A Tius Norma ismerős világa...

Tius Norma: Diamond Rite | Furcsa dolog manapság progresszív zenével találkozni. Annak idején olyan zenekaroktól hallottam hasonlót, mint most a Tius Normától, akik úgy istenigazából meg akarták mutatni a világnak, hogy ők milyen kurvajók is tulajdonképpen.

A Tius Norma első, „Diamond Rite” című lemeze nálam egy olyan polcra kerül fel, amelyen az igényes progresszivitás és jól kiforrott zenélni tudás szerepel. Ide elég sok zenekar és énekes került már fel az évek során, de azért attól óvakodnék, hogy azt mondjam, ez a lemez kurvajó.

Annak idején több zenekar lemezén azt lehetett érezni, hogy némi erőlködés keveredett a zenébe, ami arra utalt számomra, miszerint most majd megmutatják milyen kurvajókat is tudnak. Na, persze melyik zenekar ne akarna jó zenét, kimagaslót, emlékezeteset csinálni, de valahogy érződik a hangzáson. A Simple Minds ’91-es „Real Life” című lemeze ennek egy teljesen biztos példája. Aztán persze nem mondanék igazat, ha azt mondanám nem vertem lábaimmal a ritmust, vagy nem bólogattam ütemesen, de valamiért mégis érezni lehetett rajta az izzadságszagot, a muszájt, a megmutatom csakazértist.

Ja, hogy ezt miért is kezdtem el boncolgatni? Nyilván azért, mert valahogy fel akartam vezetni, hogy miért is az a véleményem a Tius Norma lemezéről, ami!

A 2003-ban alakult zenekar nagyon ügyes zenészekből verbuválódott, hogy csak egyet mondjak, itt zenél a kiváló dobos, Angler Ákos, aki többek között megfordult az Anima Sound System zenekarban is. A kiváló zenészkészség feltételezi, hogy jó is lesz az, amit csinálnak, és valóban nem is rossz.

Ha mindenáron hasonlítani kellene valamihez, én feltétlenül kiemelném, hogy rengeteg hatás felfedezhető a Tears for Fears zenekar zeneszerző, énekesétől Roland Orzabaltól. Tudom nem helyes összehasonlítgatni, de hát most mit csináljak, ha számomra ez teljesen magától értetődő. Az imént említett erőlködést például az ő zenéjén csak egyszer lehetett hallani, de akkor legalább megszülettek olyan slágerek, mint a „Break It Down Again” vagy a „Goodnight Song”, de tény, az „Elemental” című lemez egy erődemonstráció volt.

Az imént említett erőlködés egy fajta erődemonstrációként jelenik meg a Tius Normánál.

Tulajdonképpen - a helyenként kicsit kásás hangzást kivéve - elégedett is lehetek, még ha nem is vetődtem minden egyes számától. Kétségtelen, hogy a legerősebb dal a sorban a második „Investige My Future”, amely még jó sokáig ott szerepel majd az értelmesebb fajta zenét játszó rádiók toplistáján, nem beszélve a zenetévékről, már ha volnának olyanok, amik zenét is adnak. Amúgy a dalhoz készült klip is remek.

Említést érdemel még az ötödik „Solitude”, amely szintén némi Tears For Fears behatással készülhetett - hangsúlyozom én nem bánom ezt! Kellemes még a hetedik „Time For Us” és a „Meaning” is.

Összességében véve a magukat indie-alterock kategóriába soroló Tius Norma egy jó kis zenekar, de sajnos kicsit unalmas lett a „Diamond Rite” című lemez. Jó hallgatni, de nem fedezhető fel benne, hogy most valami új világba csöppentünk. Sőt! Igenis ismerős ez a világ. Csöndes őszi estékre kifejezetten ajánlom!

Joss Beaumont

A MyMusic értékelése: 7/10

Tius Norma: Diamond Rite (EMI, 2010)

1. Playing the liar
2. Investigate my future
3. Healing slowly
4. Steep
5. Solitude
6. The child’s theme
7. Time for us
8. Drive me
9. Meaning
10. This silence
11. Aren’t you the same

JÁTÉK:

Aki szeretné megnyerni a Tius Nomra CD-jét, az írja meg nekünk:

Mi a zenekar első albumának a címe?

A megfejtéseket a jatek@mymusic.hu címre várjuk legkésőbb május 23-án éjfélig.

cimkék
- indie, lemez, lemezkritika, Tius Norma

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2021. február 25.

Használj ki! | PVRIS

PVRIS – Use Me (2020) | Az áll a Wikipédia ide vonatkozó cikkében, hogy a PVRIS egy amerikai rock együttes. Nos, ezt már a második album után is erősen megkérdőjeleztem volna, most viszont egyértelműen cáfolnám! A PVRIS olyan vegytiszta popegyüttes, hogy már abban is kételkednék, hogy Lynn Gunn tudja-e még egyáltalán, hogy hogyan kell fogni egy gitárt… Tovább

2021. február 14.

Machine Gun Kelly poppunk babérjai

Machine Gun Kelly – Tickets To My Downfall (2020) | Amikor először szembejött ez a szőke srác a Sleeping With Sirens – Alone című klipjében, egyáltalán nem értettem, hogy mégis mire ez a nagy hype körülötte. Sőt, a rapes albumait nem is komálom a mai napig sem, úgyhogy amikor jött a bejelentés, hogy stílusváltás következik, nagyon kíváncsi lettem. Egy hajdani rapstar fogja megreformálni a 2020-as poppunk színteret? Ugyan már... Tovább

2021. február 11.

Ez miért működik bárkinél is? | Neck Deep

Neck Deep – All Distortions Are Intentional (2020)|Negyedik lemezéhez érkezett a walesi poppunk brigád, én pedig hiába csinálok akármit, egyszerűen nem értem, hogy miért népszerű a Neck Deep. Közel 40 perc alatt összesen 5 percnyi érdekességet nem tudnék összeszedni a hallottakból, és még az is csak maximum középszerű lenne. Tovább

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább