3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2019. november 7. | Jam

Dobosnak áll a világ - Anup Sastry – Illuminate (EP, 2019)

Copyright:

Anup Sastry olyan bandákban szerzett magának hírnevet, mint az Intervals, a Skyharbour vagy éppen a Monuments, de dobolt Jeff Loomis mellett is, valamint számtalan drum cover és playthrough videója borzasztja a kezdő dobosokat youtube-on. 2013-ban jelent meg első önálló albuma, amit azóta csak EP-k követnek, de azok rendszeresen, hiszen az Illuminate már a negyedik a sorban.

Fő ismertetőjegyei a mesternek, hogy ide-oda tologatja a négyeket, mintha csak puzzle-ozna velük, emellett minden egyes hangszert saját maga ír, játszik fel és kever meg. Na mármost, ha Devin Townsend neve sejlene fel valaki hipotalamuszának legsötétebb bugyraiban, netán Caleb Shomo és felötlene, mint egyszemélyes stúdiógépezet, akkor nem is keresgéltek olyan rossz helyen. Annyi a különbség, hogy mindenki dallamhangszeresként csinál minden mást is, míg itt Anpu dobosból lett gitáros, basszeros, programozó, akármi és minden is. A negyedik EP-je annyiban különbözik az eddigiektől, hogy nem instrumentális tételek sorakoznak rajta, hanem különböző vendégénekesekkel örvendeztet meg minket a mester, ráadásul milyenekkel! Első hallgatásra feltűnhet egy nagyon magasan, csilingelően szóló férfihang, akit ’mintha már hallottam volna’ érzéssel suvasztasz el az agyad hátsó részébe, aztán hirtelen beugrik: hát ő Andy Czizek, az a zseniális torkú Youtube-sztár, akit a napokban igazolt le épp a Monuments Chris Barretto helyére. Nem is csoda, hogy ennyi az átfedés a bandák között… Szóval hét dalból hármon Andy vokáljait hallhatjuk, aki zseniálist művel, akárhányszor csak beáll a mikrofon mögé, de az igazi csúcspont egyértelműen az Intervals-ban megismert Mike Semesky, akivel végre ismét együtt dolgoztak Anuppal, és ez a dal egy csoda! Egy jó hosszú, igencsak változatos csoda, amiből ha több lenne a korongon, akkor sem búslakodnánk. Chaney Crabb az Entheos-ból már korántsem hatott rám ennyire, hiszen a This World-et csak végig üvölti, aztán mintha itt sem lett volna, a másik két vokalista olyan szinten mossa őt háttérbe. Vendégnek van itt még nekünk egy Adam Bentley gitárosunk a Counting Eyes-ban, de az a dal pont annyira feledhető, mint instrumentálisan a dalok többsége, főleg a kezdő Origin. És félreértés ne essék, remek dalok ezek, csak már hallottuk őket ezerszer, ezer helyen, de főleg Anpu korábbi megjelenésein, akár bandákban, akár szólóban. Ebből is látszik, hogy nagyon is szükség volt a vendégénekesek szerepeltetésére, hiszen anélkül fele ennyire sem lenne élvezhető ez a lemez. Nem hinném, hogy a jövőben hatalmas pálforduláson esne át a dobos félisten munkássága, ezért remélem, hogy felismeri az énekesek szerepeltetésében rejlő potenciált Anup, hiszen ezek nélkül – és Aaron Marshall zsenije nélkül – az instrumentalitás most annyira nem bejövős.


A MyMusic értékelése: 7/10


Tracklist:
01 – Origin
02 – This World (feat. Chaney Crabb)
03 – Where I Belong (feat. Andy Czizek)
04 – Illuminate (feat. Mike Semesky)
05 – Counting Eyes (feat. Adam Bentley)
06 – Beneathe The Mask (feat. Andy Czizek)
07 – Story Of Us (feat. Andy Czizek)
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2021. február 25.

Használj ki! | PVRIS

PVRIS – Use Me (2020) | Az áll a Wikipédia ide vonatkozó cikkében, hogy a PVRIS egy amerikai rock együttes. Nos, ezt már a második album után is erősen megkérdőjeleztem volna, most viszont egyértelműen cáfolnám! A PVRIS olyan vegytiszta popegyüttes, hogy már abban is kételkednék, hogy Lynn Gunn tudja-e még egyáltalán, hogy hogyan kell fogni egy gitárt… Tovább

2021. február 14.

Machine Gun Kelly poppunk babérjai

Machine Gun Kelly – Tickets To My Downfall (2020) | Amikor először szembejött ez a szőke srác a Sleeping With Sirens – Alone című klipjében, egyáltalán nem értettem, hogy mégis mire ez a nagy hype körülötte. Sőt, a rapes albumait nem is komálom a mai napig sem, úgyhogy amikor jött a bejelentés, hogy stílusváltás következik, nagyon kíváncsi lettem. Egy hajdani rapstar fogja megreformálni a 2020-as poppunk színteret? Ugyan már... Tovább

2021. február 11.

Ez miért működik bárkinél is? | Neck Deep

Neck Deep – All Distortions Are Intentional (2020)|Negyedik lemezéhez érkezett a walesi poppunk brigád, én pedig hiába csinálok akármit, egyszerűen nem értem, hogy miért népszerű a Neck Deep. Közel 40 perc alatt összesen 5 percnyi érdekességet nem tudnék összeszedni a hallottakból, és még az is csak maximum középszerű lenne. Tovább

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky