3429 zenekar 12451 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2019. december 17. | Jam

Gondolkodj! - Stray From The Path – Internal Atomics

Copyright:

Stray From The Path – Internal Atomics 2019 | Kilencedik lemezét gurította piacra a new yorki illetőségű Stray From The Path idén, az Internal Atomics pedig minden, amiért valaha is hallgattuk ezt a bandát. A keménység, a düh, a harag, a szövegek, az energia, a hangzás, a kreatív zenei megoldások, a változatosság… egyszerűen minden annyira a helyén van, hogy nehéz lenne belekötni.

014-ben láttam először Drew Yorkot és bandáját a Dürer színpadán, amikor is Architects és Northlane bulira érkeztem felfokozott hangulatban és teljesen vakon repültem a srácok zenéjét illetően – ami nagyjából annyit jelentett, hogy darálják le a műsorukat, aztán hadd jöjjenek a kedvenceim. A mondás szerint pedig innen szép nyerni, a Stray From The Path pedig úgy kétvállra fektetett már az első percekben, hogy nem tudtam eldönteni, hogy a fejemet vagy a levegőt kapkodjam hevesebben. Azt az energiát és színpadi jelenlétet, amit ez a négy ember leművelt, valószínűleg azóta sem láttam sehol máshol, pedig megjártam azóta többszáz bulit, stílustól függetlenül. Valami olyan egyedi atmoszféra lengi körül a bandát és olyan hevességet és dühöt képesek közvetíteni, ami egyedülállóvá és azonnal felismerhetővé teszi őket. Az Internal Atomics-ben (meg talán az elmúlt 3-4 korongon is) pedig simán ugyanezt a kérlelhetetlenül hanyatt döntő energiát érzem, ami egy armageddon erejével üvölti az arcodba, hogy nem csak a világ a sz*r, amiben élünk, hanem mi magunk is azok vagyunk. Sőt, mi tettük azzá.

A csapat mozgatórugója és agytrösztje, Tom Williams gitáros megfáradhatatlanul szállítja a különleges, bármikor felismerhető riffeket ebben a megfáradt műfajban, és amikor egy Fortune Teller, egy Second Death vagy éppen a Something In The Water gitárjátékát meghallod, akkor megérted, hogy mire gondolok. Olyan egyedi stílusa van az embernek, amit igazából simán hasonlítanék a Dance Gavin Dance-es Will Swan-hoz, nyilván annyi különbséggel, hogy amit Will Swan produkál (mind tudásban, mind kreativitásban), az mindig is utolérhetetlen marad. De Tom becsülettel próbálkozik és a játéka most is kifizetődő lett, hiszen mind a tíz dal tartalmaz olyan megoldásokat, amiért már megérte foglalkozni az adott tétellel. Ráadásul általában egy gitársáv van csak mindenféle színezések nélkül, hogy élőben is ugyanazt tudják hozni, mint lemezen – á la Jinjer. Ugyanez elmondható a csapat legfrissebb tagjáról, a három évvel ezelőtt leigazolt Craig Reynolds dobosról, aki szintén milliméterekre kiszámolt, ronggyá színezett grooveokkal dolgozik, amiket élvezet hallgatni. Néha eltolja a pergőt, néha szimplán kihagy egy ütést, van, hogy megforgatja az egészet felütéssé, és így tovább, és így tovább, de soha nem lesz életidegen vagy erőltetett, amit csinál. Plusz amikor Anthony röfögős, rommá torzított basszusgitárja csatlakozik hozzá, akkor Tom olyan alapot kap maga alá, amire teljes szívnyugalommal kísérletezhet (elég csak a Kickback nyitó témáját vagy a Fortune Teller breakjét kiemelni). A változatosságra pedig igazán nem lehet panasz, hiszen az aszfaltszaggató tempótól a nyakzsibbasztó bólogatós témákig, az ugrálásra buzdító és circle piteket indukáló témákon át minden megvan ebben a tíz dalban.

Drew Yorkról pedig csakis szuperlatívuszokban lehet beszélni, hiszen a hangja egyedi és bárhol felismerhető, ahogy használja, az pedig tanítani való. Emellett Will Putney producer (akivel egyébként már az ötödik korongot rögzítették zsinórban) kihozta a szőke énekesből a legjobbat, hiszen Drew elmondása szerint egy-egy témát annyiszor kellett felnyomnia, amíg Will (is) elégedett lett a végeredménnyel. Az Internal Atomics tekintetében pedig kijelenthető, hogy ez a munkamódszer maximálisan kifizetődő volt. A szövegek a szokásos rendszerellenes, világellenes, mizantróp, depresszív, dühös vonalon mozognak és egy gyönyörű keretes szerkezetet alkotva fogják közre a lemez tíz tételét. Ugyanis a Ring Leader „Thinking like everyone else is not really thinking” felütésére tökéletes feloldás az Actions Not Words zárásaként felvonultatott „The choice is yours, change the world” sor. És ez csak a jéghegy csúcsa, javaslom, hogy fedezzétek fel az elejétől a végéig, értelmet nyer, hogy a fenti példák nem csak üresen puffogtatott frázisok. Plusz a Counterparts-os Brendan Murphy a Kickback-ben, illetve a Kublai Khan-os Matt Honeycutt vendégszereplése a Double Down-ban szintén megér egy említést – bár utóbbi jóval markánsabb.

Ebből is látszik, hogy engem teljesen megvett a SFTP idei korongja dekára, egyszerűen nem találok rajta fogást. Egyértelmű, hogy év végi top 3-as lemezről beszélünk, hiszen egész évben nem nagyon jött ki ennyire komplett, elejétől a végig egyben lévő, megingásokat még csak hírből sem ismerő alkotás. Ha két év múlva jön a folytatás, minimum egy ilyet kérnék! Köszönöm!


A MyMusic értékelése: 10/10


Tracklist:
01 – Ring Leader
02 – Kickback (feat. Brendan Murphy)
03 – The First Will Be Last
04 – Fortune Teller
05 – Second Death
06 – Benath The Surface
07 – Something In The Water
08 – Holding Cells For The Living Hell
09 – Double Down (feat. Matt Honeycutt)
10 – Actions Not Words

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. június 2.

Kivirágzás | Hayley Williams

Hayley Williams – Petals For Armor (2020) | Sokan azt gondoltuk, hogy az After Laughter-rel Hayley helyretette a dolgokat az életében és a lelkét gyötrő démonoktól megszabadulva végre visszatérnek a klasszikus hangzáshoz és a sodró lendületű poppunk dalokhoz a Paramore-ral. Ez a remény még mindig él, de nagyobbat nem is tévedhettünk volna, hiszen Hayley-ben még volt egy szólólemez, ami a belső utazás és a pop egy teljesen más árnyalatát mutatja meg, mint az AL. Tovább

2020. május 25.

Anyu, fáj a fejem! | Four Year Strong

Four Year Strong – Brain Pain (2020) | Van ez az easycore dolog, amit mindenki az A Day To Remember-rel azonosít, hiszen ők voltak a koronázatlan királyai a műfaj úttörésének. De azt valahogy mindenki elfelejti megemlíteni, hogy ott van a Four Year Strong, akik legalább olyan régóta és legalább olyan minőségi zenét szállítanak lemezről lemezre, mint a nagytestvér. Tehát igazságot a világnak, hallgassatok FYS-ot! Tovább

2020. május 20.

Haláli | The Amity Affliction

The Amity Affliction - Everyone Loves You... Once You Leave Them (2020) | Ha törik, ha szakad, kétévente TAA lemeznek kell lennie! Nem feltétlenül értem, hogy egy banda, az Amity helyzetében, miért ragaszkodik ennyire a lemezek sűrű, ütemszerű megjelenéséhez, de amíg a minőség marad, egye kukac! Éppen ezért nem tudok haragudni az új korongra sem, hiszen próbálja összefésülni a régmúlt dicsőségét az újonnan jött trendekkel, s noha ez nem működik mindenhol tökéletesen, az összképre nem lehet nagyobb panasz. Tovább

2020. május 13.

Egyedül nem megy | The Word Alive

The Word Alive – Monomania (2020) | Hatodik albumnál tart már a banda, de a Real óta igazán semmi olyasmit nem tudtak hozni, ami egy kicsit jobban megmozgatott volna. A Dark Matter még talán próbálkozott kicsit visszahozni az ötleteket és a keménységet, a sötétséget, de a Violent Noise már szimplán ráment az eladhatóságra és a műanyag modern metalra. Ez pedig annyira bejött Telle Smith-éknek, hogy sajnos maradtak is a vonalon. Tovább

2020. május 11.

Egy sima, egy fordított | Silverstein

Silverstein – A Beautiful Place To Drown (2020) | Az a jó ebben a bandában, hogy ha nem olyan jó, amit éppen kihoznak, az mégis mindig van legalább annyira jó, hogy a zsáner többi bandáját gondolkodás nélkül maga mögé utasítsa. Tény, ebben az emocore-nak csúfolt, letűnt műfajban már nem sokan tevékenykednek, de ha post-hardcore-ként aposztrofáljuk a kanadaiakat, akkor ez máris egy sokkal nagyobb fegyvertény. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky