Rendhagyó lemezkritikánk most a Moulin Rose Tuned for Soul albumát boncolgatja. A zenekar két tagjával, Erikkel és Mazival beszélgettünk mindarról, amit a számok eszünkbe juttattak. Ha ez alapján szívesen meghallgatnád őket élőben is, megteheted szeptember 29-én a Silenus Pubban.
- Energikus számot választottatok kezdésnek. Volt valami koncepció a lemez mögött?
Erik: Hogy jó dalok legyenek rajta (nevet). De nekem is az a klasszikus felfogásom, hogy egy lemeznek pörgős és direkt dallal kell kezdődnie, hogy egyből beálljon a boogie az ember lábába. Azt hiszem ezt a hatást most sikerült elcsípni.
Mazi: A dal már valahogy a születésénél is mutatta, hogy vele kell kezdeni a történetet, nem is akart máshol elhelyezkedni. Tempós, érdekes dalt akartunk nyitánynak, ő pedig cseppet sem hagyta lerázni magát, erősen kapaszkodott ehhez a szerephez.
2. Awakening
- Ez a friss klipes dalotok. Ha a szöveget össze akarjuk foglalni, akkor arról szól, hogy már nem akartok megfelelni az elvárásoknak, hanem az igazi önmagatokat akarjátok megmutatni. Igaz ez rátok?
Erik: Maximálisan. Persze mondhatni, hogy ez a világ legnagyobb kliséje, mert ma itt ugye „mindenki magát adja”. Ez a dal a leforgatott videóval lett hiteles, azzal, hogy megmutattuk, tudunk kedvesen bénák is lenni. Nem szeretnénk rideg, megmondós dalokat készíteni. A magánéletben is éljük a fiatal éveinket, sokat ökörködünk, csajokról beszélgetünk, bulizunk, civakodunk, rajongunk, szeretünk, stb. Szóval ezt a fiatalos lendületet szeretnénk beépíteni kissé szemtelen módon a dalainkba, és felmerjük vállalni, hogy miről álmodozunk. Bízunk benne, hogy ha kitartunk emellett, megtalálják a dalaink az útjukat. Vélhetően egyenesen a fületekbe.
Mazi: Már csak saját magunknak akarunk megfelelni, a külső nyomást, azt a rengeteg különféle akaratot már sikerült elnyomni, túl tudtunk lépni az elvárásokon. Nem volt könnyű, hiszen minden nap találkozunk vele. A klip nagyon jól megmutatja, hogy mennyire fontos, hogy mindig önmagad légy, hiszen akkor leszel igazán boldog, teljes ember, amikor már nem mások véleményét követve létezel.
3. Don’t wake me up
- A dal azt sugallja, hogy szerettek álmodozni illetve szívesen megélnétek az álmaitokat. Jól sejtem?
Erik: Kérdésben a válasz. Ráadásul azért is vagyok büszke erre a dalra, mert baromi jól működik élőben. Favorit.
Mazi: Én nagyon szeretem ezt a dalt, a mondanivaló alapgondolata is tőlem származik, mégis Erik tette teljessé, beletette azt a lelki többletet, amitől én magam is elhiszem: Álmodozni szabad és kell, különben mi visz előre? Ábrándokat szőni azonban nem nehéz, de eljutni hozzá, véghezvinni bármelyiket is, na az az igazi kihívás. Ha pedig elérted, akkor éld meg, élvezd ki, ameddig lehet.
4. Never let me go
- Itt éreztem egy picit azt, hogy a lemez számai kicsit összefolynak. Ami egyrészt jó, mert egységes albumról beszélhetünk, másrészt nehezen különíthetőek el a számok.
Erik: Mi is számtalanszor megkiritzáltuk már a lemezt, miután lecsengett az „elkészültünk” mámor. Ettől lesz még királyabb a következő anyag (nevet). Érdekes, hogy a meglátásaiddal mi is egyet kell, hogy értsünk. Ez a jelenség kiküszöbölhető lett volna, ha a lemez többféle hangulatban készül, de nem így történt. Valószínűleg ha kicsit átvariáltuk volna a dalsorrendet, az ezt a jelenséget orvosolta volna. De majd legközelebb.
5. Sweetest nights
- Számomra a Sweetest nights valamiféle pozitív nosztalgiával kevert keserédes visszaemlékezést jelent. Az eddigi karrieretek során volt olyan pillanat, amire ráillene a „sweetest”?
Erik: A legszemélyesebb dal számomra. Életem egyik legszebb periódusáról szól, ami valljuk be: elmúlt, és erre már csak emlékezni lehet. Ezt a hangulatot zártuk ebbe a dalba időkapszulaként. Mindig jó érzés hallgatni, az meg pláne, hogy a közönség is szereti.
A karrier szempontjából azt hiszem olyan igazán „sweetest” időszakot még nem tudok mondani. Most a Moulin Rose-on a fókusz, minden erővel azon vagyunk, hogy nagyon „sweetest” dolgokat műveljünk és azoknak nagyon „sweetest” módon legyünk a részesei.
Mazi: Múltba révedő típus vagyok, szeretek a letűnt pillanatokkal foglalkozni, jól esik magamban újra és újra átélni őket, ezért ez a dal különösen fontos lett nekem miután Erik megírta hozzá a dalszöveget. Amikor játsszuk, életem egy olyan korszaka villan fel előttem, amitől teljesnek érzem magam, kitölti azokat az űröket, amiket a felnőtté válás évei okoztak. Valóban keserédes, de ettől lesz igazán szép.
Történtek már velünk jó dolgok, kellemes dolgok, figyelemre méltó dolgok, de olyan, amire most egyértelműen ki tudnám jelenteni, hogy „sweetest”… még nem. Sok munka vár még ránk és bízunk benne, hogy ez majd meghozza ezt az érzést.
6. Heartless miles
- Ez a dal nagyon jól egyensúlyoz a pop és a rock határán. Szerintem alapvetően glamrockot játszotok, de ti hogyan aposztrofáljátok a stílusotokat?
Erik: Ha engem kérdezel, gőzöm sincs. Azt tudom, hogy van benne dob, gitár, basszusgitár, szinti meg ének. Mindez fogyasztható módon. Örülnék, ha ez a zene a megszólalásától függetlenül pop zenévé nőhetné ki magát, tehát, hogy jó sokan ismernék és hallgatnák. De mindentől függetlenül mi egy rockzenekar vagyunk és a glamrock valóban közeli meghatározás.
7. Crash into me
- Az egyik legslágeresebbre szabott számotok, amire remekül lehet ugrálni. A koncerteken is szeretitek megmozgatni a közönséget. Melyik koncerthelyszín lenne, ahol a legszívesebben fellépnétek?
Erik: A Crash egy tökös dal lett, szerintem nem igen fog lekerülni a setlist-ről. Imádom a pörgős dalokat, ha már mi mozgunk, akkor a közönség sem maradhat ki belőle. Én személy szerint szeretem a nagyobb helyeket, mert ott tud a zenénk igazán élvezhetően megszólalni. A Club 202 vagy a Diesel klub méreteitől kezdve, a csillagos égig... Ebbe beletartoznak a fesztiválok is. Kényelmes, nagy színpadok, ahol minden rendelkezésre áll, hogy körberandalírozzuk. Ja, és én imádnám a Rock Am Ring-et.
Mazi: Arra már sikerült ideje korán rájönnünk, hogy valóban a nagyobb színpadok állnak jól a zenénknek, ott tud igazán megszólalni, élni ez a muzsika. A Crash pláne egy olyan dal, aminek kell a tér és a megfelelő hangerő! Egy Rock Am Ring-es fellépéssel azt hiszem, én is maradéktalanul elégedett tudnék lenni, ott aztán minden adott egy igazán király koncerthez.
8. Rip me apart
- Ez is egy jó kis feszes dal, de akaratlanul is eszembe jut a kérdés, hogy magyarul soha sem fogtok énekelni?
Erik: Nem. Nekem így kerek a zenekarunk világa.
9. Cirque du freak
- Talán a mondanivaló érzékeltetése és a hatáskeltés kedvéért is, de itt kicsit több effektet fedeztem fel, mint általában. Az új szintisetek, Bianka mennyiben tud hozzátenni a hangzáshoz?
Erik: Ezt majd leginkább az elkövetkezendő anyagaink tudják demonstrálni. Eddigi dalaink hatalmas mértékben nem változtak, de ami mindennél fontosabb: élőben így érezzük magunkat igazi zenekarnak, mert nem függünk egy sampler-től, ami sokszor mumusként funkcionált nálunk. Gondolkodhatunk kötetlenebbül és felszabadultabban. A jövőben megjelenő dalainknak minden bizonnyal még modernebb hangzást tudunk majd összehozni Bia segítségével.
10. Close 2 U
- Habár talán ez a legérzelgősebb számotok, nekem mégis ez az egyik kedvencem az albumról. Sőt, szerintem a lemezbemutató legemlékezetesebb része volt, mikor ez elhangzott. Ti hogy éltétek meg azt a koncertet a Kék Yukban?
Erik: 4 akkord és egy kis egyoldalú szerelem. Ennyi a recept. Megélni szó szerint szar, de azt hiszem, ezt hívják okos befektetésnek. Az a buli király volt, sokan eljöttetek és hangosak is voltatok. Sok ilyet még!
11. Stiletto
- Ez az első EP-tek címadó dala, hogy fogadta a közönség ezt a bemutatkozó anyagot?
Erik: Jól, főleg miután kidobtuk a Crash klipjét. Kezdésnek szerintem nem lőttünk mellé, de szerintem az igazi időszámítás kb. most kezdődik a Moulin Rose életében.
Mazi: Megközelítőleg kétezren töltötték le, ami azt hiszem nagyon jó szám egy friss zenekarnál. A hozzánk érkezett reakciók is nagyon bíztatóak voltak, adta magát, hogy folytatni kell, mert érdekelheti az embereket ez a zenei világ.
12. Mask from Venice
- Kihagyhatatlan, hogy megkérdezzem, mennyire jellemző rátok a maszkok, szerepek viselése. Hiszen a színpadon ti vagytok a rocksztárok, de a hétköznapokban is igaz ez a mentalitás rátok?
Erik: Hétköznapjainkban nem hinném. Ott mindenki éli a kis világát, mint bárki más. A maszkok bizonyára majd még felbukkanak nálunk - mondjuk egy videoklipben. Ez a dal sokkal inkább a maszkok ledobásáról szól. Mi is a saját jellemeinket visszük a színpadra, max. én ki vagyok kenve, Mazinak meg pl. menőbb a sérója, mint általában. Igazából nem is tudom, mi az a rocksztár attitűd. Szemtelenkedni szeretünk, de seggfejek nem vagyunk. Imádjuk a körítést kitalálni, de azt szeretjük úgy magunk köré építeni, hogy valóban mi magunk ülünk a közepén.
Mazi: Minden embernek több arca van, ezek mégis szorosan összekapcsolódnak, elválaszthatatlanok egymástól. Ez nem a kétszínűséget jelenti, csupán azt, hogy minden életkörülményben kicsit mások vagyunk, de mégis önmagunk, így a színpadon is önmagunkat adjuk. A rocksztár attitűd - ahogy Erik fogalmazott - valóban egy megfoghatatlan dolog, nem tudom mi az, hiszen még nem éltük meg. Slash, Corey Taylor, Brian Molko vagy James Hetfield biztos sokat tudnának erről mesélni, ők már érzik, és évek óta élik ezt a fajta életet.
- Reméljük, hogy pár év múlva már veletek is tudunk erről beszélgetni!
PVRIS – Use Me (2020) | Az áll a Wikipédia ide vonatkozó cikkében, hogy a PVRIS egy amerikai rock együttes. Nos, ezt már a második album után is erősen megkérdőjeleztem volna, most viszont egyértelműen cáfolnám! A PVRIS olyan vegytiszta popegyüttes, hogy már abban is kételkednék, hogy Lynn Gunn tudja-e még egyáltalán, hogy hogyan kell fogni egy gitárt… Continuer
Machine Gun Kelly – Tickets To My Downfall (2020) | Amikor először szembejött ez a szőke srác a Sleeping With Sirens – Alone című klipjében, egyáltalán nem értettem, hogy mégis mire ez a nagy hype körülötte. Sőt, a rapes albumait nem is komálom a mai napig sem, úgyhogy amikor jött a bejelentés, hogy stílusváltás következik, nagyon kíváncsi lettem. Egy hajdani rapstar fogja megreformálni a 2020-as poppunk színteret? Ugyan már... Continuer
Neck Deep – All Distortions Are Intentional (2020)|Negyedik lemezéhez érkezett a walesi poppunk brigád, én pedig hiába csinálok akármit, egyszerűen nem értem, hogy miért népszerű a Neck Deep. Közel 40 perc alatt összesen 5 percnyi érdekességet nem tudnék összeszedni a hallottakból, és még az is csak maximum középszerű lenne. Continuer
Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Continuer
The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Continuer
