3428 zenekar 12453 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2018. november 5.

Palánkról, de hárompontos - AWS

Copyright:

AWS – Fekete részem (2018) | Valószínűleg az ország egyik legvártabb kiadványává nőtte magát az elmúlt féléveben a budapesti srácok negyedik albuma, hiszen Örsék az Eurovízióval mainstream-i magasságokba jutottak, és azóta nincs megállás. Ez pedig amellett, hogy a rivaldát rájuk irányította, olyan súlyt dobott a vállukra, amelyet – talán időhiányban, talán más – nem biztos, hogy sikerült maradéktalanul elcipelni a célig.

Baromi nehéz helyzetben vagyok most, hiszen az Égésföld óta imádom a bandát (tehát nem vagyok egy divatgrupi) és azóta hangoztatom, hogy sokkal nagyobb figyelmet érdemelnének a magyar undergroundban, mint amit eddig kaptak. Aztán most megkapták a nekik kijáró figyelmet és érdeklődést, mégis az érzem, hogy ez az album bizony egy hajszálnyival gyengébb lett, mint az előző kettő. Félreértés ne essék, a Fekete részem könnyen ott lehet az idei top háromban, magyar viszonylatban, viszont olyan elsöprő sikert most nem tudott nálam elérni a banda, mint kettő vagy négy évvel ezelőtt. Az első négy dal viszont valószínűleg a legjobb kezdés, amivel ma magyar metallemezen találkozhatunk, ugyanis egy olyan sötét, kilátástalan, elveszett, üres, depresszív hangulatot fest elénk, hogy Architects legyen a talpán, aki tartani tudja a lépést a pokolba vezető úton. Ezek közül is kiemelkedik a Lakatlan ember, ami nálam az Égésföld és a Temetetlen halott szerelemgyereke, és ezzel vitathatatlanul az album csúcspontja is. (Mindemellett hozzátenném, hogy a „várj egy percet” sor után annyira, de ANNYIRA vártam egy kiegyenesedett, epikus lezárást… de sajnos csak még egy refrént kaptam. Ez kicsit fáj, de még mindig az album legjobbja). A másik tetőpont egyértelműen a Fuss!, melynek ugyan a refrénje csak öncélú hőzöngésnek hat, de az egész dalt figyelembe véve, Nietzsche-stől, mondanivalóstul, még mindig az album egyik legerősebb pillére. Mint ahogy a Menedék Gorkij-jal és a ska-s verzékkel.

Viszont nem mehetünk el amellett, hogy van itt egy Éjjeli tánc, amit a mai napig nem tudok hova tenni (a grunge-os szólókkal együtt), plusz egy Vigyázz rám, ami ugyan gyönyörű, de még mindig nem szeretem az AWS-búsongókat. Az arcbamászós, éjfekete, agyletépő dolgokat szeretem Örséktől, és sajnos ez a pár dal megtöri az elejétől építkező hangulatot, és noha nem konceptlemezről beszélünk, a maradék 7-8 dal simán felfér egy gondolatfüzérre, csak ezek a kakukktojások lógnak ki egy kicsit. Engem ez zavart, de nyilván ez szubjektív. Ami viszont teljes objektivitással kijelenthető, hogy a srácoknak olyan megszólalása van, ami két másodperc alatt beazonosíthatóvá teszi őket, annak ellenére, hogy telítődik a modern metal műfaja a feltörekvő ifjoncokkal, ráadásul hirtelen mindenki magyarul is kezdett énekelni... Apropó hangzás, Bence kihozta a maximumot a lemezből, úgy szólalnak meg a hangszerek, ahogy azt 2018-ban el lehet várni. Nekem a gumis dobhangzással egyáltalán nincs bajom (legalább minden ütés teljesen érthető és szépen eloszlik a térben), a gitárok karcolnak, a drop giszek meg miegyebek belebetonoznak minket a székbe, úgyhogy erre egy rossz szavam sincs. Talán az elektronika arányán néhol lehetett volna még molyolni, például az X/0 verzéjében kifejezetten zavaró a magas kruttyogás, máshol meg nagyon kell fülelni, hogy kihallja az ember, de ez már tényleg csak szőrszálhasogatás.

És akkor ejtenünk néhány szót a főhősről is, mert nyilván Örs nélkül csak egy lenne a banda a sok közül, viszont a szöszke, mezítlábas hippi hangjával és szövegeivel messze kiemelkednek. A versek kivétel nélkül jók, viszont nekem néhol a refrének túl lettek egyszerűsítve és ezáltal pont azokon nincs akkora súly. De nyilván itt egy dal egy egész szövegből áll, tehát felesleges külön-külön nézni őket, csak kicsit fura, hogy a verse részben sokkal több a mondanivaló és a refrén ettől kicsit néha üres, noha azt halljuk többször. Viszont ha már a refrén, akkor azt viszont nem mondhatjuk, hogy ne lennének bivalyerős kórusok a lemezen, hiszen Örs hangja egyszerűen zseniális (na, csak megvan, mire lehet ráaggatni ezt a jelzőt). Ez a rekedtes, direkt, nyers erővel rendelkező orgánum sok rockénekesnek lehet példaértékű, s bár az üvöltéseket néha csak kirakatnak látom, mégis elsöprő erejük van, és baromi szívesen hallgatom őket. Nincs mese, valószínűleg generációnk egyik legjobb frontemberével van dolgunk, úgyhogy részemről maximális a főhajtás.

Szóval csak eljutottunk odáig, hogy még mindig Magyarország egyik legjobb bandájáról beszélünk, akik zenében, szövegekben, énekben, hangzásban és ami a legfontosabb, koncerten is kiemelkedőt tudnak nyújtani. Nagyjából ennyi kell ahhoz, hogy valaki vinni tudja tovább a modern metal zászlaját és kikövezze a változás egy apró ösvényét. Nem, sajnos nem lesz ebből trend, nem fogják játszani a rádiók meg a tévék, viszont talán kicsit nagyobb visszhangot kap az underground sajtótól, többen mennek a koncertekre, nagyobb színpadokon játszanak a fesztiválokon és ez már elég. Jelen pillanatban legalábbis biztosan. A magam részéről nem bánnám, ha a következő lemezt csak három év múlva kapnánk meg, hadd érjenek meg a dalok és a gondolatok kellőképpen, addig meg itt van nekünk az elmúlt 8-10 év termése, azzal elleszünk bőven.

MyMusic értékelés: 8/10

Tracklist:

01 – Fekete részem
02 – X/0
03 – Lakatlan ember
04 – Hol voltál?
05 – Éjjeli tánc
06 – Kötelék
07 – Fuss!
08 – Vigyázz rám
09 – Menedék
10 – Egyedül maradtál
11 – Éjféli lány (Ossian cover)
12 – Viszlát nyár (bonus)
13 – Viszlát nyár (acoustic, bonus)

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább

2020. szeptember 26.

Ha temetsz, temess mélyre! - Make Them Suffer – How To Survive A Funeral

Make Them Suffer – How To Survive A Funeral (2020) | Nagyon nehéz helyzetben voltam, mert alapvetően bírom a bandát, viszont az előzetes dalokból nekem egyedül az Erase Me ütött csak akkorát, hogy elkezdjem várni a lemezt – plusz természetesen a lemez címe, mert az viszont telitalálat! Ebből a kétes alapszituációból pedig a végeredmény egyértelműen kibillentett, nézzük merrefelé! Tovább

2020. szeptember 12.

A vég? Dehogy! - Currents – The Way It Ends

Currents – The Way It Ends (2020) | A második (jó, legyen harmadik a házi kiadású Life – Lost-tal együtt, de mindenhol másodikat írnak) lemezével a Currents bizonyítja, amit két éve már az I Let The Devil In EP-vel eléggé határozottan megpendített: hogy nekik bizony helyük van a jövő metalcore nemzedékének térképén. Ezt pedig kőkemény riffekkel, okos dalszerkesztéssel, fejletépős üvöltésekkel és arénákért kiáltó refrénekkel teszik. Tovább

2020. szeptember 5.

A tuskóság trendi! - Emmure – Hindsight

Emmure – Hindsight (2020) | Nyolcadik alkalommal mondja meg Frankie Palmeri a frankót mindenkinek és talán senki nem lesz meglepve, amikor azt mondom, hogy markánsan azért nem változtak meg a játékszabályok az elmúlt másfél évtizedben. Szóval nyugodjon le mindenki, ismét el lesz küldve a fél világ a p***ába! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky