Magyar, de milyen? - Punjab Kebab House

Punjab Kebab House – Superman-girls from London | Megtévesztő nevet visel az egyik legígéretesebb fiatal hazai formáció, a Punjab Kebab House. Bemutatkozó albumuknak ugyan semmi köze nincs a Blaha Lujza téri éjjel-nappal nyitva tartó gyrososhoz, viszont annál több az eredeti, kísérletezőbb nyugati zenekarokhoz.

A myspace-adatlapjuk olyan neveket emel ki, mint a Portishead, Natacha Atlas, vagy épp Madonna. Az eklektikus felsorolás, az ígéretes öndefiníció (Electro/Rock/Trip-Hop), és a mosóporreklám-színtű mottó (The leading manufacturer of ethnic electro sounds) vagy felkelti az ember érdeklődését, és már csak ezért is meghallgatja az albumot, vagy esetleg csatorna-váltásra ösztönöz. Jobban járunk az előbbivel.

Első végighallgatásra én naiv módon még kerestem a tradicionális (arab? Vagy magyar? Esetleg balkáni?) hangszereket, de a prekoncepcióim persze tévesnek bizonyultak. Hamar rájöttem ugyanis, hogy ez alatt a bő 40 perc alatt nem fogok találkozni a most olyan divatos ethno-remake-kel, viszont ha nem figyelek, elmulaszthatok valami egészen mást és érdekeset. Az album nyitó száma, az Oomph egy elég erős electro alappal kezdődik, ami aztán már szinte indie-tronicba hajlik át, és most vagy ötödik hallgatásra egy újabb fajta Adam Freeland szettben is simán el tudnám képzelni. A soron következő, címadó Superman-girls from London már inkább hazai kollégáikat, a Zagart idézi, azzal a különbséggel, hogy ők kevésbé a szintetizátorban, inkább a gitárban tudnak elveszni.

Valójában nem ők vesznek el, hanem mi. A zenekar három tagja, a titokzatos Ms. K, Mr. E, és Mr. K. az egész lemezen kezükben tartják az irányítást, minden szám nagyon jól össze van szedve és önmagában is megállja a helyét, pedig erre nincs szükség, ugyanis az album egy szinte tökéletes ívet fut be. Ahogy azt előtte reméltük is, elég sok stílusba belekóstol a lemez, de egyáltalán nem az itthon megszokott módon a régóta működő képletekkel operál, amikkel nyugaton már ki se mer állni a színpadra szinte senki. A PKH zenéje, ha nem is a legelborultabb kelet-londoni garázs-klub zene, de otthoni viszonylatban alsó hangon is legalább experimentálisnak számít, a jó értelemben. Nem sok hazai zenekar van, akik ilyen szervesen tudták volna a Massive Attack vagy épp a Stereo Mcs hagyatékát magukévá tenni.

A Punjab Kebab House lemezével az egyetlen baj hogy rövid, ezért mindenkinek ajánlott már jó előre lenyomni a repeat gombot, hogy azzal se kelljen fáradni. A másik, amire még kíváncsi vagyok, az egy élő fellépésük lenne, de remélem erre hamarosan lesz alkalmunk. Addig pedig csöndben (vagy épp a Superman-girls…-t hallgatva) reménykedem, hogy ez nem a magyar zenei piac csillagjainak egy-az-egymillióhoz esélyű együttállásának eredménye.

A MyMusic értékelése: 9/10

Kerényi Áron

cimkék
- lemezkritika, Punjab Kebab House

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2021. február 25.

Használj ki! | PVRIS

PVRIS – Use Me (2020) | Az áll a Wikipédia ide vonatkozó cikkében, hogy a PVRIS egy amerikai rock együttes. Nos, ezt már a második album után is erősen megkérdőjeleztem volna, most viszont egyértelműen cáfolnám! A PVRIS olyan vegytiszta popegyüttes, hogy már abban is kételkednék, hogy Lynn Gunn tudja-e még egyáltalán, hogy hogyan kell fogni egy gitárt… Tovább

2021. február 14.

Machine Gun Kelly poppunk babérjai

Machine Gun Kelly – Tickets To My Downfall (2020) | Amikor először szembejött ez a szőke srác a Sleeping With Sirens – Alone című klipjében, egyáltalán nem értettem, hogy mégis mire ez a nagy hype körülötte. Sőt, a rapes albumait nem is komálom a mai napig sem, úgyhogy amikor jött a bejelentés, hogy stílusváltás következik, nagyon kíváncsi lettem. Egy hajdani rapstar fogja megreformálni a 2020-as poppunk színteret? Ugyan már... Tovább

2021. február 11.

Ez miért működik bárkinél is? | Neck Deep

Neck Deep – All Distortions Are Intentional (2020)|Negyedik lemezéhez érkezett a walesi poppunk brigád, én pedig hiába csinálok akármit, egyszerűen nem értem, hogy miért népszerű a Neck Deep. Közel 40 perc alatt összesen 5 percnyi érdekességet nem tudnék összeszedni a hallottakból, és még az is csak maximum középszerű lenne. Tovább

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább