3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2009. november 10. | Egres

Amitől a halott is felébred - Hatebreed

Copyright:

Hatebreed: Hatebreed | A Hatebreed 93 óta nyomja a hardcore metált. Anno azzal a szándékkal álltak össze, hogy mások is megismerjék punk zenét metalos gitárokkal és üvöltő énektémákkal vegyített 30 másodperces dalaikat.  Dalszövegeik alapján egy vérbeli, keleti-parti hardcore zenekarról van szó, de a hangzásuk olyan metal csapatokat idéz, mint a Slayer vagy a korai Sepultura.

Ezelőtti albumukat májusban adták ki, "Fort he Lions" címmel. Ezen 18 kedvencükből készítettek saját szájízüknek megfelelően olyan Hatebreed-ízűre gyúrt albumot.
 
Akkortájt a zenekar az őszre ígérte az új stúdió albumát. A hajnalok egyre csípősebbek lettek a fákon már nincsenek levelek, szóval vártuk már az új lemezt. Nos, örömhír a hardcore-arcoknak, connecticuti srácok kiadták az új stúdió albumot egyszerűen "Hatebreed" címmel.
 
Az elején rögtön azt kapom, amire számítottam, beleordítják a fejembe, a „Become The Fuse”-t..ami iszonyat gyors, energikus szám. Keményen kezdik, rögtön a legelején. Már bólogathatunk is a számra.

„Not My Master” nóta is ugyanolyan zúzda, csak szerintem rövid.. Lelkesen belekezd egy nyúzott gitárhanggal gyorsan ledarál és már vége is.  „Between Hell And A Heartbeat”–ben, mintha egy harang is szólna a legelején, lágyabban kezd, már meg is lepődnék, de nem csalódom, azonnal jön a zúzda.  Intenzív dobok, érdekes gitár ritmusokkal. Ezek a furának mondott ritmusok teszik jóvá és változatossá ezt a dalt. Még az ének sem csak hörgés..

Na, de ezután jönnek csak az igazi Hatebreed-es nóták. Az „In Ashes They Shall Reap” ahol még ének dallamok is előkerültek. Jé, itt sem csak hörgés van.. Jamey egészen meglepően jól énekel...

Ebben a számban képesek néhány elsőre is könnyedén megjegyezhető, vagyis remek beüvöltős refrént kitalálni! Ez a nóta nagyon komoly együtténeklős hardcore-sláger gyanúval rendelkezik...A „Hands Of A Dying Man” léggitározás. A kedvenc, erre a szerepre hangolt seprű, már széles a terpesz, a hangerő maxon! Ez a folyamat az „Everyone Bleed Now” című nótánál sem változik, ami csak olaj a tűzre. „No Halos For The Heartless” és a soron következő „Throug The  Thorn” tipikus Hatebreed tétel, de az „Every Lasting Scar viszont teljesen levitt alfába. Szerény véleményem csupán, de ha valaha bekerül a rádiókba ez a dal ezt még a hardcore gyűlölők is megszerethetik. Valami fenomenális szám, sőt a zenekar tevékenységéhez képest kifejezetten lassú.

Amit viszont egy viszonylag egyszerű gitártéma és Jamey, na meg az énektanár haverja ezzel mit művelt…!  Már ide is értünk a tízedik „As Damaged As Me” számnál, ami szinte kitépi az arccsontokat a bőr alól.

A „Words Became Untruth”-ra, már kissé elfáradhattunk, de pörögjünk föl, mert van itt egy olyan basszus téma, amitől a halott is feléled, (mit nekem h1n1 vírus, nem kell a védőoltás, hiszen itt a Hatebreed!) 

Az „Undiminished” olyan ének nélküli kis zenedarab (nem tudom hova rakni átkötésnek túl hosszú). Egyébként egy nagyon jó kis kompozíció ez, de nem igazán megszokott a zenekartól.   A vége felé viszont megint belecsapnak a lecsóba „Merciless Tide” következik, majd a kifejezetten változatos „Pollution Of The Soul” A záró, „Escape” nótát meg remélem, nem kell bemutatni senkinek.

Nem kell túl sokat agyalni a zenekar sem tette, nem énekelnek világbékéről, nem boncolgatnak filozofikus témákat...

Kegyetlen üvöltözéssel van tele az album... Jamey Jasta üvöltözése egyszerre rontja el és egyszerre teszi tönkre az albumot. A 4-5. szám után, már túl egyhangúvá válnak a szövegek, így mondanivaló nélkül.. Inkább unalmas, mintsem érdekes, de ezektől függetlenül ez egy hallgatható, höröghető album lett!

De azért hiányoznak Sean Martin agyalós riffjei...

A MyMusic értékelése: 10/6

Hatebreed: Hatebreed (Warner, 2009)

Számlista:

1. Become the Fuse
2. Not My Master
3. Between Hell and a Heartbeat
4. In Ashes They Shall Reap
5. Hands of a Dying Man"
6. Everyone Bleeds Now
7. No Halos for the Heartless
8. Through the Thorns
9. Every Lasting Scar
10 As Damaged as Me
11 Words Become Untruth
12 Undiminished
13 Merciless Tide
14 Pollution of the Soul
15 Escape (New Diehard Edit)

Egres

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2021. február 25.

Használj ki! | PVRIS

PVRIS – Use Me (2020) | Az áll a Wikipédia ide vonatkozó cikkében, hogy a PVRIS egy amerikai rock együttes. Nos, ezt már a második album után is erősen megkérdőjeleztem volna, most viszont egyértelműen cáfolnám! A PVRIS olyan vegytiszta popegyüttes, hogy már abban is kételkednék, hogy Lynn Gunn tudja-e még egyáltalán, hogy hogyan kell fogni egy gitárt… Tovább

2021. február 14.

Machine Gun Kelly poppunk babérjai

Machine Gun Kelly – Tickets To My Downfall (2020) | Amikor először szembejött ez a szőke srác a Sleeping With Sirens – Alone című klipjében, egyáltalán nem értettem, hogy mégis mire ez a nagy hype körülötte. Sőt, a rapes albumait nem is komálom a mai napig sem, úgyhogy amikor jött a bejelentés, hogy stílusváltás következik, nagyon kíváncsi lettem. Egy hajdani rapstar fogja megreformálni a 2020-as poppunk színteret? Ugyan már... Tovább

2021. február 11.

Ez miért működik bárkinél is? | Neck Deep

Neck Deep – All Distortions Are Intentional (2020)|Negyedik lemezéhez érkezett a walesi poppunk brigád, én pedig hiába csinálok akármit, egyszerűen nem értem, hogy miért népszerű a Neck Deep. Közel 40 perc alatt összesen 5 percnyi érdekességet nem tudnék összeszedni a hallottakból, és még az is csak maximum középszerű lenne. Tovább

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky