3428 zenekar 12456 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2018. május 29. | Jam

Tisztul a kép - Blessthefall

Copyright:

Blessthefall – Hard Feelings (2018) | Három év és egy masszív kiadóváltás után hozta ki új lemezét a Beau Bokan vezette kvintett, akik kicsit puhultak ugyan az évek alatt, de még mindig megvan az a harapós lendület, amit annyira imádunk bennük. Nézzük, hogy a Rise Records mennyire nyomta rá a bélyegét a srácok zenéjére?

Hál’ Istennek semennyire! És talán ez a legjobb dolog jelenleg a Blessthefall-ban, hogy képesek ugyanazt hozni lemezről-lemezre anélkül, hogy veszítenének a lendületből és önmagukból. Viszont azt azért nem mondanám, hogy semmit nem változott az anyag az előzőkhez képest, csak éppen nem abba az irányba, amit a kiadóváltás előrevetített. Hiszen ha megnézzük a Rise istállójában parkoló lovakat, akkor a legtöbb a „durva, tördelt, hörgős verze, tiszta, magas refrén”-kategóriába tartozik, ahová egyébként a Blessthefall is tartozott. Egészen eddig a lemezig, ahol Beau fogta magát és szinte teljesen elvette a teret Jared hörgései elől – nyilván ez tudatos és közös döntés volt - és végig a tiszta ének dominál, sőt, akadnak olyan dalok, ahol egy árva krákogás sincsen. Talán túl sok is, ugyanis pont ez az, amitől egy kicsit repetitívvé válik az egész, hiszen hiába a lendület és a korrekt gitárjáték, hiába az elektronika előtérbe helyezése, ha egyszerűen azt vesszük észre, hogy már megint Bokant kell hallgatni Jared helyett. És ezt az én számból szinte Istenkáromlásnak is vehetjük, hiszen alapból dallampárti vagyok, de ebben a bandában mindig is megvolt az a kettősség, amitől jól működött a vokálpáros mind lemezen, mind élőben. Ez most annyira eltolódott Beau irányába, hogy szinte unatkoztam néhol. Ennek pedig egész egyszerűen az az oka, hogy ha végig ugyanazt a magas éneket hallgatod, akkor már a refrénre nem marad akkora szufla vagy nem fog akkorát ütni, mintha egy kiadós döngölde után jönne a felszabadító, éterien magas kórus. És ebbe a hibába bele is esik a lemez elég sokszor sajnos. Élőben meg el sem tudom képzelni, hogy ezt végig tisztán lehozza Beau...

A zenei részre egyébként fele ennyi panaszunk sem lehet, hiszen mint említettem fentebb, a srácok mit sem veszítettek a lendületes dalszerkesztésből, a gitárok döngölnek, a dallam mindig bekúszik a háttérben - ahol kell -, míg az elektronika markánsabb használata baromi jót tesz az egésznek. A Wishful Sinking break-jében az a tördelés mesteri, és ez az effekt végig is kíséri az egész albumot hol jellegzetesebben előtűnve, hol megbújva a háttérben, és ez egy egészen kiváló ötlet. Bár még mindig inkább a dalok fel- és levezetéséhez használják a srácok az effekteket, amely talán még mindig kevés egy kicsit, én többet is bírnék még belőlük. Erik és Elliot gitárjátékára szintén nem lehet panaszunk, mert bár kevesebb az igazán „blessthefallos” tappingelős rész, de például a Welcome Home gitárszólója vagy az I’m Being Over Under(rated) döngölése bőven kárpótol minket ezért. A Welcome Homenak – és egyben az albumnak – a zárásaként pedig megkapjuk a metalcore szcéna legcukibb jelenetét, ugyanis Beau kislányának éneklése vezeti le a korongot – apuci meghatott, elhaló hangjától kísérve -, ahol annak is könnyes lesz a szeme, aki még az előző dalnál a fallal pogózott. Bár valószínűleg kicsit sok Pierce The Veil-t hallgattak a srácok, mert szintén a záró tétel verzéjében nem tudtam eldönteni, hogy Vic Fuentes vendégszerepel-e, vagy Beau hangját hallgatom, míg a Find Yourself olyan szinten hozza a PtV Bulls in Bronx-át, hogy jesszus…Ezt azért annyira nem kéne...

De én azt mondom így a végére, hogy jó az irány, amit a srácok zeneileg elkezdtek (folytatnak?), viszont mindenképpen korlátozni kéne Beau vokális mennyiségét, hiszen Jared egy iszonyatosan stabil, jó hangszínnel megáldott screamer és én sokkal szívesebben hallgatom a tiszta éneket és a hörgést felváltva, minthogy végig a magas és néha kicsit ötlettelen dalolászás vigye a hátán a lemezt, amit amúgy nem is kéne cipelni. Legközelebb kanyarodjunk vissza az Awakening, Hollow Bodies irányba, megtartva (vagy még többet használva) az elektronikát és én boldog is leszek.


A MyMusic értékelése: 6/10


01 – Wishful Sinking
02 – Find Yourself
03 – Melodramatic
04 – Feeling Low
05 – Cutthroat
06 – I’m Being Over Under(rated)
07 – Sleepless In Phoenix
08 – Keep Me Close
09 – Sakura Blues
10 – Welcome Home
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. szeptember 12.

A vég? Dehogy! - Currents – The Way It Ends

Currents – The Way It Ends (2020) | A második (jó, legyen harmadik a házi kiadású Life – Lost-tal együtt, de mindenhol másodikat írnak) lemezével a Currents bizonyítja, amit két éve már az I Let The Devil In EP-vel eléggé határozottan megpendített: hogy nekik bizony helyük van a jövő metalcore nemzedékének térképén. Ezt pedig kőkemény riffekkel, okos dalszerkesztéssel, fejletépős üvöltésekkel és arénákért kiáltó refrénekkel teszik. Tovább

2020. szeptember 5.

A tuskóság trendi! - Emmure – Hindsight

Emmure – Hindsight (2020) | Nyolcadik alkalommal mondja meg Frankie Palmeri a frankót mindenkinek és talán senki nem lesz meglepve, amikor azt mondom, hogy markánsan azért nem változtak meg a játékszabályok az elmúlt másfél évtizedben. Szóval nyugodjon le mindenki, ismét el lesz küldve a fél világ a p***ába! Tovább

2020. augusztus 31.

Ilyen lenne az élet? - Novelists – C’est La Vie

Novelists – C’est La Vie (2020) | Harmadik lemezéhez érkezett a francia, gitármasztizós, metalcoreba hajló, djent és progmetallal kacérkodó Novelists, és mi sem lehetne ennél nagyszerűbb hír, hiszen az új korongon – ahogy azt már megszoktuk tőlük - egészen kiváló muzsikálást hallunk. Nagy kár, hogy a megjelenés után Matteo Gelsomino énekes kilépett a bandából, mert nélküle, valószínűleg, a C’est La Vie sem lenne ennyire király. Tovább

2020. augusztus 26.

Az ellenállás él! - Anti-Flag – 20/20 Vision

Anti-Flag – 20/20 Vision (2020) | Bevallom, a 2014-es, Szigetes koncertig egyáltalán nem éltem a punkrockerek zenéjét, mert semmivel nem voltak többek, mint a lázadó melodic hc-punk zenekarok egyike a tömegben. Aztán ott a nagyszínpad előtt, a 34 fokban, tűző napsütésben, izzadtságtól csepegő BMTH-s trikóban valahogy megváltozott valami, mert olyan energiákat mozgattak meg az urak, amire egyáltalán nem számítottam. Azóta pedig egészen kiváló barátságot kötöttünk. Tovább

2020. július 23.

Erős kezdés után... | All Time Low - Wake Up, Sunshine

All Time Low - Wake Up, Sunshine (2020) | Ha van a poppunknak ma vezető csapata a világon, akkor az All Time Low simán pályázhat a trónra, hiszen a Blink már nem az igazi, a 5 Seconds of Summer inkább pop, a Neck Deep inkább punk és nem is annyira élem, a Fall Out Boy-t pedig hagyjuk is inkább... Szóval az ATL simán behúzza ezt a megtiszteltetést, a Wake Up, Sunshine-nal pedig bizonyítják, hogy megérdemelten aggatok rájuk ilyen címkéket! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky