3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Interjú

2011. március 28. | Bényei Gabi, Török Kati

Crescendo: Ha a Majomkacsa mégsem jön el, akkor vetkőzik

Copyright:

A Crescendo pozitív. Önironikus. Könnyű. Olyan csapat, akiket nem kell komolyan venni. Ők sem veszik komolyan magukat. Meg a közönséget sem. Minek? A Crescendo egyszerűen szórakoztató. Utoljára a Gödör Klubban táncoltatták meg a közönséget röpke fél órában, viszont az a fél óra hetekre feltöltötte pozitív energiával a jelenlévőket. Nemrég jelent meg első EP-jük, aminek március 28-án lesz a bemutatója a Szabadazá...-ban. Ennek kapcsán beszélgettünk a fiúkkal.

MyMusic: Nem veszitek magatokat túl komolyra, a zenétekből árad a gimnazista feeling, az ember úgy érzi, akár a tábortűz mellett is születhetnének dalaitok. Avassatok be minket picit a kulisszatitkokba – tényleg ilyen egyszerűen megy nálatok minden? Hogyan ötleteltek?
Áron: Az összes számot megírtuk még gimnazista korunkban, bezártuk páncélszekrénybe, és most vesszük lassacskán elő. Jövőre már az egyetemista gólyáknak szóló számok jönnek.
Misi: Szerintem tábortűz mellett zenélni a legnehezebb, pláne ha ott akarsz improvizálgatni az egyre sziporka-éhesebb közönség előtt… alapvetően nem ötletelünk. Van egy kreatív robotunk, Áron, akiből dől sok-sok dolog, és a zenekarnak már csak összefésülni kell a gondolat-áradatot. Néha meg még azt sem.

MyMusic: Egy régebbi interjúban Áron eklektikus rockzenének, Misi pedig „elektromanipulátoros kvázi-szintipopnak” aposztrofálta a Crescendo-t – már a stílusdefiniálás sem piskóta, Misi fogalmazókészségét pedig a szemfülesek a Zebra című rádióműsorból is ismerhetik. Tőled születnek a dalszövegek is, vagy ez közös munka gyümölcse?
Áron: A szövegek mostanában főleg tőlem származnak, de van szerzőtárs is Pálos Gabriella személyében. Valamiért a magyar zenében sokkal fontosabb a szöveg, mint példádul az angolszász popzenében, ezért igyekszünk odafigyelni, de a nagy szavakat, puffogtatást nem szeretjük.
Misi: Az utóbbi időben valóban Áron írja a zenék és szövegek nagy részét. Régebben én is próbálkoztam az Australopithecus, az 1986 és a Sláger című opuszokkal, de a zenekar egy ideje mintha új, picit komolyabban vicces irányba kacsintgatna; azt hiszem, éppen igyekszünk megtalálni a járható utat. Szerencsére az évek alatt Áron kifejlesztett egy képességet, hogy hogyan tud olyat írni, amit akár én is írhattam volna, és teljes hitelességgel tudok magaméként előadni. Ez fontos, mert mondjuk nem biztos, hogy törvénymódosításokról vagy gyapottermesztésről annyira áthatóan tudnám nyomni...

MyMusic: Az infantilis szövegek mögött megbízható zenei tudás lapul – legalább is a jóhiszemű szemlélőnek mindenképp úgy tűnik... Mindannyian zenéltetek már a Crescendo előtt is, vagy az évek folyamán csiszolódott ennyire egységessé a hangzásotok?
Áron: Meglepően régóta létezik már az együttes, de a Mátén kívül (gitár), aki 16 éves korában csatlakozott, mindenki játszott korábban más zenekarban. Szerintem annyira nem egységes a hangzás, az egyes számok mind külön-külön zenei világot képviselnek. 
Misi: Magam részéről 14 évesen egy negyven tagú fúvós-zenekarban indítottam, ahol szárnykürt szólamot toltam klarinéton zenészhiány miatt, pedig cintányéros akartam lenni. Valóban senkinek nem ez az első zenekara nálunk, de remélem mindenkinek az utolsó. A hangzás valóban színes, de ez is csak az útkeresésnek tudható be. Tisztulunk lefelé lassan. Crescendosodunk, amely szó nem létezik, de jól hangzik.

MyMusic: Egyre több rádió lát bennetek fantáziát – Budapesten (Rádió Q), Debrecenben (Friss Rádió), Kiskunfélegyházán (Smile-Rádió) és Dunaújvárosban (Rádió 24) is hallhatjuk már pár számotokat -, tehetségkutatókon is részt vettetek, sőt,  Lali király figyelmét is kiérdemeltétek; mik a hosszútávú terveitek, hol szeretnétek lenni 10 év múlva?
Áron: Mi ez, állásinterjú? Akkor a cégnél.
Misi: Pont jókor kérdezed, ma egyeztettünk interjút az egyik országos rádió magyar zenéket bemutató műsorával... reméljük sok ilyen ugródeszkát tolnak még elénk, vagy sikerül becserkésznünk őket, mert nagyot tudunk ugrani és ezt meg is akarjuk mutatni.

MyMusic: Több, mint 10 év telt el, mire megjelent első EP-tek, amin öt kedvesen bugyuta szövegű szám kapott helyet. Miért pont erre az öt számra esett a választásotok?
Áron: Ennek az ötnek volt a legértelmesebb a szövege.
Misi: Mindannyian kedvesen bugyuták vagyunk. Szerintem ez a boldogság kulcsa.

MyMusic: Készültök valami különlegességgel a lemezbemutatóra?
Áron: Meghívtuk a Majomkacsát. Misi vetkőzik.
Misi: Áron megígérte, hogy ha a Majomkacsa mégsem jön el, akkor vetkőzik.

MyMusic: Hol láthatunk titeket a bemutató után?
Misi: A Bárpultnál, szénsavmentes ásványvíz társaságában, törülközővel a nyakunkban. Kicsit nagyobb perspektívában meg különféle budapesti klubokkal egyeztetünk. Júniusban a Gödörben szeretnénk még egyszer zenés-táncos elhajlást. Ha valaki tud jó bulit, megtöltendő színpaddal, jelezze!

Akinek kedve támadt tesztelni a Majomkacsát, annak március 28-án a Szabadazá...-ban a helye, addig is alapozni a Crescendo oldalán lehet, ahonnan a teljes EP anyaga, sőt, némi bonus feature is letölthető, de érdemes követni a srácokat a FaceBookon is, mert mindig kiderül valami újabb móka a csapat házatájáról.

Bényei Gabriella és Török Kati

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. augusztus 18.

Blahalouisiana: Sok egyéb rossz már nem következhet

A kényszerpihenő után emocionálisan feltöltekezve, nagy lelkesedéssel várja nyári szezonja egyetlen fővárosi fellépését a Blahalouisiana. A pop-beat-rock talán legnépszerűbb hazai képviselőjének dalai szimfonikus hangszerelésben kerülnek a közönség elé a Heureka Pop Orchestra közreműködésével 2020. augusztus 22-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Schoblocher Barbara énekes szerint a „blahalouisianás” klubkoncertes hangulat itt is meglesz – némi extrával. Tovább

2020. március 27.

Tóth Zoltán: Koncertjeink régi Republic dalokból állnak

Tóth Zoltán, kivételes tehetségű zenész, zeneszerző, gitáros, énekes, hangmérnök, a Republic egykori alapító tagja új együttessel és vadonatúj saját dalokkal jelentkezik. Tovább

2019. november 4.

A tél közeledtével nem létezik fontosabb társadalmi probléma – interjú Borovitz Tamással

Hat népszerű humorista Hajdu Steve vezetésével először áll össze, hogy rendhagyó stand up show keretében felhívja a figyelmet a hajléktalan embereket veszélyeztető téli időszakra. A jótékonysági célú stand up estet a Menhely Alapítvány és a Fedél Nélkül utcalap szervezi 2019.11.06-án 19.00 órától Budapesten az ELLÁTÓházban. A cél a szemléletformálás és adománygyűjtés a téli krízisidőszakra. A felszabadult nevetést humoristasimogató és a Malacka és a Tahó koncertje kíséri. Most Borovitz Tamással olvashattok egy interjút az esemény kapcsán. Tovább

2019. április 24.

Szalóki Ági: Néha aggódva figyelem a világ változását

Szalóki Ági énekes, dalszerző gyerekzenekara vezetőjeként 15 éve foglalkozik gyerekek zenei nevelésével. Művészetével igyekszik a hagyományos értékek és a természet tiszteletének fontosságára felhívni a figyelmet. Ágit 2019. május 11-én a Margitszigeten egy ingyenes gyerekkoncerten hallhatják az érdeklődők, ahol egy világrekord kísérletben is részt vehetnek a családok. Tovább

2019. február 5.

Honky Crew: Ezt a műfajt így lehet életben tartani

Mi lesz abból, ha egy electroswing DJ és egy vintage műfajokban jártas dobos találkozik? Jelen esetben egy electroswing szupergroup, a Honky Crew zenekar! Tamási Lacival és Ordiman-nal beszélgettünk a világ egyik legbulisabb műfajáról és megalakulásukról. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky