3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Interjú

2012. augusztus 27. | Bertoni

Maximo Park:  Tisztában vagyunk az együttes erősségeivel

Copyright:

A brit alternatív rock együttes, a Maximo Park idén a Szigetre is ellátogatott lemezbemutató turnéjuk keretében. Paul Smith (ének), Duncan Lloyd (gitár), Archis Tiku (basszusgitár), Lukas Wooller (billenytű) és Tom English (dob) immár ötödik stúdióalbumukat népszerűsítik – a The National Health idén júniusban jelent meg, 3 évvel a Quicken The Heart után. Láthatóan megújultak, és céljuk a globális hatás – koncertjük előtt erről is kérdeztük Duncan-t a Szigeten.

Örülünk, hogy megismerhetünk. Hogy vagy?
- Nagyon jól, köszönöm. Igaz egy kicsit fáradtan, ugyanis tegnap este két srác elhívott, hogy menjünk el a „Pink Bar”-ba, vagy hova a budai oldalon, és hát elég jól éreztük magunkat, tiszta jó volt.

Hogy tetszik Budapest?
- Tetszik, szeretem, bár ugye nem nagyon van idő a városra. Paulnak van plusz egy napja itt, én viszont csak tegnap érkeztem. Két éve már voltunk egyébként, de jó lenne egy kicsit több időt eltölteni, nézelődni, talán nyaralni is. Nagyon érdekes helynek találom Budapestet.

Ezt nagyon jó hallani. És a Sziget Fesztiválról mit gondolsz, volt alkalmad körülnézni?
- Ma még nem nagyon, de a koncertünk után mindenképp szeretnék menni egy kört. Kíváncsi vagyok a többi fellépőre, például Snoop Dogg is érdekel, vagy Snoop Lion, ha ez az új neve, de The Stone Roses is nagyon érdekel. Szóval szeretnék maradni egy darabig.

Mennyi ideig leszel Pesten?
- Holnapig maradunk, aztán repülünk tovább egy fesztiválon játszani Hamburgban holnap este. Viszont a ma esténk szabad, úgyhogy azt szerintem itt fogjuk tölteni a Szigeten és bulizunk egy jó nagyot.

Ami a zenekart illeti. Volt néhány változás a tagok körében – hogy látod, mennyire sikerült összeszokni? Paul is gyorsan beilleszkedett?
- Igen, igazából azt éreztük, hogy szükség van valakire, aki énekel, így mi a dalok írására tudunk összpontosítani. Nem annyira ment addig az éneklés, szégyellősek is voltunk, úgyhogy jött ez az ötlet, hogy próbáljuk meg, milyen, amikor Paul énekel. Belementünk, és tetszett az eredmény. Azóta pedig elég gyorsan összecsiszolódtunk, hiszen végül is baráti alapokon működik az együttes. Egyébként azt hiszem, talán kicsit furák voltunk, minden dalunk olyan nagyon „nehézre” sikerült, kellett ez a változás.

Na, ennek örülök. És az új albumotoknál mi a fő irányvonal?
- Azt hiszem, sokkal frissebb, könnyedebb. Ennyi idő után már nagyjából úgy érzem, tisztában vagyunk az együttes erősségeivel és gyengeségeivel, így jobban fel tudtuk építeni, és ez remélhetőleg még inkább igaz lesz az elkövetkező lemezekre. A turnézást pedig nagyon élvezzük, hiszen olyan helyszínekre juthatunk el a zenénkkel, mint Budapest. Óriási lehetőség zenésznek lenni, de nem elsősorban a pénz miatt. Nem keresünk annyit, amennyit lehetne, de ez nem is baj, sokkal nagyobb érték, hogy bejárjuk a világot.
Most egy nagyon új hangzásvilágú anyagot állítottunk össze, sokat dolgoztunk rajta, tényleg összedugtuk a fejünket, hogy mi milyen legyen. Valami törést érzékeltünk, és megpróbáltuk megoldani. Persze az eredményhez arra is szükség volt, hogy kicsit felnőjünk, tisztábban lássuk a dolgokat, kevésbé énközpontúan. Amikor az ember 20 éves, teljesen be tud zárkózni a saját gondolataiba – ezen mindenki átesik, de később azért változnak a dolgok. Jó, azért nem vettük túl öregesre sem, de mindenképp felnőttebb irányba indultunk, mégiscsak telik az idő. Az új dalok talán kicsit melankolikusak, de a frusztráltság és félénkség mellett ott van a szenvedély is. Persze ez csak néhány a választott témáink közül.

Ez ígéretesen hangzik. Mik a terveitek a jövőben ezzel az új háttérrel? Egyáltalán hol látod magatokat a világ zenei palettáján most és később?

- Úgy látom, nagyon sok dalt írunk, és a végére azért nem mindegyik talál be, úgyhogy mindenképp folytatunk kell a dalszerzést, de kicsit talán nyitni is más irányokba, tovább frissíteni. Nagyon sok kiadatlan dalunk van, például írtunk filmzenét is, és persze számtalan dolog van, amit csinálhatunk, csinálhatnánk. Elsősorban viszont megpróbáljuk élvezni azt, ami most van, kicsit elengedni magunkat, és nem olyan görcsösen tervezni.

A közönség egyébként már elkapta a fonalat, milyen az új album visszhangja? Éneklik már az új számokat veletek?

- Ó, persze, a visszajelzések felülmúlták a várakozásainkat, még annál is jobban fogadták az új lemezt, mint reméltük. Azért elég hosszú kihagyás van mögöttünk, ami úgy tűnik, szerencsére nem kedvetlenítette el annyira a közönséget. Úgy voltunk vele, ahogy általában mindenki, hogy most vagy tetszik majd az embereknek, vagy nem – de azért nagyon jól esik, hogy ilyen fantasztikus lelkesedéssel találjuk szemben magunkat, ennek nagyon örülünk.

Zárásként elmesélnéd nekünk egy kedvenc fesztiválos élményedet?

- Hú, elég sok van, mindjárt kigondolom… Amerikában történt egy fellépésen, hogy rettenetes felszerelést kaptunk, és olyan szörnyű hangzást tudtunk elérni, hogy az siralmas volt. Bármilyen keményen próbálkoztunk, akkor is úgy szólt, mintha valami bénák játszanának, és bizony a közönség joggal gondolhatta azt, hogy lúzerek vagyunk. Egy másik alkalommal szintén szabadtéren voltunk, valakinek a hátsó kertjében egy medence mellett játszottunk – az se volt túl kellemes tapasztalat, de azért már alakult a dolog. Egy zenekar az elején minden lehetőséget megragad, bárhol és bármikor elvállal egy fellépést, akár hármat is egy nap. Megerőltető, és akkor gáz, de utólag inkább vicces.

Köszönjük szépen, érezzétek jól magatokat nálunk – a Szigeten és Budapesten egyaránt!

Bertoni, Dóri
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. augusztus 18.

Blahalouisiana: Sok egyéb rossz már nem következhet

A kényszerpihenő után emocionálisan feltöltekezve, nagy lelkesedéssel várja nyári szezonja egyetlen fővárosi fellépését a Blahalouisiana. A pop-beat-rock talán legnépszerűbb hazai képviselőjének dalai szimfonikus hangszerelésben kerülnek a közönség elé a Heureka Pop Orchestra közreműködésével 2020. augusztus 22-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Schoblocher Barbara énekes szerint a „blahalouisianás” klubkoncertes hangulat itt is meglesz – némi extrával. Tovább

2020. március 27.

Tóth Zoltán: Koncertjeink régi Republic dalokból állnak

Tóth Zoltán, kivételes tehetségű zenész, zeneszerző, gitáros, énekes, hangmérnök, a Republic egykori alapító tagja új együttessel és vadonatúj saját dalokkal jelentkezik. Tovább

2019. november 4.

A tél közeledtével nem létezik fontosabb társadalmi probléma – interjú Borovitz Tamással

Hat népszerű humorista Hajdu Steve vezetésével először áll össze, hogy rendhagyó stand up show keretében felhívja a figyelmet a hajléktalan embereket veszélyeztető téli időszakra. A jótékonysági célú stand up estet a Menhely Alapítvány és a Fedél Nélkül utcalap szervezi 2019.11.06-án 19.00 órától Budapesten az ELLÁTÓházban. A cél a szemléletformálás és adománygyűjtés a téli krízisidőszakra. A felszabadult nevetést humoristasimogató és a Malacka és a Tahó koncertje kíséri. Most Borovitz Tamással olvashattok egy interjút az esemény kapcsán. Tovább

2019. április 24.

Szalóki Ági: Néha aggódva figyelem a világ változását

Szalóki Ági énekes, dalszerző gyerekzenekara vezetőjeként 15 éve foglalkozik gyerekek zenei nevelésével. Művészetével igyekszik a hagyományos értékek és a természet tiszteletének fontosságára felhívni a figyelmet. Ágit 2019. május 11-én a Margitszigeten egy ingyenes gyerekkoncerten hallhatják az érdeklődők, ahol egy világrekord kísérletben is részt vehetnek a családok. Tovább

2019. február 5.

Honky Crew: Ezt a műfajt így lehet életben tartani

Mi lesz abból, ha egy electroswing DJ és egy vintage műfajokban jártas dobos találkozik? Jelen esetben egy electroswing szupergroup, a Honky Crew zenekar! Tamási Lacival és Ordiman-nal beszélgettünk a világ egyik legbulisabb műfajáról és megalakulásukról. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky