3428 zenekar 12456 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2012. május 17. | bognarp

Varázs garázs: Ty Segall &White Fence lemeze 

Copyright:

Ty Segall &White Fence: Hair  | A San Franciscó-i Ty Segall az elmúlt években meglehetősen tevékeny volt az újabbnál újabb felvételek készítésében. Mostani kollaborációjával sokak álma vált valóra, ugyanis a szintén nyugati parti White Fence azaz Timothy Presley dalszerző-gitárossal társult, hogy újból megidézzék a 60-as évek szellemiségét egy drogokkal átitatott és széttorzított garázs-rock szeánsz keretében. 

Ty Segall tavaly megjelent Goodbye Bread című lemeze megmutatta, hogy milyen az ha Segall visszavesz a túlcsordult, tömény garázs-rockból és minden erejét a dalszerkezetek gondos megmunkálására fordítja. Egy új és virágzó oldalát ismerhettük meg Segall dalszerzői képességeinek ezzel az albummal, ami a 60-as évek szellemiségében olyan zenekarok holdudvarában fejti ki hatását, mint a Sonics, Standells vagy a Stooges. Azonban Segall tevékenysége egyáltalán nem csak a 60-as évek újra feltámasztásáról szól, inkább a korszak egy mai, modern interpretációjáról, ami elengedhetetlenül a korai garázs-rock eszköztárából és kellékeiből építkezik.
 A nagyon hasonló hangzással és eszközökkel dolgozó Timothy Presley szintén a 60-as évek mámorában tevékenykedik, ő azonban egyfajta Syd Barettes hálószobai magányban írja pszichedelikus pop balladáit, melyek egy kissé álmosabb és absztraktabb oldalát mutatják meg a korszaknak. Az hogy ők ketten mire képesek együtt az kérdéses volt, de mint ahogy arra számítani lehetett dalszerzői képességekkel mind két zenész bőven el van eresztve, így természetesen tökéletesen működő dalokban sincsen hiány. A hangszereket felosztva Ty Segall kapta a dobot és ritmus gitárt, Presley pedig a basszusgitár és gitár témákért felelős.
 
A két zenész különböző egyéniségéből egyenlő arányban kapunk részeket a dalok közben. A markánsabb, nagyobb hatással bíró, vadabb és mesterkéltebb Segall néhol egyértelműen kezébe veszi az irányítást és érezhetően előtérbe kerül a jelenléte, mint ahogy az a George Harrisont idéző albumkezdő Time című számban történik. White Fence szerepe is egyértelműen körülhatárolható, ha csak a The Black Glove/Rag c. számot nézzük: egy szép folkos pszichedelikus balladával indít, amiben hallhatóvá válik a Timothy Presley által preferált Barettes pop magánya, majd itt is egy idő után mintha Segall megelégelné a vánszorgó dalszerkezetet és fuzzos agyontorzított gitárnyűvésbe kezd az arra jellemző húzással. A két dalszerző különböző személyisége egy érdekes szimbiózisban tartja fenn a figyelmet mindvégig. Ez a kettőség egyáltalán nem hat furcsának, sőt rendkívül izgalmassá és változatossá teszi az amúgy lehet, hogy előbb-utóbb önismétlésekbe fulladó garázs idézést. Az album egyik legszebb pillanata a Scissor People őrülete, ami nagyon vagány gitárriffjeivel felvázol egy témát, majd később krautrockosan motorikus ütemre váltva mindkét gitáros elereszti amije van és őrült gitárszólókban és jammelésben csapják agyon az addig valamennyire konzisztens dalszerkezetet.
 
Ez azonban bevett szokássá válik az album vége felé, ugyanis az albumzáró Tongues is egy ilyesfajta elszállásra épül, aminek a vége szintén egy besavazott pszichedelikus jammelés lesz. Nehéz ezt az albumot és úgy általában a két zenész eddigi munkáját nem a 60-as évek fényében nézni és nem feltenni a kérdést, hogy mi az a plusz, amit hozzá tudtak adni az azóta megöregedett garázs-rock zenei kínálatához. Hiszen ennyi erővel berakhatnánk egy korai Mothers of Invention vagy Stooges lemezt is nem beszélve a Sonics vagy a Standells munkásságairól. A válasz pedig talán az, hogy hiába a régmúlt - de nem elfeledett - idők eszközeit használva jutottak figyelemhez ezek a zenészek, mégis nem lehet véletlen, hogy egyáltalán figyelmet kaptak és igény van rájuk, hiszen zseniális módon sajátították el az általuk preferált stílus eszköztárát és minden kétséget kizáróan egy mai, modern interpretációját adják vissza a 60-as évek világának. 
 
Mymusic értékelés: 7/10
 
Ty Segall & White Fence – Hair (Drag City, 2012)
1. Time
2. I Am Not a Game
3. Easy Ryder
4. The Black Glove/Rag
5. Crybaby
6. (I Can't) Get Around You
7. Scissor People
8. Tongues
 
bognarp
 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. szeptember 12.

A vég? Dehogy! - Currents – The Way It Ends

Currents – The Way It Ends (2020) | A második (jó, legyen harmadik a házi kiadású Life – Lost-tal együtt, de mindenhol másodikat írnak) lemezével a Currents bizonyítja, amit két éve már az I Let The Devil In EP-vel eléggé határozottan megpendített: hogy nekik bizony helyük van a jövő metalcore nemzedékének térképén. Ezt pedig kőkemény riffekkel, okos dalszerkesztéssel, fejletépős üvöltésekkel és arénákért kiáltó refrénekkel teszik. Tovább

2020. szeptember 5.

A tuskóság trendi! - Emmure – Hindsight

Emmure – Hindsight (2020) | Nyolcadik alkalommal mondja meg Frankie Palmeri a frankót mindenkinek és talán senki nem lesz meglepve, amikor azt mondom, hogy markánsan azért nem változtak meg a játékszabályok az elmúlt másfél évtizedben. Szóval nyugodjon le mindenki, ismét el lesz küldve a fél világ a p***ába! Tovább

2020. augusztus 31.

Ilyen lenne az élet? - Novelists – C’est La Vie

Novelists – C’est La Vie (2020) | Harmadik lemezéhez érkezett a francia, gitármasztizós, metalcoreba hajló, djent és progmetallal kacérkodó Novelists, és mi sem lehetne ennél nagyszerűbb hír, hiszen az új korongon – ahogy azt már megszoktuk tőlük - egészen kiváló muzsikálást hallunk. Nagy kár, hogy a megjelenés után Matteo Gelsomino énekes kilépett a bandából, mert nélküle, valószínűleg, a C’est La Vie sem lenne ennyire király. Tovább

2020. augusztus 26.

Az ellenállás él! - Anti-Flag – 20/20 Vision

Anti-Flag – 20/20 Vision (2020) | Bevallom, a 2014-es, Szigetes koncertig egyáltalán nem éltem a punkrockerek zenéjét, mert semmivel nem voltak többek, mint a lázadó melodic hc-punk zenekarok egyike a tömegben. Aztán ott a nagyszínpad előtt, a 34 fokban, tűző napsütésben, izzadtságtól csepegő BMTH-s trikóban valahogy megváltozott valami, mert olyan energiákat mozgattak meg az urak, amire egyáltalán nem számítottam. Azóta pedig egészen kiváló barátságot kötöttünk. Tovább

2020. július 23.

Erős kezdés után... | All Time Low - Wake Up, Sunshine

All Time Low - Wake Up, Sunshine (2020) | Ha van a poppunknak ma vezető csapata a világon, akkor az All Time Low simán pályázhat a trónra, hiszen a Blink már nem az igazi, a 5 Seconds of Summer inkább pop, a Neck Deep inkább punk és nem is annyira élem, a Fall Out Boy-t pedig hagyjuk is inkább... Szóval az ATL simán behúzza ezt a megtiszteltetést, a Wake Up, Sunshine-nal pedig bizonyítják, hogy megérdemelten aggatok rájuk ilyen címkéket! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky