2012. augusztus 27. | Bertoni
A brit alternatív rock együttes, a Maximo Park idén a Szigetre is ellátogatott lemezbemutató turnéjuk keretében. Paul Smith (ének), Duncan Lloyd (gitár), Archis Tiku (basszusgitár), Lukas Wooller (billenytű) és Tom English (dob) immár ötödik stúdióalbumukat népszerűsítik – a The National Health idén júniusban jelent meg, 3 évvel a Quicken The Heart után. Láthatóan megújultak, és céljuk a globális hatás – koncertjük előtt erről is kérdeztük Duncan-t a Szigeten.
Örülünk, hogy megismerhetünk. Hogy vagy?
- Nagyon jól, köszönöm. Igaz egy kicsit fáradtan, ugyanis tegnap este két srác elhívott, hogy menjünk el a „Pink Bar”-ba, vagy hova a budai oldalon, és hát elég jól éreztük magunkat, tiszta jó volt.
Hogy tetszik Budapest?
- Tetszik, szeretem, bár ugye nem nagyon van idő a városra. Paulnak van plusz egy napja itt, én viszont csak tegnap érkeztem. Két éve már voltunk egyébként, de jó lenne egy kicsit több időt eltölteni, nézelődni, talán nyaralni is. Nagyon érdekes helynek találom Budapestet.
Ezt nagyon jó hallani. És a Sziget Fesztiválról mit gondolsz, volt alkalmad körülnézni?
- Ma még nem nagyon, de a koncertünk után mindenképp szeretnék menni egy kört. Kíváncsi vagyok a többi fellépőre, például Snoop Dogg is érdekel, vagy Snoop Lion, ha ez az új neve, de The Stone Roses is nagyon érdekel. Szóval szeretnék maradni egy darabig.
Mennyi ideig leszel Pesten?
- Holnapig maradunk, aztán repülünk tovább egy fesztiválon játszani Hamburgban holnap este. Viszont a ma esténk szabad, úgyhogy azt szerintem itt fogjuk tölteni a Szigeten és bulizunk egy jó nagyot.
Ami a zenekart illeti. Volt néhány változás a tagok körében – hogy látod, mennyire sikerült összeszokni? Paul is gyorsan beilleszkedett?
- Igen, igazából azt éreztük, hogy szükség van valakire, aki énekel, így mi a dalok írására tudunk összpontosítani. Nem annyira ment addig az éneklés, szégyellősek is voltunk, úgyhogy jött ez az ötlet, hogy próbáljuk meg, milyen, amikor Paul énekel. Belementünk, és tetszett az eredmény. Azóta pedig elég gyorsan összecsiszolódtunk, hiszen végül is baráti alapokon működik az együttes. Egyébként azt hiszem, talán kicsit furák voltunk, minden dalunk olyan nagyon „nehézre” sikerült, kellett ez a változás.
Na, ennek örülök. És az új albumotoknál mi a fő irányvonal?
- Azt hiszem, sokkal frissebb, könnyedebb. Ennyi idő után már nagyjából úgy érzem, tisztában vagyunk az együttes erősségeivel és gyengeségeivel, így jobban fel tudtuk építeni, és ez remélhetőleg még inkább igaz lesz az elkövetkező lemezekre. A turnézást pedig nagyon élvezzük, hiszen olyan helyszínekre juthatunk el a zenénkkel, mint Budapest. Óriási lehetőség zenésznek lenni, de nem elsősorban a pénz miatt. Nem keresünk annyit, amennyit lehetne, de ez nem is baj, sokkal nagyobb érték, hogy bejárjuk a világot.
Most egy nagyon új hangzásvilágú anyagot állítottunk össze, sokat dolgoztunk rajta, tényleg összedugtuk a fejünket, hogy mi milyen legyen. Valami törést érzékeltünk, és megpróbáltuk megoldani. Persze az eredményhez arra is szükség volt, hogy kicsit felnőjünk, tisztábban lássuk a dolgokat, kevésbé énközpontúan. Amikor az ember 20 éves, teljesen be tud zárkózni a saját gondolataiba – ezen mindenki átesik, de később azért változnak a dolgok. Jó, azért nem vettük túl öregesre sem, de mindenképp felnőttebb irányba indultunk, mégiscsak telik az idő. Az új dalok talán kicsit melankolikusak, de a frusztráltság és félénkség mellett ott van a szenvedély is. Persze ez csak néhány a választott témáink közül.
Ez ígéretesen hangzik. Mik a terveitek a jövőben ezzel az új háttérrel? Egyáltalán hol látod magatokat a világ zenei palettáján most és később?
- Úgy látom, nagyon sok dalt írunk, és a végére azért nem mindegyik talál be, úgyhogy mindenképp folytatunk kell a dalszerzést, de kicsit talán nyitni is más irányokba, tovább frissíteni. Nagyon sok kiadatlan dalunk van, például írtunk filmzenét is, és persze számtalan dolog van, amit csinálhatunk, csinálhatnánk. Elsősorban viszont megpróbáljuk élvezni azt, ami most van, kicsit elengedni magunkat, és nem olyan görcsösen tervezni.
A közönség egyébként már elkapta a fonalat, milyen az új album visszhangja? Éneklik már az új számokat veletek?
- Ó, persze, a visszajelzések felülmúlták a várakozásainkat, még annál is jobban fogadták az új lemezt, mint reméltük. Azért elég hosszú kihagyás van mögöttünk, ami úgy tűnik, szerencsére nem kedvetlenítette el annyira a közönséget. Úgy voltunk vele, ahogy általában mindenki, hogy most vagy tetszik majd az embereknek, vagy nem – de azért nagyon jól esik, hogy ilyen fantasztikus lelkesedéssel találjuk szemben magunkat, ennek nagyon örülünk.
Zárásként elmesélnéd nekünk egy kedvenc fesztiválos élményedet?
- Hú, elég sok van, mindjárt kigondolom… Amerikában történt egy fellépésen, hogy rettenetes felszerelést kaptunk, és olyan szörnyű hangzást tudtunk elérni, hogy az siralmas volt. Bármilyen keményen próbálkoztunk, akkor is úgy szólt, mintha valami bénák játszanának, és bizony a közönség joggal gondolhatta azt, hogy lúzerek vagyunk. Egy másik alkalommal szintén szabadtéren voltunk, valakinek a hátsó kertjében egy medence mellett játszottunk – az se volt túl kellemes tapasztalat, de azért már alakult a dolog. Egy zenekar az elején minden lehetőséget megragad, bárhol és bármikor elvállal egy fellépést, akár hármat is egy nap. Megerőltető, és akkor gáz, de utólag inkább vicces.
Köszönjük szépen, érezzétek jól magatokat nálunk – a Szigeten és Budapesten egyaránt!
Bertoni, Dóri