3429 zenekar 12450 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2018. november 15.

A változás jó, értem?! - The Amity Affliction

Copyright:

The Amity Affliction – Misery (2018) | A trióra fogyatkozott ausztrál metalcore csapat hatodik albuma egy olyan kísérletezés eredménye, amire ugyan számítani lehetett az elmúlt pár év alapján, mégis a végeredmény teljesen más, mint amit vártunk. Igen, elismerem, egészen érdekes a helyzet, viszont végighallgatva a Misery-t kijelenthető, hogy egyáltalán nem rossz. Sőt...

Meggyőződésem, hogy ha nem változtattak volna a srácok egy kicsit (inkább nagyon) a zenén, akkor fele ennyire szórakoztató vagy maradandó albumot sem sikerült volna kihozniuk, emellett unalmassá is váltak volna, hiszen az előző pár lemez csak lassan, lépésről lépésre mert lágyítani, de a váz megmaradt. Ez persze nem baj, hiszen a This Could Be Heartbreak nekem egy egészen kellemes élmény volt két éve, és azóta is dudorászok róla pár tételt (konkrétan a lemez első felét) , viszont a mostani korong egy teljesen más dimenzió. Alapból az elektronika dominál, és mielőtt azonnal kiikszelnétek az oldalt, mondván, hogy „ezek is eladták a lelküket a diszkósátánnak”, szerintem hallgassatok bele a címadóba, vagy nézzétek meg a klipeket, amiket az album felvezetéséhez készítettek a srácok (eléggé király kisfilmek), és rájöttök, hogy ezzel egyáltalán nincs baj. Igaz, metalcore helyett egy modern metal, sőt, néhol ’csak’ modern rock lemezt kaptunk, azt viszont stílusosan, őszintén, szerethetően, és igen, néha egy kicsit bugyután.

Az egyik legnagyobb újítás talán az lehet, amit az Issues is meglépett pár évvel ezelőtt a Headspace-en, amikor Michael a röfögés helyett elkezdett énekelni. Na, itt is valami hasonlóról van szó, ugyanis Joel sok helyen minden ordibálást sutba vágva elkezd dalolni, és ez egyáltalán nem áll rosszul a hangzásnak. Sőt, a két énekes felállás nekem sokszor még jobban tetszett, mintha jött volna egy-egy keménykedés. Jó, persze, azért nem kell megijedni, ilyenekből is akad bőven, hiszen azért kár lenne teljesen kukázni a hörgéseket, és a fő dallamfelelős még mindig Ahren, de nekem üde színfolt volt ez a változtatás. A másik, hogy az elektronikát nem csak színezésként, hanem masszív elemként használja a banda, amit szintén csak üdvözíteni tudok, hiszen baromi jó dolgokat hoznak ki belőle. A címadó szinte teljesen elektronikus alapokon nyugszik, a Feels Like I’m Dying szintén erősen gépközpontú, vagy a záró The Gifthouse-t is említhetnénk. Ettől a hangzástól egy egészen egységes megszólalást kap a Misery, ami talán koncepciót is rejthet maga mögött, de egy biztató kikacsintást a jövőt illetően mindenképpen. Én szeretem ezt az utat, tessék folytatni! Ráadásul a klasszikusabb tételek, mint a Holier Tha Heaven vagy a Drag The Lake is sokkal magasztosabb, hovatovább epikusabb hatást keltenek.

Viszont a szövegekre mindenképpen nagyobb hangsúlyt és odafigyelést kéne fektetni, mert ez az állandó halállal való perlekedés egy kicsit kezd már unalmas lenni. Ráadásul, amikor egy dalnak az a refrénje, hogy „Feels like I’m dying”, majd pár dal múlva „We’re all gonna die here”, majd a címadóban a női hang „I just wanna die” és a többi… Értem én, sztori, kapcsolódási pontok, satöbbi, satöbbi, de nézzük már meg a Twenty One Pilots-ot, hogyan kell sztorit mesélni egy lemezen. Nem úgy, hogy ismételgetjük a fő sztorielemet, ez száz százalékban biztos. Ettől függetlenül nem volt nagy bajom az ausztrálok korongjával, szerintem egy igazán jó irányba haladnak, és ha nem is életük mesterművét szállították, mindenképpen egy kiemelkedő anyagot. Megvannak a klasszikus pillanatok, nem kell attól félni, hogy ne tudnánk ugrálni vagy pogózni rá, de sokkal finomabban, stílusosabban tálalták az egészet. A hangzás tökoké, a dallamok megvannak, egyedül a szövegekkel lehetne még mit kezdeni, mert az komolyan beleköp az összképről főzött levesbe. Talán majd legközelebb.

A MyMusic értékelése: 7/10

Tracklist:
01 – Ivy (Doomsday)
02 – Feels Like I’m Dying
03 – Holier Than Heaven
04 – Burn Alive
05 – Misery
06 – Kick Rocks
07 – Black Cloud
08 – D.I.E.
09 – Drag The Lake
10 – Beltsville Blues
11 – Set Me Free
12 – The Gifthouse

Jam

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. február 25.

Csendesen | Breaking Benjamin

Breaking Benjamin – Aurora (2020) | Akusztikus albummal jelentkezett a Benjamin Burnley vezette csapat, akik az Ember után úgy gondolták, hogy jobb lesz, ha visszavesznek a durvulásból és a hosszú-hosszú évek óta áhított unplugged dalcsokorral lepik meg a rajongókat. Ez egyrészt dicséretes, hiszen tényleg minimum 15 éve vártuk ezt a percet, másrészt reméljük, hogy jövőre jön a következő hangos lemez, csak hogy ne szakadjon meg a hároméves ciklus, plusz az utóbbi is zseni volt. Tovább

2020. február 20.

Egy kicsit innen... | Wage War

Wage War – Pressure (2019) | Megérkezett az ocalai brigád harmadik nagylemeze, ami attól kapta a legnagyobb visszhangot, hogy a belengető single gitártémája egy az egyben lenyúlta az Architects Doomsday-riffjét. Ha itt megálltak volna, akkor nem lenne a fenti cím és a rossz szájíz, de sajnos túl sok zenét hallgatnak a srácok… Tovább

2020. február 14.

A 2. félidőt hozták a fiúk | Our Last Night

Our Last Night – Overcome The Darkness (2019) | Kicsit talán elhamarkodott képet alkottam tavaly a Let Light Overcome-ról, de védelmemre legyen mondva, hogy akkor még szó nem volt arról, hogy lesz második fele is az anyagnak. Viszont az Overcome The Darkness megérkezett, rám rúgta az ajtót és kicsit még el is varázsolt. Tovább

2020. február 8.

Hátra arc! | Sleeping With Sirens

Sleeping With Sirens – How It Feels To Be Lost (2019) | Kellin Quinn azt ígérte, hogy végre egy keményebb, a banda aranykorához jobban hasonlító, rockosabb albumot kapunk, mert a Gossip volt. Ez egy nagyon szép fogadkozás, csak mivel a Gossip nettó pop volt, kicsit mégis féltem ettől a kijelentéstől. Végül aztán csak igazat mondott Mr. Quinn, de ettől még ne kezdjünk örömtáncot járni. Tovább

2020. február 4.

A kis béna | Andrew Baena

Andrew Baena - Bury The Hatcet (2019, EP) | A youtuberek korát éljük, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy már lassan mindegyiknek van saját dala, EP-je, lemeze, videóklipje vagy bármije, ami a zenéhez köthető – még ha nem ért hozzá, akkor is. Szóval az is tény, hogy ezek közül nagyon kevés az értékelhető produktum, ezért baromi meglepő, hogy az egyik ilyen tavaly Andrew Baena nevéhez fűződik. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky