3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Interjú

2011. november 25. | Anikó

Lovasi András: Néha nehéz hallgatni, de csinálni nagyon jó

Copyright:

Lovasi Andrással, a Kiscsillag zenekar frontemberével a „Néniket a Bácsiknak” megjelenése kapcsán beszélgettünk. Közben szó esett a zenekar mögötti koncepcióról, és arról is, hogy a Kiscsillag többé már nem hobbizenekar.

Elkészült a Kiscsillag harmadik lemeze, egyrészt hogy vagy, másrészt elégedett vagy vele?
- Köszönöm szépen, jól vagyok. Valóban, már lement pár koncert is a lemezbemutatók közül. És az tűnt fel az első pillanattól kezdve, hogy nekünk talán még nem volt olyan lemezünk, ami ennyire egyöntetűen tetszett volna azoknak, akik szeretik a zenekart, és ilyenkor a saját ítéletem nem számít, mert már annyit hallgattam, hogy nincs véleményem; majd ha eltelik két-három hónap. Olvastam néhány fanyalgó kritikai blogot is, a legtöbb a bölcsészmetál attitűdöt hiányolja, de ha arra gondolok mi mindent hiányoltak a régebbi dolgaimról is, amikre később ugyanazok a kritikusok írták sokszor, hogy az évtized legfontosabb lemeze, akkor abban bízom, hogy az idő majd engem igazol. De azokon a felületeken, ahol mi figyeljük a reakciókat, minket is meglepett, hogy ennyire pozitív volt az album fogadtatása. Nagyon érdekes, hogy megjelent egy 30 feletti nézőközönség, párok, nénik, bácsik. Szokásos 18+-os közönségünkhöz hozzáadódnak most ők is. 
 
Nektek jelentős tini közönségetek van? 
- Érdekes, hogy nem. Viszonylag késő este vannak koncertjeink. A gazdasági helyzet is predesztinálja, hogy egyre kevesebb fiatal tud elmenni koncertekre, lemezt pedig ők már nem vásárolnak, csak letöltenek, tehát nem tudjuk pontosan, mennyien lehetnek. Azt látom, hogy van egy törzsközönségünk, aki inkább 18-35 között van, csak az összes rajongónk 15-20%-a tini. Ezt a facebookon pontosan nyomon tudjuk követni. 
 
Az új lemezen jellemzően középtempós, gyors számok szerepelnek. Tudatosan? 
- Ez a zenekar egy korai kapuzárási pánik terméke. Én azért kezdtem el, hogy még mielőtt meghalok, megtanuljak gitározni, a Rezső azért, hogy ne a gázműben álmodozzon arról, hogy milyen lett volna rockzenélni, a Lecsó azért, hogy írjon valaki jó szövegeket a zenéjére (nevet), az Ábel meg...mert megszűnt a Kispál. Mindenesetre egy egy irányba húzó, egymást kiegészítő, jó szellemű valami most a Kiscsillag. Bizonyos értelemben – nyilván nem annyira tudatosan, mint ahogy összerakták mondjuk a Take That-et – de mi is egy koncepció mentén épülünk fel, ami azt mondja, hogy ez egy lendületesebb, gitárcentrikusabb, rockosabb és kevésbé artisztikus zenekar, mint pl. a Kispál volt, vagy amilyen a PUF. Akik nem szeretik a Kiscsillagot, és akik a Kispálhoz mérnek minket, mindig azt hányják a szemünkre, hogy nem olyan mély, meg miért ilyenek a szövegek stb. Tulajdonképpen – ilyenkor mindig azt mondom – hogy ez a cél. Ez négyünk közös munkája, amibe mindenki belerakja, ami ő maga, ugyanakkor a PUF inkább Lecsós a Kispál inkább Lovasis volt. Ez meg ilyen.
 
Ez a koncerteken is átjön...
- A koncerteken is sokkal kevesebb az artisztikus attitűd. Mi egy olyan produkció szeretnénk lenni, aminek lehetnek komoly és súlyos pillanatai, de fontos, hogy ne ez legyen a főirány. Szerencsére minden lemezen van ilyenből is egy-kettő, de ez a zenekar annyira nem veszi komolyan magát, elsősorban szórakoztatni akar. Magát is és a közönségét is. 
Most a turnéra úgy megyünk – javarészt klubokban játszunk – hogy mindenhova kitalált fényeket, műsort viszünk. 
Tényleg azt vesszük észre, hogy az emberek meglepődnek azon, hogy egy ilyen kompakt, egységes dolgot látnak a színpadon. Nagyon hálásak azért, hogy nem „lementünk vidékre”, hanem komolyan vesszük. Így pénzt is kevesebbet keresünk, mintha megpróbálnánk lehaknizni. Úgy gondolom, hogy hosszú távon az egy jó koncepció, hogy egy zenekar nem szégyell vidámnak lenni, ha már úgyis ez a nagy fájdalom van itt. Mást nem tehetünk, hogy röhögünk, amikor felállunk a színpadra. Nyilván nem kell, hogy látsszon, hogy komolyan vesszük, mert azt hívják izzadtságszagú erőlködésnek, de mi azért igenis csomót gondolkodunk azon, hogy hogyan történjen meg egy-egy koncert. 
 
A „Néniket a bácsiknak” a szerelem tematikáját járja körül. Aki meghallgatja a lemezt, megtudhatja, hogy mit gondol a Kiscsillag erről? 
- Inkább párkapcsolatokat néz innen-onnan. Aki végighallgatja, remélem, azt tudhatja meg, hogy ő egyáltalán gondolkodik-e erről. Az nem derül ki, hogy mi mit gondolunk. Az ember pont azért tud erről ennyit énekelni. A pop dalok 95%-a a szerelemről és a párkapcsolatokról szól, mert ez egy kimeríthetetlen téma. Hiszen valaki reggel vagy este egész mást gondolhat a dologról. Mindeközben ráadásul az aktuális párja is mást gondol. Ebből rengeteg kellemes szituáció és kellemetlen félreértés adódik. 
Azt gondolom, hogy a Kispál életműben ez nem volt annyira hangsúlyos. A Kiscsillag esetében sokkal markánsabban jelenik meg a szexualitás és a férfi-nő problematika. Valószínű azért van, mert engem is jobban érdekel, mint régebben. De régen stabil házasságban éltem.
 

 
Néhány dal már egy ideje a koncertrepertoár része. Tesztelitek? 
- Igen, bár nem is mindig az emberek reakciója a fontos. Inkább figyelni kell közben a dalt, jó-e a tempó, kényelmes-e játszani, jól jönnek-e egymás után a részek.... 
Most az új albumról a tizenháromból 10-11-et adunk elő élőben, és nagyon jól tolerálják az emberek. Erről most direkt nem játszottunk a megjelenés előtt annyit, maximum kettőt. Az előző lemezről szinte minden dalt tesztelgettük, és tele volt a youtube ezekkel a felvételekkel. Mikor az Örökrét kitettük, már volt vagy 10 verzió fenn, 1-2 közülük 40-50.000-es nézőszámmal.  
De nekünk se mindegy, hogy egy nagyon rossz minőségű, homályos koncertfelvételt nézegetnek az emberek, vagy esetleg egy általunk is jónak tartott darabot. Ezért nem játszottuk annyira az új lemez dalait, de azért tesztelni kell. 
 
Régen azért sokkal egyszerűbb volt ebből a szempontból, ugye? 
- Sokkal kényelmesebb volt mondjuk tizenöt évvel ezelőtt. Eljátszottuk a dalt, legfeljebb azok tudtak egy új szám létezéséről, akik ott voltak. Most lejátsszuk, és két óra múlva rajta van a YouTube-on. A legrosszabb a humoristáknak, akik nem tudnak minden egyes alkalommal egy teljesen új humorcsokrot előállítani. Aztán a fellépésen azzal szembesül szegény, hogy már előre bekiabálják a poénjait. Bizonyos értelemben ez gyorsítja a produkciók, dalok elhasználódását.
 

Folytatás a következő oldalon >>>

 
1 2

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. augusztus 18.

Blahalouisiana: Sok egyéb rossz már nem következhet

A kényszerpihenő után emocionálisan feltöltekezve, nagy lelkesedéssel várja nyári szezonja egyetlen fővárosi fellépését a Blahalouisiana. A pop-beat-rock talán legnépszerűbb hazai képviselőjének dalai szimfonikus hangszerelésben kerülnek a közönség elé a Heureka Pop Orchestra közreműködésével 2020. augusztus 22-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Schoblocher Barbara énekes szerint a „blahalouisianás” klubkoncertes hangulat itt is meglesz – némi extrával. Tovább

2020. március 27.

Tóth Zoltán: Koncertjeink régi Republic dalokból állnak

Tóth Zoltán, kivételes tehetségű zenész, zeneszerző, gitáros, énekes, hangmérnök, a Republic egykori alapító tagja új együttessel és vadonatúj saját dalokkal jelentkezik. Tovább

2019. november 4.

A tél közeledtével nem létezik fontosabb társadalmi probléma – interjú Borovitz Tamással

Hat népszerű humorista Hajdu Steve vezetésével először áll össze, hogy rendhagyó stand up show keretében felhívja a figyelmet a hajléktalan embereket veszélyeztető téli időszakra. A jótékonysági célú stand up estet a Menhely Alapítvány és a Fedél Nélkül utcalap szervezi 2019.11.06-án 19.00 órától Budapesten az ELLÁTÓházban. A cél a szemléletformálás és adománygyűjtés a téli krízisidőszakra. A felszabadult nevetést humoristasimogató és a Malacka és a Tahó koncertje kíséri. Most Borovitz Tamással olvashattok egy interjút az esemény kapcsán. Tovább

2019. április 24.

Szalóki Ági: Néha aggódva figyelem a világ változását

Szalóki Ági énekes, dalszerző gyerekzenekara vezetőjeként 15 éve foglalkozik gyerekek zenei nevelésével. Művészetével igyekszik a hagyományos értékek és a természet tiszteletének fontosságára felhívni a figyelmet. Ágit 2019. május 11-én a Margitszigeten egy ingyenes gyerekkoncerten hallhatják az érdeklődők, ahol egy világrekord kísérletben is részt vehetnek a családok. Tovább

2019. február 5.

Honky Crew: Ezt a műfajt így lehet életben tartani

Mi lesz abból, ha egy electroswing DJ és egy vintage műfajokban jártas dobos találkozik? Jelen esetben egy electroswing szupergroup, a Honky Crew zenekar! Tamási Lacival és Ordiman-nal beszélgettünk a világ egyik legbulisabb műfajáról és megalakulásukról. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky