Leander: Szívidomár | Tíz éve még elképzelhetetlen lett volna, hogy valaki az interneten csináljon zenei karriert, ma pedig már látjuk, hogy Magyarországon, ráadásul a rétegzenének számító metál terepen is sikerülhet. A Leander egyszemélyes projektnek indult, a Lady Gaga Bad Romance-ét feldolgozó dalt több mint egymilliószor nézték meg a Youtube-on, a Facebookon húszezres a rajongótábor, most pedig itt az első lemez a Nuclear Blast gondozásában.
Az egykor a Babylonban zenélő Köteles Leander néhány éves munkával érte el mindazt, amiről sok ismeretlen zenész álmodik, és mára zenekart gyűjtve maga köré – köztük az ex-Nevermore gitáros Vörös Attilát – nagyjából telt házas koncerteken játszik. Így kell ezt!
Leander valóban okosan építette fel magát: az ominózus Lady Gaga-feldolgozás Brahms Magyar táncával keverve kellően poénos ahhoz, hogy sokan továbbküldjék, a Szomorú vasárnap pedig ismét csak ismertebb dallamokat szed szét és rak össze, hogy érzelmes húrokat pendítsen meg a lányok szívében, amely húrokat maga Leander jóképű fizimiskája már önmagában is megpendít. Mindezek mellett a zene ötletes, játékos, nem rest témák, hangulatok sorát keverni egy dalon belül a karcos zúzástól az érzelmes zongorabetétig és fülbemászóan dallamos refrénekig.
A korábban már a netről megismert számokat újrahangszerelték a lemezre, hiszen azokat Leander még egy személyben szólaltatta meg. Vörös Attila jelenléte csak még jobb gitártémákat eredményezett, bár e sorok írója számára például az Ördög naplója a lemezverzión már túlságosan kimódoltnak tűnik. Másik probléma, hogy az új számok minden ötletességükkel és téma-variálgatásukkal együtt sem olyan emlékezetesek, mint a korábbiak.
A legnagyobb rákfene a szövegvilág, ami fölfelé korhatáros: az „úgy fáj”-jellegű teátrális hangulatok, a szélsőségesen eltúlzott érzelmek tinédzserkorban még értőbb fülekre találnak, de harminc fölött már sokaknál egyszerűen giccsnek és modoroskodásnak hathat. Nekik érdemesebb inkább a hangszerekre koncentrálni, ugyanis a Jens Borgen (aki olyanokkal dolgozott együtt, mint az Opeth vagy a Katatonia) által jegyzett hangzás abszolút telitalálat. Helyén van a súly, remekül szólnak a gitárok.
A Szívidomár album tehát egyszerre összegzése a korábbi „one man show” korszaknak és útkijelölés zenekarként. Rajongóknak kötelező, de érdemes megismerkedni vele azoknak is, akik nyitottak a tehetséges új bandák felé is – a Leanderről még sokat fogunk hallani.
PVRIS – Use Me (2020) | Az áll a Wikipédia ide vonatkozó cikkében, hogy a PVRIS egy amerikai rock együttes. Nos, ezt már a második album után is erősen megkérdőjeleztem volna, most viszont egyértelműen cáfolnám! A PVRIS olyan vegytiszta popegyüttes, hogy már abban is kételkednék, hogy Lynn Gunn tudja-e még egyáltalán, hogy hogyan kell fogni egy gitárt… Continuer
Machine Gun Kelly – Tickets To My Downfall (2020) | Amikor először szembejött ez a szőke srác a Sleeping With Sirens – Alone című klipjében, egyáltalán nem értettem, hogy mégis mire ez a nagy hype körülötte. Sőt, a rapes albumait nem is komálom a mai napig sem, úgyhogy amikor jött a bejelentés, hogy stílusváltás következik, nagyon kíváncsi lettem. Egy hajdani rapstar fogja megreformálni a 2020-as poppunk színteret? Ugyan már... Continuer
Neck Deep – All Distortions Are Intentional (2020)|Negyedik lemezéhez érkezett a walesi poppunk brigád, én pedig hiába csinálok akármit, egyszerűen nem értem, hogy miért népszerű a Neck Deep. Közel 40 perc alatt összesen 5 percnyi érdekességet nem tudnék összeszedni a hallottakból, és még az is csak maximum középszerű lenne. Continuer
Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Continuer
The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Continuer