3429 zenekar 12455 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2018. május 29. | Jam

Tisztul a kép - Blessthefall

Copyright:

Blessthefall – Hard Feelings (2018) | Három év és egy masszív kiadóváltás után hozta ki új lemezét a Beau Bokan vezette kvintett, akik kicsit puhultak ugyan az évek alatt, de még mindig megvan az a harapós lendület, amit annyira imádunk bennük. Nézzük, hogy a Rise Records mennyire nyomta rá a bélyegét a srácok zenéjére?

Hál’ Istennek semennyire! És talán ez a legjobb dolog jelenleg a Blessthefall-ban, hogy képesek ugyanazt hozni lemezről-lemezre anélkül, hogy veszítenének a lendületből és önmagukból. Viszont azt azért nem mondanám, hogy semmit nem változott az anyag az előzőkhez képest, csak éppen nem abba az irányba, amit a kiadóváltás előrevetített. Hiszen ha megnézzük a Rise istállójában parkoló lovakat, akkor a legtöbb a „durva, tördelt, hörgős verze, tiszta, magas refrén”-kategóriába tartozik, ahová egyébként a Blessthefall is tartozott. Egészen eddig a lemezig, ahol Beau fogta magát és szinte teljesen elvette a teret Jared hörgései elől – nyilván ez tudatos és közös döntés volt - és végig a tiszta ének dominál, sőt, akadnak olyan dalok, ahol egy árva krákogás sincsen. Talán túl sok is, ugyanis pont ez az, amitől egy kicsit repetitívvé válik az egész, hiszen hiába a lendület és a korrekt gitárjáték, hiába az elektronika előtérbe helyezése, ha egyszerűen azt vesszük észre, hogy már megint Bokant kell hallgatni Jared helyett. És ezt az én számból szinte Istenkáromlásnak is vehetjük, hiszen alapból dallampárti vagyok, de ebben a bandában mindig is megvolt az a kettősség, amitől jól működött a vokálpáros mind lemezen, mind élőben. Ez most annyira eltolódott Beau irányába, hogy szinte unatkoztam néhol. Ennek pedig egész egyszerűen az az oka, hogy ha végig ugyanazt a magas éneket hallgatod, akkor már a refrénre nem marad akkora szufla vagy nem fog akkorát ütni, mintha egy kiadós döngölde után jönne a felszabadító, éterien magas kórus. És ebbe a hibába bele is esik a lemez elég sokszor sajnos. Élőben meg el sem tudom képzelni, hogy ezt végig tisztán lehozza Beau...

A zenei részre egyébként fele ennyi panaszunk sem lehet, hiszen mint említettem fentebb, a srácok mit sem veszítettek a lendületes dalszerkesztésből, a gitárok döngölnek, a dallam mindig bekúszik a háttérben - ahol kell -, míg az elektronika markánsabb használata baromi jót tesz az egésznek. A Wishful Sinking break-jében az a tördelés mesteri, és ez az effekt végig is kíséri az egész albumot hol jellegzetesebben előtűnve, hol megbújva a háttérben, és ez egy egészen kiváló ötlet. Bár még mindig inkább a dalok fel- és levezetéséhez használják a srácok az effekteket, amely talán még mindig kevés egy kicsit, én többet is bírnék még belőlük. Erik és Elliot gitárjátékára szintén nem lehet panaszunk, mert bár kevesebb az igazán „blessthefallos” tappingelős rész, de például a Welcome Home gitárszólója vagy az I’m Being Over Under(rated) döngölése bőven kárpótol minket ezért. A Welcome Homenak – és egyben az albumnak – a zárásaként pedig megkapjuk a metalcore szcéna legcukibb jelenetét, ugyanis Beau kislányának éneklése vezeti le a korongot – apuci meghatott, elhaló hangjától kísérve -, ahol annak is könnyes lesz a szeme, aki még az előző dalnál a fallal pogózott. Bár valószínűleg kicsit sok Pierce The Veil-t hallgattak a srácok, mert szintén a záró tétel verzéjében nem tudtam eldönteni, hogy Vic Fuentes vendégszerepel-e, vagy Beau hangját hallgatom, míg a Find Yourself olyan szinten hozza a PtV Bulls in Bronx-át, hogy jesszus…Ezt azért annyira nem kéne...

De én azt mondom így a végére, hogy jó az irány, amit a srácok zeneileg elkezdtek (folytatnak?), viszont mindenképpen korlátozni kéne Beau vokális mennyiségét, hiszen Jared egy iszonyatosan stabil, jó hangszínnel megáldott screamer és én sokkal szívesebben hallgatom a tiszta éneket és a hörgést felváltva, minthogy végig a magas és néha kicsit ötlettelen dalolászás vigye a hátán a lemezt, amit amúgy nem is kéne cipelni. Legközelebb kanyarodjunk vissza az Awakening, Hollow Bodies irányba, megtartva (vagy még többet használva) az elektronikát és én boldog is leszek.


A MyMusic értékelése: 6/10


01 – Wishful Sinking
02 – Find Yourself
03 – Melodramatic
04 – Feeling Low
05 – Cutthroat
06 – I’m Being Over Under(rated)
07 – Sleepless In Phoenix
08 – Keep Me Close
09 – Sakura Blues
10 – Welcome Home
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. július 6.

Egy kicsit a mélyre kérhetnék? | Reflections - Willow

Reflections - Willow (2020) | Öt év várakozás - amelyből hármat hiátusban töltött a banda - jött ki új anyaggal a minnesotai illetőségű progresszív metalcore-ban utazó Reflections, mi pedig száz százalékig nem voltunk felkészülve arra, amit a Willow tartogat! Durvább, mélyebb, progosabb, ijesztőbb, mégis sokkal egységesebb, mint amit eddig valaha hoztak a srácok.
  Tovább

2020. július 1.

TÚMÁCS | Heaven Shall Burn – Of Truth And Sacrefice

Heaven Shall Burn – Of Truth And Sacrefice (2020) | Négy év lemezszünet és két év alkotói szabadság után a német metalbrigád nem kisebb vállalásba fogott, minthogy egy majd’ 100 perces duplalemezzel gyalulják le a hallgatók hallójáratait, miközben elsztorizgatnak életről, halálról, a bolygónkról, az emberiségről és természetesen a gyarlóságról, a nagybetűs ellenségről magáról. Vagyis magunkról, ugyebár… Tovább

2020. június 10.

Hulljon a férgese! | The Black Dahlia Murder

The Black Dahlia Murder – Verminous (2020) | Kilencedik lemezét görgette kifelé a Verminous képében a death metal alapvetésnek számító amerikai banda idén, Strnad-ék pedig egy fikarcnyi kétséget sem hagynak afelől, hogy méltán érdemelték ki ezt a titulust. Most először kellett három évet várni az előző korong után a rajongóknak, de a végeredmény tekintetében bőven mondhatjuk, hogy megérte a plusz egy év! Tovább

2020. június 6.

Meghaltam? | Polaris

Polaris – The Death Of Me (2020) | Második lemezét hozta ki az ausztrál metalcore banda és ha ez a náció és ez a zsáner egy mondatba kerül, akkor abban biztosak lehetünk, hogy valami nem mindennapi produkcióval fogjuk szemben találni magunkat. Ezt maximálisan alá is támasztja a The Death Of Me, hiszen a srácok mindent hoztak, ami kötelező, de mindenen csavartak is egy kicsit, hogy azért mégse legyen már tizenkettő egy tucat! Tovább

2020. június 2.

Kivirágzás | Hayley Williams

Hayley Williams – Petals For Armor (2020) | Sokan azt gondoltuk, hogy az After Laughter-rel Hayley helyretette a dolgokat az életében és a lelkét gyötrő démonoktól megszabadulva végre visszatérnek a klasszikus hangzáshoz és a sodró lendületű poppunk dalokhoz a Paramore-ral. Ez a remény még mindig él, de nagyobbat nem is tévedhettünk volna, hiszen Hayley-ben még volt egy szólólemez, ami a belső utazás és a pop egy teljesen más árnyalatát mutatja meg, mint az AL. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky