelésben pedig az, ami elsőként furának és disszonánsnak hatott, sokadszori meghallgatásra összeállt és egy nagyon izgalmas dolog rajzolódott ki belőle. Összességében ez a kislemez-akármennyire is csak három dal hallható rajta - egy nagyon komplex egészet alkot, ami teljes mértékben megállja a helyét a nagyok között és tökéletes előfutára az ősszel megjelenő nagylemeznek, amit ezek után már izgatottan várok. De addig még élek egy kicsit!

MyMusic értékelés: 8/10

Az EP-t INNEN le is töltheted!

Vadf Fruttik: Pipacs – EP (2013)
1. Egy napra
2. Másodpercek és decibelek
3. Pipacs

Lora

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2021. február 25.

Használj ki! | PVRIS

PVRIS – Use Me (2020) | Az áll a Wikipédia ide vonatkozó cikkében, hogy a PVRIS egy amerikai rock együttes. Nos, ezt már a második album után is erősen megkérdőjeleztem volna, most viszont egyértelműen cáfolnám! A PVRIS olyan vegytiszta popegyüttes, hogy már abban is kételkednék, hogy Lynn Gunn tudja-e még egyáltalán, hogy hogyan kell fogni egy gitárt… Tovább

2021. február 14.

Machine Gun Kelly poppunk babérjai

Machine Gun Kelly – Tickets To My Downfall (2020) | Amikor először szembejött ez a szőke srác a Sleeping With Sirens – Alone című klipjében, egyáltalán nem értettem, hogy mégis mire ez a nagy hype körülötte. Sőt, a rapes albumait nem is komálom a mai napig sem, úgyhogy amikor jött a bejelentés, hogy stílusváltás következik, nagyon kíváncsi lettem. Egy hajdani rapstar fogja megreformálni a 2020-as poppunk színteret? Ugyan már... Tovább

2021. február 11.

Ez miért működik bárkinél is? | Neck Deep

Neck Deep – All Distortions Are Intentional (2020)|Negyedik lemezéhez érkezett a walesi poppunk brigád, én pedig hiába csinálok akármit, egyszerűen nem értem, hogy miért népszerű a Neck Deep. Közel 40 perc alatt összesen 5 percnyi érdekességet nem tudnék összeszedni a hallottakból, és még az is csak maximum középszerű lenne. Tovább

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky