2018. július 30. | Jam

Berobbanás - Krúbi – Nehézlábérzés

Krúbi – Nehézlábérzés (2018) | Őszintén, baromi kevés magyar rap/hip-hop előadó van, akinek teljes odaadással tudom hallgatni a zenéjét, éppen ezért engem vágott a legjobban mellkason, hogy Krúbit az első hallgatástól kezdve röhögve és elismerően bólogatva élvezem. Aztán kijött a bemutatkozó album és konkrétan összehugyoztam magam a felismeréstől: ez kellett már a hazai hip-hop életnek!

Alig pár napja keseregtem azon, hogy a földből gombamód növő hazai zenekarok annyira egyformák, hogy komoly mennyiségű kutatómunkát kell befektetni ahhoz, hogy egyáltalán meg tudjam őket különböztetni egymástól. A hazai raperek és mc-k/zenekarok meg nyomják, hogy:
a – én vagyok a világ közepe, mindenki más lesz..hat odavissza négyszer (ez köznapi nevén a Ronnie Redke-szindróma);
b – sz@r az élet, vágjuk fel az ereinket együtt és fulladjunk egymás vérébe (Children of Distance és hasonlók);
c – van egy jó mondanivaló, csak szar a zene (amikor nincs pénz producerre);
d – jó a zene, csak éppen a szöveg egy közhelyszótárból unalomig ismerős lósz@r (van pénz, csak nincs hozzá tehetség – nálam Missh mindenképp ide tartozik);
e – jó a zene, jó a szöveg, csak nincs igazán egyéniség (Halott Pénz, Wellhello, Fallow The Flow…és a többi gombák)
f – meg van a Hiro és társai, de azt ne említsük már meg...

És ebbe a közegbe érkezett most meg Krúbi, aki lefekteti, hogy ugyan az élet tényleg sz@r, mégis viccet tud belőle csinálni, ami szórakoztató, vicces, frappáns, kreatív és mindemellett olyan alapokkal hasít, amik tehetségről tanúskodnak, nem pedig produceri panellegózásról. Ráadásul a legtöbbet ő maga hozta össze, ami szintén kiemeli a mai előadók „hétfőre legyen kész oszt jövök felénekelni”- szintű sokaságából. Gondolom nem lesz meglepő ezután, hogy én baromira imádom ezt a csávót!

A Nehézlábérzés az az album, amit beteszel és elkezd magával ragadni az a sztoriorientált, rímekbe szedett, felnőtteknek szóló mesedélután, ami a huszadik hallgatásra is tartogat olyan meglepetéseket és fordulatokat, amiken még mindig jókat tudsz kacagni, vagy éppen akkorra ülepedik le, hogy „úristen, ennek még értelme is van”. Ugyanis bármennyire is alpári, kocsis és altáji stílusban jön a szövegek nagyrésze, mégis mindegyik tartalmaz komolyabb mondanivalót, esetleg iróniát, öniróniát (igen, saját magát is pellengérre állítja a srác), társadalom- és rétegkritikát, életszemléleti deformációs kérdésfelvetést vagy éppen hovatartozási témákat (nemi, vallási, felfogásbeli…). Mindezt őszintén és kreatívan, ösztönösen utat találva a hallgatósághoz. Nem véletlen, hogy egy év alatt megnyerte Krúbi a Kikeltető-t, leszerződött az Universal-lal és kihozta ezt a remekművet, valamint összelapátolt egy népes rajongótábort, akik fújják a vitorlát kiapadhatatlan tüdejükkel. Gyakorlatilag mindenki ilyen zenei startot szeretne, azt hiszem.

A zenék között teljesen változatos alapokat hallhatunk, az egyszerű slam poetry-nek alapot adó minimális zongora-körítéstől a full zenekaros megszólalású darabokon át a teljesen elektronikus trekkekig, amik garantálják, hogy ne legyen unalmas és tizenkettő egytucat dalcsokor. Elsőre talán soknak tűnhet ez a 13 dal, de igazság szerint mindegyik megkapja a maga zsenijét ahhoz, hogy ne érezzük túltoltnak ezt a majdnem 50 percet. Nyilván a szövegek a fő attrakciók és én azt mondom, hogy olyan 95%-ban sikerült olyan verzékkel előjönni, amik újként hatnak, nagyon eltalálnak és baromi jól vannak megfogalmazva. Egy-két helyen éreztem azt, hogy elfogyott a kreativitás vagy közeledett a határidő, vagy az istennek nem jutott semmi más a szerző eszébe és mindenképpen azt a gondolatot akarta besuvasztani, pont oda, ahova, de ezek száma elenyésző. Ilyenkor jön a hadarás meg a nyelvtörők, amik kicsit elvesznek az élvezeti faktorból De a legtöbb szöveg pont ott és pont olyan formában jó, ahogy az meg lett írva. A közreműködőknél nem mindenkivel szimpatizáltam, de ez valószínűleg a főhős zsenije miatt lehet, hiszen nagyon érződik, hogy nincs meg az a kvalitásuk, mint Krúbinak: Dé:Nash a klasszikus Schmuck-ban nem igazán tud magával mit kezdeni, vagy Gege szövege nehezen érthető a Kariban – pedig a verse baromi jó. Viszont te (igen, ez az előadó neve, hogy te) és Beato részeivel egészen jól együtt tudtam élni, ott éreztem, hogy egészen sokat adnak hozzá az alapvető értékhez – minimum egy százdollárost.

Nem szeretnék ennél részletesebben belemenni, mert még lelőnék valami olyasmit, amit mindenképpen az embernek saját magának kell felfedeznie. Igen, eléggé merész és szokatlan sokszor a szöveghasználat, valamit maga az előadásmód, és a káromkodás-faktor is csúcsra van járatva, de az alapok választékos megalkotása és a nagybetűs Hangulat segít túllépni ezen a sokak által problémaként kezelt tényen. Aztán ha belesüppedtek a beatekbe és felveszitek a ritmust, akkor már ez egyáltalán nem negatívumként lesz jelen. Ha pedig eljuttok az Egy sírásó vicceihez, akkor jön az igazi mellbevágás, amitől ültök a székben, ismételgetitek, hogy „aztakurv@életbe” és hallgatjátok a 3 és fél perces instrumentális levezetést, mert nem hiszitek el, amit az imént hallottatok. Hidd el, a csontodig hatol, a húsodba vág, a lelkedet facsarja és az álladat tépi a padló felé az a dal, egyszerűen mestermű! Sokszínűségből és szövegalkotásból ötösre vizsgázott Krúbi, aki az elkövetkezendő évek egyik legnagyobb reménysége lehet a hazai hip-hop életben. Ha a környéken jár, én mindenképpen elnézek rá, a Nehézlábérzés pedig marad a lejátszási listámon, és ha a padlón vagyok, akkor feldobom magam, amíg Orbán kiveri a Ferinek!

A MyMusic értékelése: 9/10

Tracklist:

01 – PestiEst
02 – Másnap
03 – Fogyassz bítószert minden nap
04 – Nyösz Nyösz
05 – Bámm (ft. Beato)
06 – Schmuck (ft. Dé:Nash)
07 – THC Zrt. (ft. te)
08 – Kari (ft. Gege)
09 – Klasszik Piramis
10 – Orbán, verd ki a Ferinek
11 – Nehézlábérzés
12 – Dobd fel magad
13 – Egy sírásó viccei