3429 zenekar 12486 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2018. augusztus 6. | Jam

Szétszed! - Chelsea Grin – Eternal Nightmare

Copyright:

Chelsea Grin – Eternal Nightmare (2018) | Miután Alex Koehler énekes és Dan Jones és Jake Harmond gitárosok is leléceltek, eléggé kérdéses volt a banda sorsa, de Tom Barber énekes érkezésével úgy döntöttek a srácok, hogy négyen is folytatják és összehozzák az Eternal Nightmare-t. Ennél jobban pedig nem is dönthettek volna, ugyanis ez bizony, bár nem reformálja meg a deathcore műfaját, de a fejedet azért leharapja. Tőből!

Szóval nem volt egyszerű összehegeszteni a srácoknak ezt a 11 dalt, mert szétesni látszott az egész banda, szerencsére Stephen, David és Pablo megkeresték Tom Barber-t, aki ex-Lorna Shore-osként azért konyít egy s mást a zenéléshez, és vállalta az énekesi teendőket. Szóval 38 percen keresztül élvezkedhetnek a deathcore szerelmesei a héthúros gitár és öthúros basszer g-re hangolt döngölésére, közben elfolyathatják minimum 2 kecske vérét és rituálisan feláldozhatnak egy újszülött kismalacot. Igazság szerint nagyjából ennyiből áll az album, mégis azon vettem észre magam, hogy élvezni tudtam a dalokat (állatáldozatok nélkül is), noha a klasszikus Suicide Silence (vagyis Mitch) halála óta nem feltétlenül vagyok a műfaj híve. Most mégis, ahogy pörög előre az album úthengerként, úgy tudok bólogatni és várom, hogy mi az az újabb őrület, amit előgurítanak a srácok. És valahogy sikerül végig fenntartani az érdeklődésemet. Esetemben egyébként ezt arra vezetném vissza, hogy Budapest legnagyobb parkolójának (ez az M0-ás) egyik legnagyobb dugójában hallgattam végig először a korongot és ott valahogy egészen testhezállónak tűnt majdnem negyven percig megállás nélkül acsarkodni és üvöltözni.

Aztán végigpörgettem a dalokat más élethelyzetben is, és még mindig működnek. Már nincsenek azok a nagy tekerések, amiket anno Jason Richardsonék hoztak össze, viszont ha mégis elindul Stephen Rutishauser keze, akkor egészen kellemes harmóniákat és szólókat tud előcsalni a hangszeréből egészen addig, amíg nem jön az újabb break és át nem fejeljük ismét a műszerfalat (egyértelműen az Outliers vége a csúcspont, az valami eszméletlen downtempo-s szaggatás). Nyilván szövegileg nem kell nagy dolgokat várni (sőt, talán Barber versei alul is maradnak Alex korábbi munkásságával szemben), de hangilag mindenképpen ott van az úriember azon a bizonyos szeren, Pablo Viveros vokáljai a dob mögül pedig sokszor meglepők, de mindenképpen üdvözlendők. A hangsúly egész végig a döngölésen és a durvuláson van, mégis, a dalok elején megszólaló effektek, az Across The Earth zongorafutamai, vagy a Hostage közepén beúszó szőnyeg meg tudja törni néha a… igen, a tördelést. Valószínűleg egyik dal sem lesz házibuli favorit, viszont szerintem van annyira egységes a lemez, hogy bátran mondhassam, aki beruház rá, az nem fog csalódni. Igazság szerint nem vártam sokat ettől a korongtól, éppen ezért egészen pozitívat csalódtam benne, ugyanis ez a sokkal tuskóbb, parasztabb irányvonal (már ha lehet ezt mondani) nekem jobban bejön, mint amit a srácok eddig csináltak. Nem lesznek a kedvenc bandám, de vérgőzösebb napokon az Eternal Nightmare-t még átpörgetem majd párszor.


A MyMusic értékelése: 6/10


Tracklist:
01 – Dead Rose
02 – The Wolf
03 – Across The Earth
04 – See You Soon
05 – 9:30 AM
06 – Limbs
07 – Cent Of Evil
08 – Hostage
09 – Nobody Listened
10 – Outliers
11 – Eternal Nightmare
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2018. október 11.

Isten sem segített – Crossfaith

Crossfaith – Ex Machina (2018) | Évek óta reménykedem benne, hogy végre a japánok megemberelik magukat és nemcsak egy fél jó lemezzel lepnek meg minket, hanem kitart a lelkesedés a korong végéig, én meg rányomhatom a kiváló plecsnit az aktuális darabra. Miután láttam őket élőben, ez a reményem mondhatni vággyá, sőt akarássá nőtte ki magát. Aztán megint csalódtam. Tovább

2018. szeptember 7.

One-Man Show - Panic! At The Disco lemezkritika

Panic! At The Disco – Pray For The Wicked (2018) | Brendon Urie egyedül maradt a Panic! fedélzetén, de szerencsére nem esett pánikba (bocs…), hanem pár ráérős hónapjában és a Broadway-szereplésének szünnapjaiban összehozta a banda hatodik lemezét. Ami igazából már nem is banda, hanem egy szólóproject, de ez mit sem von le az értékeiből, sőt, felsrófolja őket a tudat, hogy nagyrészt ez az egész egyetlen ember műve. Tovább

2018. július 30.

Berobbanás - Krúbi – Nehézlábérzés

Krúbi – Nehézlábérzés (2018) | Őszintén, baromi kevés magyar rap/hip-hop előadó van, akinek teljes odaadással tudom hallgatni a zenéjét, éppen ezért engem vágott a legjobban mellkason, hogy Krúbit az első hallgatástól kezdve röhögve és elismerően bólogatva élvezem. Aztán kijött a bemutatkozó album és konkrétan összehugyoztam magam a felismeréstől: ez kellett már a hazai hip-hop életnek! Tovább

2018. július 25.

Bring Me The Valentine - Bullet For My Valentine – Gravity

Bullet For My Valentine – Gravity (2018) | Hatodik lemezéhez érkezett a Matt Tuck vezette walesi metalcore brigád, akik ugyan már nem metalcore-ok és a tagok felét is lecserélték, mégis azt kell mondanom, hogy vannak megkapó pillanatai a Gravity-nek. Korlátozott számban és maximálisan párosíthatók a Bring Me The Horizon That’s The Spirit-jével, de legalább vannak! Tovább

2018. július 20.

Gyilkos pillantás - Eyes Set To Kill – Eyes Set To Kill

Eyes Set To Kill – Eyes Set To Kill (2018) | Némi tagrendbeli átrendeződés, Anissa Rodriguez távozása és négy év várokozás után jött ki hatodik stúdióalbumával az arizóniai banda. A korong szimplán cím nélkül, vagy ha úgy tetszik, selftitledként látta meg a napvilágot a Century Media Records gondozásában, és bár változások történtek, a lendületéből vajmi keveset veszített a banda. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky