Soulsavers: The Light The Dead See | Május 21-én kerütl ki a boltokba a Soulsavers legújabb albuma. A lemez addig is ingyenesen meghallgatható volt a banda hivatalos honlapján egy rövid bemutatkozó videó kíséretében. Meglátjuk, kiből mit vált ki a rock, gospel, country és soul műfajok ilyen keveredése Dave Gahan hangjával megspékelve.
A duó 2000-es alakulása óta szinte menetrendszerűen 3-4 évente új albummal jelentkezik: 2003-ban a Though Guys Don’t Dance, 2007-ben az It’s Not How Far You Fall, It’s the Way You Land, 2009-ben a Broken – idén pedig a The Light Dead See. Az évek során Mark Lanegan mellett sok neves vokalistájuk volt már, most a Depeche Mode-tól kölcsönöztek hangot zenéjükhöz.
Az új lemeznek számos érdekessége van. Egyrészt hogy előzetesen meghallgatható volt a honlapról. A tracklist alatt egyébként nemcsak a dalok címe jelenik meg, hanem az is, hányan játszották le eddig. Az első számnál már 50 ezer felett jár a mutató, míg a végére alig 12-13 ezren jutottak el. Nagyjából úgy néz ki, az első 2-3 dalra szántak időt a legtöbben, az emberek háromnegyede viszont nem hallgatta végig. Ennek persze sok oka lehet, amikből csak egy, hogy esetleg nem tetszett nekik a stílus…
A számsorrend mindenesetre alaposan megtervezett: a La Ribera és a Point Sur Pt.1 vokál nélküli kompozíciók, és mintegy két témára osztják a lemezt, zárásként pedig egy szintén különálló darab, a Tonight szerepel, ami már nagyon közel áll a populáris hangzásvilághoz, miközben az összkép arra utal, hogy nem a népszerűség, hanem az igényesség az elsődleges számukra. Ezt egyébként megkockáztatom, sikerrel megvalósítják: az egyszerűség szépsége még mindig hatása alá tudja keríteni az embert. Talán fejhallgatón keresztül jön át legjobban az a hangulat, ami egyszerre megnyugtató, relaxáló, és elgondolkodtató. Kicsit meditációs zene, ami rengeteg hangszert vonultat fel.
Az In The Morning mintha egyenesen filmzenének készült volna (ami mint tudjuk, nem áll távol a Soulsaverstől): egy romantikus mozi nagyjelenetéhez tökéletesen passzolna. Általában olyan témákat érintenek, amik közhelynek számítanak ugyan, de egyre többen hajlamosak megfeledkezni róluk. Ilyen az élet rövidsége, az emberi lét törékeny volta, illetve az az ösztön, aminek hatására mindenkinek szüksége van egy nála nagyobb és erősebb dologra, amiben higgyen. Néha persze talán túl prédikálósra sikerülnek a tanulságok, nagyon direkt jönnek a gondolatok, de valószínűleg a zene hangulata eleve korlátozza is a szöveget.
A profizmus kétségtelen, a Point Sur Pt.1 vége például egyszerre kelt boldog és baljós érzést az emberben – elképesztő, hogy a zenével is lehet ilyen ambivalens hatást kiváltani. A megfelelő lelkiállapotban hallgatva értelmet nyer a Soulsavers név is bát (most tekintsünk el a lehetséges vallási utalásoktól): a nyugalom és harmónia, ami ezekben a dalokban összesűrűsödik, képes lelassítani a szívverést, elterelni a gondolatokat – jobb, mint a Xanax.
Bertoni
MyMusic értékelés: 8/10
Soulsavers: The Light The Dead See (V2 Records, 2012)
PVRIS – Use Me (2020) | Az áll a Wikipédia ide vonatkozó cikkében, hogy a PVRIS egy amerikai rock együttes. Nos, ezt már a második album után is erősen megkérdőjeleztem volna, most viszont egyértelműen cáfolnám! A PVRIS olyan vegytiszta popegyüttes, hogy már abban is kételkednék, hogy Lynn Gunn tudja-e még egyáltalán, hogy hogyan kell fogni egy gitárt… Continuer
Machine Gun Kelly – Tickets To My Downfall (2020) | Amikor először szembejött ez a szőke srác a Sleeping With Sirens – Alone című klipjében, egyáltalán nem értettem, hogy mégis mire ez a nagy hype körülötte. Sőt, a rapes albumait nem is komálom a mai napig sem, úgyhogy amikor jött a bejelentés, hogy stílusváltás következik, nagyon kíváncsi lettem. Egy hajdani rapstar fogja megreformálni a 2020-as poppunk színteret? Ugyan már... Continuer
Neck Deep – All Distortions Are Intentional (2020)|Negyedik lemezéhez érkezett a walesi poppunk brigád, én pedig hiába csinálok akármit, egyszerűen nem értem, hogy miért népszerű a Neck Deep. Közel 40 perc alatt összesen 5 percnyi érdekességet nem tudnék összeszedni a hallottakból, és még az is csak maximum középszerű lenne. Continuer
Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Continuer
The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Continuer