3429 zenekar 12480 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2018. november 5.

Palánkról, de hárompontos - AWS

Copyright:

AWS – Fekete részem (2018) | Valószínűleg az ország egyik legvártabb kiadványává nőtte magát az elmúlt féléveben a budapesti srácok negyedik albuma, hiszen Örsék az Eurovízióval mainstream-i magasságokba jutottak, és azóta nincs megállás. Ez pedig amellett, hogy a rivaldát rájuk irányította, olyan súlyt dobott a vállukra, amelyet – talán időhiányban, talán más – nem biztos, hogy sikerült maradéktalanul elcipelni a célig.

Baromi nehéz helyzetben vagyok most, hiszen az Égésföld óta imádom a bandát (tehát nem vagyok egy divatgrupi) és azóta hangoztatom, hogy sokkal nagyobb figyelmet érdemelnének a magyar undergroundban, mint amit eddig kaptak. Aztán most megkapták a nekik kijáró figyelmet és érdeklődést, mégis az érzem, hogy ez az album bizony egy hajszálnyival gyengébb lett, mint az előző kettő. Félreértés ne essék, a Fekete részem könnyen ott lehet az idei top háromban, magyar viszonylatban, viszont olyan elsöprő sikert most nem tudott nálam elérni a banda, mint kettő vagy négy évvel ezelőtt. Az első négy dal viszont valószínűleg a legjobb kezdés, amivel ma magyar metallemezen találkozhatunk, ugyanis egy olyan sötét, kilátástalan, elveszett, üres, depresszív hangulatot fest elénk, hogy Architects legyen a talpán, aki tartani tudja a lépést a pokolba vezető úton. Ezek közül is kiemelkedik a Lakatlan ember, ami nálam az Égésföld és a Temetetlen halott szerelemgyereke, és ezzel vitathatatlanul az album csúcspontja is. (Mindemellett hozzátenném, hogy a „várj egy percet” sor után annyira, de ANNYIRA vártam egy kiegyenesedett, epikus lezárást… de sajnos csak még egy refrént kaptam. Ez kicsit fáj, de még mindig az album legjobbja). A másik tetőpont egyértelműen a Fuss!, melynek ugyan a refrénje csak öncélú hőzöngésnek hat, de az egész dalt figyelembe véve, Nietzsche-stől, mondanivalóstul, még mindig az album egyik legerősebb pillére. Mint ahogy a Menedék Gorkij-jal és a ska-s verzékkel.

Viszont nem mehetünk el amellett, hogy van itt egy Éjjeli tánc, amit a mai napig nem tudok hova tenni (a grunge-os szólókkal együtt), plusz egy Vigyázz rám, ami ugyan gyönyörű, de még mindig nem szeretem az AWS-búsongókat. Az arcbamászós, éjfekete, agyletépő dolgokat szeretem Örséktől, és sajnos ez a pár dal megtöri az elejétől építkező hangulatot, és noha nem konceptlemezről beszélünk, a maradék 7-8 dal simán felfér egy gondolatfüzérre, csak ezek a kakukktojások lógnak ki egy kicsit. Engem ez zavart, de nyilván ez szubjektív. Ami viszont teljes objektivitással kijelenthető, hogy a srácoknak olyan megszólalása van, ami két másodperc alatt beazonosíthatóvá teszi őket, annak ellenére, hogy telítődik a modern metal műfaja a feltörekvő ifjoncokkal, ráadásul hirtelen mindenki magyarul is kezdett énekelni... Apropó hangzás, Bence kihozta a maximumot a lemezből, úgy szólalnak meg a hangszerek, ahogy azt 2018-ban el lehet várni. Nekem a gumis dobhangzással egyáltalán nincs bajom (legalább minden ütés teljesen érthető és szépen eloszlik a térben), a gitárok karcolnak, a drop giszek meg miegyebek belebetonoznak minket a székbe, úgyhogy erre egy rossz szavam sincs. Talán az elektronika arányán néhol lehetett volna még molyolni, például az X/0 verzéjében kifejezetten zavaró a magas kruttyogás, máshol meg nagyon kell fülelni, hogy kihallja az ember, de ez már tényleg csak szőrszálhasogatás.

És akkor ejtenünk néhány szót a főhősről is, mert nyilván Örs nélkül csak egy lenne a banda a sok közül, viszont a szöszke, mezítlábas hippi hangjával és szövegeivel messze kiemelkednek. A versek kivétel nélkül jók, viszont nekem néhol a refrének túl lettek egyszerűsítve és ezáltal pont azokon nincs akkora súly. De nyilván itt egy dal egy egész szövegből áll, tehát felesleges külön-külön nézni őket, csak kicsit fura, hogy a verse részben sokkal több a mondanivaló és a refrén ettől kicsit néha üres, noha azt halljuk többször. Viszont ha már a refrén, akkor azt viszont nem mondhatjuk, hogy ne lennének bivalyerős kórusok a lemezen, hiszen Örs hangja egyszerűen zseniális (na, csak megvan, mire lehet ráaggatni ezt a jelzőt). Ez a rekedtes, direkt, nyers erővel rendelkező orgánum sok rockénekesnek lehet példaértékű, s bár az üvöltéseket néha csak kirakatnak látom, mégis elsöprő erejük van, és baromi szívesen hallgatom őket. Nincs mese, valószínűleg generációnk egyik legjobb frontemberével van dolgunk, úgyhogy részemről maximális a főhajtás.

Szóval csak eljutottunk odáig, hogy még mindig Magyarország egyik legjobb bandájáról beszélünk, akik zenében, szövegekben, énekben, hangzásban és ami a legfontosabb, koncerten is kiemelkedőt tudnak nyújtani. Nagyjából ennyi kell ahhoz, hogy valaki vinni tudja tovább a modern metal zászlaját és kikövezze a változás egy apró ösvényét. Nem, sajnos nem lesz ebből trend, nem fogják játszani a rádiók meg a tévék, viszont talán kicsit nagyobb visszhangot kap az underground sajtótól, többen mennek a koncertekre, nagyobb színpadokon játszanak a fesztiválokon és ez már elég. Jelen pillanatban legalábbis biztosan. A magam részéről nem bánnám, ha a következő lemezt csak három év múlva kapnánk meg, hadd érjenek meg a dalok és a gondolatok kellőképpen, addig meg itt van nekünk az elmúlt 8-10 év termése, azzal elleszünk bőven.

MyMusic értékelés: 8/10

Tracklist:

01 – Fekete részem
02 – X/0
03 – Lakatlan ember
04 – Hol voltál?
05 – Éjjeli tánc
06 – Kötelék
07 – Fuss!
08 – Vigyázz rám
09 – Menedék
10 – Egyedül maradtál
11 – Éjféli lány (Ossian cover)
12 – Viszlát nyár (bonus)
13 – Viszlát nyár (acoustic, bonus)

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2018. november 15.

A változás jó, értem?! - The Amity Affliction

The Amity Affliction – Misery (2018) | A trióra fogyatkozott ausztrál metalcore csapat hatodik albuma egy olyan kísérletezés eredménye, amire ugyan számítani lehetett az elmúlt pár év alapján, mégis a végeredmény teljesen más, mint amit vártunk. Igen, elismerem, egészen érdekes a helyzet, viszont végighallgatva a Misery-t kijelenthető, hogy egyáltalán nem rossz. Sőt... Tovább

2018. október 11.

Isten sem segített – Crossfaith

Crossfaith – Ex Machina (2018) | Évek óta reménykedem benne, hogy végre a japánok megemberelik magukat és nemcsak egy fél jó lemezzel lepnek meg minket, hanem kitart a lelkesedés a korong végéig, én meg rányomhatom a kiváló plecsnit az aktuális darabra. Miután láttam őket élőben, ez a reményem mondhatni vággyá, sőt akarássá nőtte ki magát. Aztán megint csalódtam. Tovább

2018. szeptember 7.

One-Man Show - Panic! At The Disco lemezkritika

Panic! At The Disco – Pray For The Wicked (2018) | Brendon Urie egyedül maradt a Panic! fedélzetén, de szerencsére nem esett pánikba (bocs…), hanem pár ráérős hónapjában és a Broadway-szereplésének szünnapjaiban összehozta a banda hatodik lemezét. Ami igazából már nem is banda, hanem egy szólóproject, de ez mit sem von le az értékeiből, sőt, felsrófolja őket a tudat, hogy nagyrészt ez az egész egyetlen ember műve. Tovább

2018. augusztus 6.

Szétszed! - Chelsea Grin – Eternal Nightmare

Chelsea Grin – Eternal Nightmare (2018) | Miután Alex Koehler énekes és Dan Jones és Jake Harmond gitárosok is leléceltek, eléggé kérdéses volt a banda sorsa, de Tom Barber énekes érkezésével úgy döntöttek a srácok, hogy négyen is folytatják és összehozzák az Eternal Nightmare-t. Ennél jobban pedig nem is dönthettek volna, ugyanis ez bizony, bár nem reformálja meg a deathcore műfaját, de a fejedet azért leharapja. Tőből! Tovább

2018. július 30.

Berobbanás - Krúbi – Nehézlábérzés

Krúbi – Nehézlábérzés (2018) | Őszintén, baromi kevés magyar rap/hip-hop előadó van, akinek teljes odaadással tudom hallgatni a zenéjét, éppen ezért engem vágott a legjobban mellkason, hogy Krúbit az első hallgatástól kezdve röhögve és elismerően bólogatva élvezem. Aztán kijött a bemutatkozó album és konkrétan összehugyoztam magam a felismeréstől: ez kellett már a hazai hip-hop életnek! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky