3428 zenekar 12456 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2020. május 13. | Jam

Egyedül nem megy | The Word Alive

Copyright:

The Word Alive – Monomania (2020) | Hatodik albumnál tart már a banda, de a Real óta igazán semmi olyasmit nem tudtak hozni, ami egy kicsit jobban megmozgatott volna. A Dark Matter még talán próbálkozott kicsit visszahozni az ötleteket és a keménységet, a sötétséget, de a Violent Noise már szimplán ráment az eladhatóságra és a műanyag modern metalra. Ez pedig annyira bejött Telle Smith-éknek, hogy sajnos maradtak is a vonalon.

Esküszöm, utálom azt hajtogatni, hogy régen minden jobb volt, mert alapjában véve egy progresszivitásra nyitott, folyton az újat kereső embernek tartom magam, aki abban leli örömét, ha minél több, minél jobb lemez jön ki és lehet dicsérni. Szeretem, ha a zenekarok kísérleteznek és számukra ismeretlen területeket fedeznek fel, törekednek a fejlődésre és a változatosságra, teszik mindezt kreatív és előremutató módon. Na, a The Word Alive még csak a közelében sincs ezeknek az elvárásoknak, hiszen a srácok a durva, változatos, ötletes két kezdőlemez után (Deciever, 2010 és Life Cycles, 2012) egyre jobban rácsúsztak a szélesebb körben is eladható kamukeménységre, ahol a tiszta énekek és az elektronika egyre szélesebb körű használata úgy nyert teret magának, mint a korona Wuhan-ban. Emellé még a repetitív témák, unalmas szövegek és a nonstop sírás-rívás is feliratkozott a listára, amiből most Telle Smith próbált egy konceptlemezt összehozni, és ugyan a szövegek némileg mélyebbek lettek, de attól még ez mindig eléggé unalmas közel 45 percen keresztül. Ellenben, ha a zenei rész lenne annyira okos és érdekes, akkor nem lenne ezzel probléma. De nem az.


Annyira tipikus, sablon az egész lemez, hogy amikor az utolsó két dalban hallottam egy gitárszólót és egy jó dallamot (esetleg még a Numb Love tappingelését), akkor felkaptam a fejem és mosolyra húzódott a szám, majd konstatáltam magamban: „látod, barátom, megérte 40 percig a szart szenvedést hallgatni, csak kiástad belőle azt a kis értékes részt!” Az a baj, hogy ezeket az alapokat bárki megírhatta volna a szcénából, csak akkor valószínűleg még érdekesek és eredetiek is lettek volna, mert egy Our Last Night, egy Wolves At The Gate, vagy egy Annisokay olyan zeneszerzőket vonultat fel, akik képesek maradandó dalokat írni. A The Word Alive-ban is vannak ilyen muzsikusok, bizonyították anno, csak már egyáltalán nem törekednek erre. Kétévente jöjjön a szokásos, Telle Smith énekeljen rá nagyokat, kiabáljon néha egyet-egyet, hogy nedvesedjenek a p**ák, aztán markoljuk fel a zsozsót, amíg még meleg – mármint a pénz. Négy alaphang elég egy dalba, a többit majd az effekt megoldja, jah és nézzünk ki nagyon aktuálisnak, mert a posztereken szépnek kell lenni. Kicsit úgy érzem, hogy eltolódott a balansz az arccal a gázsi felé attól, hogy írjunk jó muzsikát. Úgyhogy én már nem számítok újabb Life Cycles-re, Play The Victim-re, Light House-ra, Sellout-ra, Trapped-re (de kár Luke Holland-ért…), War Evermore-ra, de talán akkor járok a legjobban, ha már semmire nem számítok ettől a bandától. Továbbra is tartom, hogy az új érás The Word Alive akkor működik a legjobban, ha elengednek minden keménységet és megpróbálnak popos, pörgős dalokat írni, amit legalább az alatt a három és fél perc alatt lehet élvezni, ameddig szólnak. Itt egyet sem kaptunk ezekből, mert ugye kilógtak volna a mondanivaló alkotta csokorból, úgyhogy döglődünk az önsanyargatásban és a lelkünk bugyrainak legmélyebb kátrányában. Vagyis inkánn Smith-ében.


Egy szó, mint száz, meggyőződésem, hogy lenne drive ebben a bandában, ha nem kötelezték volna el magukat a modern metalos rinyálás mellett. Tényleg meghallgatnék tőlük egy olyan albumot, ami nem azért készül, mert jön a határidő és különben is, az előző is jól fogyott, csináljunk megint ugyanolyat… Kíváncsi lennék ezekre az emberekre, hogy milyen albumot csinálnának, ha teljesen szabad kezet kapnának? De valószínűleg, ez már sosem fog kiderülni…


A MyMusic értékelése: 4/10


Tracklist:
01 – Monomania
02 – No Way Out
03 – Searching For Glory
04 – Another Year In The Shadows
05 – Greatest Almost
06 – Thank You
07 – Numb Love (Misery Ii)
08 – K.f
09 – Burning Your World Down
10 – Comfort & Chaos
11 – I’m Sorry You’re Sorry Now
12 – Death Is Only The End If You Assume The Story Is About You
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. szeptember 12.

A vég? Dehogy! - Currents – The Way It Ends

Currents – The Way It Ends (2020) | A második (jó, legyen harmadik a házi kiadású Life – Lost-tal együtt, de mindenhol másodikat írnak) lemezével a Currents bizonyítja, amit két éve már az I Let The Devil In EP-vel eléggé határozottan megpendített: hogy nekik bizony helyük van a jövő metalcore nemzedékének térképén. Ezt pedig kőkemény riffekkel, okos dalszerkesztéssel, fejletépős üvöltésekkel és arénákért kiáltó refrénekkel teszik. Tovább

2020. szeptember 5.

A tuskóság trendi! - Emmure – Hindsight

Emmure – Hindsight (2020) | Nyolcadik alkalommal mondja meg Frankie Palmeri a frankót mindenkinek és talán senki nem lesz meglepve, amikor azt mondom, hogy markánsan azért nem változtak meg a játékszabályok az elmúlt másfél évtizedben. Szóval nyugodjon le mindenki, ismét el lesz küldve a fél világ a p***ába! Tovább

2020. augusztus 31.

Ilyen lenne az élet? - Novelists – C’est La Vie

Novelists – C’est La Vie (2020) | Harmadik lemezéhez érkezett a francia, gitármasztizós, metalcoreba hajló, djent és progmetallal kacérkodó Novelists, és mi sem lehetne ennél nagyszerűbb hír, hiszen az új korongon – ahogy azt már megszoktuk tőlük - egészen kiváló muzsikálást hallunk. Nagy kár, hogy a megjelenés után Matteo Gelsomino énekes kilépett a bandából, mert nélküle, valószínűleg, a C’est La Vie sem lenne ennyire király. Tovább

2020. augusztus 26.

Az ellenállás él! - Anti-Flag – 20/20 Vision

Anti-Flag – 20/20 Vision (2020) | Bevallom, a 2014-es, Szigetes koncertig egyáltalán nem éltem a punkrockerek zenéjét, mert semmivel nem voltak többek, mint a lázadó melodic hc-punk zenekarok egyike a tömegben. Aztán ott a nagyszínpad előtt, a 34 fokban, tűző napsütésben, izzadtságtól csepegő BMTH-s trikóban valahogy megváltozott valami, mert olyan energiákat mozgattak meg az urak, amire egyáltalán nem számítottam. Azóta pedig egészen kiváló barátságot kötöttünk. Tovább

2020. július 23.

Erős kezdés után... | All Time Low - Wake Up, Sunshine

All Time Low - Wake Up, Sunshine (2020) | Ha van a poppunknak ma vezető csapata a világon, akkor az All Time Low simán pályázhat a trónra, hiszen a Blink már nem az igazi, a 5 Seconds of Summer inkább pop, a Neck Deep inkább punk és nem is annyira élem, a Fall Out Boy-t pedig hagyjuk is inkább... Szóval az ATL simán behúzza ezt a megtiszteltetést, a Wake Up, Sunshine-nal pedig bizonyítják, hogy megérdemelten aggatok rájuk ilyen címkéket! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky