3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Interjú

2016. szeptember 16.

Elefánt: Ne legyen lelőve a poén!

Copyright:

Az Elefánt zenekart kértük fel, hogy válaszoljon pár kérdésünkre, hiszen tudomásunkra jutott, a jövőjüket érintő néhány lényeges történés, miszerint hamarosan új single érkezik, mely kicsit körvonalazza a készülő új, második lemezüket is. A zenekar gitárosa, Tóth András válaszolt a MyMusic-nak.

Hamarosan egy új Elefánt single jelenik meg. Mit érdemes erről a dalról tudni?
- Nehéz egy dalról úgy beszélni, hogy ne legyen lelőve a poén. Annyit biztosan elmondhatunk, hogy lesz benne pár számunkra újszerű zenei elem/megoldás hangszerelés, valamint hangszín terén is, olyanok, amiket eddig még nem alkalmaztunk. Ez egy olyan dal lesz, amin már elég rég óta dolgozunk és végleges formájában két hete állt körülbelül össze. A dal egy történetet mesél el és szeretnénk hozzá egy videoklipet is forgatni, mely még év vége előtt meg fog jelenni, ha minden jól alakul.

Az új lemez előfutáraként érdekelne, milyen koncepció rajzolódott ki az albummal kapcsolatban?
- A lemezkoncepció ötletével már az első lemezünknél is, és azóta mindegyiknél sokat törődtünk, de talán a harmadik lemeznél lehet majd a leginkább, legkonkrétabb módon érezni azt, amiről szólni fog az egész. Megintcsak nem szeretnék idő előtt elhinteni semmilyen lényeges infót, mert fontos számunkra, hogy meglepetés legyen, mikor elkészül.

Hogyan inspirálódtok egy alkotói folyamat során?
- Nagyon sok mindenből merítünk, de a legjobban az segít, ha ott vagyunk mindannyian a próbateremben, jó a hangulat, és egymásra koncentrálunk. Kell hozzá az a bizonyos közös flow. Ha valamelyikünk például elkezd játszani egy izgalmas témát, az pont elég szokott lenni ahhoz, hogy rákattanjunk és elkezdjen mindenki agyalni a saját hangszerén, beleértve az éneket és szöveget. Ilyenkor képesek vagyunk elsőre a semmiből megírni a dal vázát, amit persze még később polírozunk, alakítgatunk addig, ameddig tökéletesnek nem érezzük. Nagyon inspiráló szokott lenni, ha improvizálunk. Gyakran írunk így daltémákat, ötleteket. Általában minden próbánkat felvesszük az elejétől a végéig, és visszahallgatva halljuk, melyek voltak az igazán értékes témák. Amúgy érdekes, sokszor egy koncerthelyszín is nagyon inspiráló, például írtunk már beállás alatt daltémát improvizálva.

Ti zenére írtok szöveget, vagy szövegre zenét?
- Változó és mindkettő. Amikor még csak az ötletelés fázisában vagyunk, sok téma születik úgy, ahogy fent említettem, de van rá példa, hogy Csabi hoz egy énektémát próbára, ami már eleve magában hordozza a ritmikát, lüktetést a harmóniákat. De egyre inkább úgy írunk, hogy hajlamosak vagyunk minden alaptémát negyvenhétszer átírni, csak hogy kipróbáljunk új dolgokat, különböző zenei környezeteket, sosem lehet tudni alapon. Aztán az esetek 80 %-ban visszatérünk az eredeti koncepcióhoz, de kiegészítve azokkal a részletekkel amiket útközben találtunk, a keresgélés során.

A következő albumra is jellemzőek lesznek az erőteljes, lírikus szövegek?
- Igen, azt hiszem, hogy ez mindig így lesz. Csabinak nagyon megvan a saját hangja és elég széles skálán mozog szókincs, ritmika, szimbólumok sztori és szókimondás terén. Ez egy kincs és ebből nem engedünk.

Hogyhogy csak egyetlenegyszer léptek fel az őszi szezonban Budapesten? (2016. szeptember 22. Kobuci Kert)
- Megpróbálunk ebben az időszakban minél intenzívebben foglalkozni a lemez írásával, ezért nem akartuk magunkat agyon játszani. Persze így is belefér egy kisebb turné az őszi időszakba. Amúgy tervezünk még Budapesten koncertet, mielőtt bevonulunk a stúdióba, erről hamarosan értesülhet mindenki.

Hol láthat titeket a közönség az őszi turné során?
- Idén ősszel is remek és általunk nagyon szeretett vidéki klubokban fogunk játszani. Megyünk többek között Miskolcra, Pécsre, Sopronba, Debrecenbe, Kecskemétre, de lehetőségünk nyílik olyan városban is játszani, ahol még eddig nem volt szerencsénk, mint például Eger. Alig várjuk.

Kapunk-e ízelítőt a koncerten az új anyagokból?
- Annyit biztosan elárulhatunk, hogy lesz újdonság.

Mikorra várható az új album, készültök-e klippel?
- Terv szerint jövő márciusban fog megjelenni az új anyag, és igen tervezünk videoklipet is, ha minden jól alakul, az elsőt még az év vége előtt kihozzuk.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. augusztus 18.

Blahalouisiana: Sok egyéb rossz már nem következhet

A kényszerpihenő után emocionálisan feltöltekezve, nagy lelkesedéssel várja nyári szezonja egyetlen fővárosi fellépését a Blahalouisiana. A pop-beat-rock talán legnépszerűbb hazai képviselőjének dalai szimfonikus hangszerelésben kerülnek a közönség elé a Heureka Pop Orchestra közreműködésével 2020. augusztus 22-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Schoblocher Barbara énekes szerint a „blahalouisianás” klubkoncertes hangulat itt is meglesz – némi extrával. Tovább

2020. március 27.

Tóth Zoltán: Koncertjeink régi Republic dalokból állnak

Tóth Zoltán, kivételes tehetségű zenész, zeneszerző, gitáros, énekes, hangmérnök, a Republic egykori alapító tagja új együttessel és vadonatúj saját dalokkal jelentkezik. Tovább

2019. november 4.

A tél közeledtével nem létezik fontosabb társadalmi probléma – interjú Borovitz Tamással

Hat népszerű humorista Hajdu Steve vezetésével először áll össze, hogy rendhagyó stand up show keretében felhívja a figyelmet a hajléktalan embereket veszélyeztető téli időszakra. A jótékonysági célú stand up estet a Menhely Alapítvány és a Fedél Nélkül utcalap szervezi 2019.11.06-án 19.00 órától Budapesten az ELLÁTÓházban. A cél a szemléletformálás és adománygyűjtés a téli krízisidőszakra. A felszabadult nevetést humoristasimogató és a Malacka és a Tahó koncertje kíséri. Most Borovitz Tamással olvashattok egy interjút az esemény kapcsán. Tovább

2019. április 24.

Szalóki Ági: Néha aggódva figyelem a világ változását

Szalóki Ági énekes, dalszerző gyerekzenekara vezetőjeként 15 éve foglalkozik gyerekek zenei nevelésével. Művészetével igyekszik a hagyományos értékek és a természet tiszteletének fontosságára felhívni a figyelmet. Ágit 2019. május 11-én a Margitszigeten egy ingyenes gyerekkoncerten hallhatják az érdeklődők, ahol egy világrekord kísérletben is részt vehetnek a családok. Tovább

2019. február 5.

Honky Crew: Ezt a műfajt így lehet életben tartani

Mi lesz abból, ha egy electroswing DJ és egy vintage műfajokban jártas dobos találkozik? Jelen esetben egy electroswing szupergroup, a Honky Crew zenekar! Tamási Lacival és Ordiman-nal beszélgettünk a világ egyik legbulisabb műfajáról és megalakulásukról. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky