2014. augusztus 22. | Kapusi Kitti

Intim Torna Illegál: Nehéz volt idáig eljutni, de megérte

Vegyünk négy karakteres fiatalembert, fűszerezzük meg egy kis alternatív zenével, adjunk hozzá(juk) némi rock’n’rollt, és engedjük meg nekik, hogy „illegálisan zenéljenek”! Hogy mit kapunk ebből? Hát persze, hogy az Intim Torna Illegált, biciklistől, kádastul, albérletestől, Eva Mendesestől. Interjúmban Dorogi Pétert, a zenekar frontemberét kérdeztem a kezdetekről, az Intim Torna Illegálról és arról is, hogy milyen érzés mindössze 4 év után a fesztiválok nagyszínpadán játszani.

Nem titok, hogy én magam is a zenekar rajongótáborát erősítem: szívesen járok a koncertjeikre, ahol kellőképpen kiugrálhatom magamból a hétköznapok feszültségét. A kiugrálhatom szó erre a legmegfelelőbb, hiszen a nevükben szereplő torna szót szigorúan kell érteni: megmozgatnak minket tetőtől talpig. Alakulásuk idején, 2010-ben a zenekar tagjai (Peti, Sanyi, Janó és Ádám) csak egyet tudtak biztosan - hogy zenélni akarnak. Nekivágtak az akkor még lehetetlennek tűnő terveknek, rengeteget gyakoroltak, dolgoztak, aminek meglett az eredménye: 2014-et írunk, immáron a fesztiválok nagyszínpadainak gyakori fellépői.

Mesélj nekem az ITI négy évéről, beleértve a kezdeteket! Hogyan nőttétek ki a kisebb klubokat és kerültetek a fesztiválok nagyszínpadára?
Annak idején eleve azért jött létre a zenekar, mert meg akartuk mutatni, fel akartuk venni az ötleteinket teljes valójukban. Hosszú, rögös utat tudhatunk a hátunk mögött, de ha őszinte akarok lenni veled, sosem gondoltam volna, inkább csak reméltem, hogy egyszer majd többezer ember előtt fogunk játszani. Emlékszem, az első koncertünkön körülbelül 30-an voltak. Tudod, ha messziről jössz, jobban értékeled azokat a dolgokat, amiket elértél - ezeket az emlékeket, eredményeket életem végéig hordozni fogom. Így sokkal mélyebben érint, mintha csak úgy feltettek volna a nagyszínpadra, hogy menjünk, toljunk valamit. Ha nem így alakult volna a dolog, akkor is ugyanígy csináltunk volna mindent. Ezek a számok akkor is megszülettek volna, hiszen ezek vagyunk mi, az Intim Torna Illegál, közönséggel és közönség nélkül is; például az Eva Mendes és a Vágjál lyukat a kádba is belőlünk jön. Ott a Janó, aki megy előre, mint a gép, püföli a kongákat, vagy a Sanyi, aki minden koncert alatt vezényel a közönségnek, miközben én teli torokból éneklem a számainkat, és természetesen ott van az Ádám is, aki 6 éves kora óta dobol. Ha éppen nem itt dobolna, akkor irgalmatlan bevetéssel egy másik zenekarban játszana. Ennek így kellett lennie.



Ha jól tudom, a Balatonon nőttél fel, de a nagyvárosban kötöttél ki. Miért pont Budapest?
Igen, Balatonon nőttem fel, ahol mindenki ismert mindenkit. 12 éves koromban már egy vendéglátóhelyen dolgoztam serényen - amikor végeztem a melóval csobbantunk a haverokkal a Balatonban. Nagyon szép emlékeket őrzök erről az időszakról, de tudtam, hogy nem itt fogok végleg kikötni. Ráadásul a balatoni téli nihil egy kicsit nyomasztó tud lenni. Alapvetően egy pörgős srác vagyok, szeretem, ha zajlik körülöttem az élet, valószínű, ezért is érzem magam olyan jól Budapesten. Viszont néha jó kikapcsolni, összeszedni a gondolataimat; a pörgős énem és a téli nihil összekapcsolódik bennem, mint a jin és jang. Számomra ez egy elválaszthatatlan páros - néha vágyom rá, hogy kiszakadjam ebből a pörgésből, ami itt a fővárosban zajlik. Ezért ha úgy tartja kedvem, fogom magam és lemegyek a Balatonra. Szeretem mind a két helyet, mindkettőnek megvan a maga varázsa.

A Balaton és a felköltözés után jött az Intim Torna Illegál?
Az sajnos nem volt ilyen egyszerű… (nevet) 10 éves korom óta gitározom, 6 éves korom óta dobolok. Mindig is biztos voltam benne, hogy zenész leszek, éreztem. Ének-zenei tagozatba jártam az általános iskolában, ha valamit énekelni kellett, akkor tudták, ott a Petike. Otthon volt a bátyámnak gitárja, aztán szerzett gitártanárt, de mindig kizártak az órákról. Sosem engedtek be, így amikor vége lett az órájának, elloptam a jegyzeteit és gyakoroltam. Egyszercsak észrevették a családban, hogy én a zenész pályára vagyok hivatott. Bátyám is, apukám is zenész, csak ők nem teljesedtek ki ebben.
Az Illés együttes Utcán című dalából: „Néha furcsa hangulatban / Az utcát járom egymagamban, Nincsen semmihez se kedvem, De érzem azt, hogy nincs ez rendben így.” Ez volt az első dal, ezt az édesapám tanította meg nekem gitáron.
 
Tehát akkor Sanyi és a többiek egyelőre sehol - hogyan alakult az életed, miután ráébredtél, hogy zenész leszel és már Budapestre is felkerültél?
Felvettek a műszaki egyetemre, gépészmérnöki karra. Persze azért a zenélést nem adtam fel, de úgy gondoltam, valamiből meg kell majd, hogy éljek. Aztán végül otthagytam az egyetemet, nem igazán tetszett, elvégeztem egy közgazdasági főiskolát, de azt is csak a szülők unszolására - az én elképzelésem a jövőmről teljesen más volt. A nyolcadik kerületben laktam akkoriban, az egyik balatonföldvári barátom Pusztai Gábor mutatta meg a várost és az itteni életet. Ő a zeneakadémiának volt oszlopos tagja, rajta keresztül egy éven át bejáratom volt a Zeneakadémia ütős termébe. Meghatározó élmény volt nekem ez az egy év, közben bejárhattam az előadásokra is. Sajnos egy zongoralopás végett megerősítették az őrséget és onnantól nem engedtek be, mert nem volt igazolványom. Annyira bevonzott a zene, hogy nem érdekelt más, azt éreztem, hogy nincs más választásom. Rengeteget gyakoroltam és egyszerűen az lett a vége, hogy zenész lettem, meg akartam mutatni a világnak, hogy jó vagyok. Kicsit olyan, mint amikor látsz egy alagutat, és tudod, hogy arról azt mondják, oda ne menj - abból nem fogsz tudni megélni, mégis belevágsz lesz, ami lesz. Itt, a zenélésben megtaláltam a helyemet, ez vagyok én. Már ötéves koromban is tudtam, hogy így lesz. Tettem egy óriási kört, majdnem mindent kipróbáltam, de mindig visszatértem a zenéhez. Most meg itt vagyok, Dorogi Peti, az Intim Torna Illegál frontembere, és egy percig sem bántam meg, hogy az álmaimat követtem és a szívemre hallgattam.

Az interjú a következő oldalon folytatódik!

1 2