2008. március 25. | déka
Ezek után jöhet a fokozás, ahogy a jó drámázókhoz illik. A Tomorrow Startedben Hollis a „legpopdalosabb” éneket hozza, a szavakat alig érteni, a refrénben pedig Dumbo kiselefánt hangadás terén kifejtett kiskori próbálkozásai jelennek meg szintibe csomagolva, de ezt feledteti a bridge-ben elhelyezkedő remekbeszabott freejazz jellegű trombitaszóló-szerűség és az ismét felhangzó fretless bőgőhang. Félreértés ne essék, ez egy igazán klafa szám. Azért is kiemeljük ezt, mert a következő nagyon nem az. A Last Time-ot csak a verzéje menti meg attól, hogy egyből átugorjak a következő számra. Lehet, hogy szándékosan ilyen, vagyis a csúcspont előtti késleltetésként funkcionál, mert bár sokat ütötték-vágták, és alsóbbrendűnek titulálták, engem senki nem tud eltántorítani attól, hogy az ezután következő Call in the Night Boy a lemez csúcspontja, fordulópontja.
Kezdő riffje nagyon hasonlít a Message in the Bottle c. Police szám elején található riffre (éppen csak egy fél hang eltérés van a kettő között, ha el akarjuk szolmizálni), de ez nem baj, sőt. Nagyon is jó. Van húzása, és véget vet annak a nyúlós lamentálásnak, ami a megelőző hat számot jellemezte, és egy csúcs billentyűszóló is van a bridge-ben, mely megint csak igen előremutató, ha a Talk Talk stílusfejlődését nézzük.
Ezután a megoldás dala szól, a totális kedvenc a lemezről, jelentését a vidám spleenben tudnám körülírni. Annyira pontos, és közben mégis annyira kis huncut, mondhatni lazán frivol (és ez nagy részben a ritmus-szekciónak köszönhető), hogy simán megbocsájtjuk Hollisnak, mekkora bunkóságra lyukadt ki végül a sok szerelmi vívódás után. (It's so easy with a thief to blame for breaking every pledge I've made./Does it matter if I can't say Caroline knows?).
Emellett ez a dal meglepő is. Nemcsak abban, hogy hangulata teljesen eltér az album többi számától, hanem a harmóniavezetésben is. Abszolút sokkoló, de elegáns akkordok nem megszokott egymásutánja, de az egész mégsem szól ratyin. Úgy csúszik a bőr alá, hogy csettintve azt mondod; valóban erre volt szükség.
Ezt a hatást fokozni már nem kell (nem is illenék), és ezt a Talk Talk pontosan tudja. Méltó befejezésként megdicsőülve elhagyják a lírai csatateret az It’s You-val. Ez valószínűleg csak azért kell, hogy lássuk, mégiscsak egy romantikus, „bimbózó rózsa a réten” érzületű bagázsról van itten szó.
A tudósok már kimutatták, hogy a szerelem maximum három évig tart, de ezt ne vegyük komolyan (különösen annak fényében, hogy a tudósok azt, hogy a szerelem mi is valójában, végül nem tudták pontosan megállapítani). A szerelemre tehát nincs megoldás, sem magyarázat. Az It's You-ban, és tulajdonképpen az egész It's My Life-ban ez a nézet visszhangzik csodaszép hang-, és emlékképekbe, introvertált hármas-, itt-ott négyes-hangzatokba és szövegekbe szőve. Az, hogy emellett az egész anyag könnyen eladható pop-köntösként lebeg, egyáltalán nem megy a minőség rovására.
déka
A MyMusic értékelése: 8/10
Talk Talk - It's My Life (1984. február, 9 szám – 43:32, EMI)
1. Dum Dum Girl
2. Such A Shame
3. Renee
4. It's My Life
5. Tomorrow Started
6. The Last Time
7. Call In The Night Boy
8. Does Caroline Know
9. It's You