2016. augusztus 24. | lulu

Magyar kozmopolita – Ilyen lett a Joystix split lemez

Egyszerre nagyon ismerős, és mégsem az. Képzelj el egy 10 számos „split”, azaz osztott lemezt, tele olyan nótákkal, amik csak úgy belemásznak a füledbe, ismeretlen ismerősként.

Punk-rock dalok, amik csak úgy rád tapadnak, és nem agynak továbbmenni pár napig. Na, itt éppen ez a helyzet. A Joystix és a francia High-school Motherfuckers nevű formáció ugyanis egy ilyen kerekebb project kedvéért összedugta a fejét és egy megfelezett lemezt hozott össze a műfaj széles körű rajongótáborának. A bandánként öt-öt dal pedig kitűnően mutatja a mai trendeket, ennek ellenére mégis újszerű, hiszen nem mindennapi két – ráadásul nem is egy hazából származó csapat- ilyenszerű együttműködése nem túl gyakori. Imádjuk. Igazából áradozhatnánk itt sokáig, de inkább szóljanak helyettünk maguk a dalok.

Annyit azonban mindenképpen érdemes még papírra vagy éppen monitorra vetni a dologgal kapcsolatban, hogy a klasszikus pop-rockos feeling sem rágta át szerencsére ezt a virtuális korongot, és a manapság olyannyira követni kívánt zenei trendek sem szőtték keresztül ezt a lemezt. Éppen ezért a még oly ismerősnek ható dalok (Green Day-es, egy kissé brit popos beütéssel) is, barátságosan egyedinek és persze irdatlanul nemzetközinek, engedjük meg magunknak, egészen kozmpolitának hatnak azon a szinten, amin mi, „átlag hallgatók” ezt az egészet úgy könyveljük el, hogy profi. Azaz tetszik, és megéri visszapörgetni, nem csak egyszer. A lejátszó hibájából (vagy éppen furcsa mód a sors tréfájából) az első és az ötödik track vált a kedvencünkké az első pár hallgatás során, hiszen a masina valamiért kizárólag ezt a kettőt preferálta csak az első fél órában, de tovább ugorva a favoritokon, abszolút minden időben fogyasztható nóta az összes többi (is), hétvégi lazuláshoz, vagy pedig egy kellemes borozós nyári pörgéshez egyaránt.

Az pedig ugyancsak nem kérdés, hogy ez a lemez mindenfajta ellenvetés nélkül megállná a helyét bármifajta nemzetközi rostán vagy éppen megmérettetésen. De még ha nem is így lenne, szeretnénk, mert új, mert fülbemászó, mert pörög, és mert olyan közel áll hozzánk, hogy máris legszívesebben ugrálnánk a ritmusra, egy minimum több százas koncerttermet is megtöltő tömegben. Próbáld csak ki.. hallgatod, és a része leszel, mert valahogy hangulatot hoz ez a lemez. Egységes hangulatot annak ellenére, hogy két – valóban különböző banda dolgozta össze ezt a 10 dalt egy egésszé. Mi például ma már erre a ritmusra sétáltunk.

Szóval ez az új Joystix „split” tényleg bejött. Ráadásul a második öt szám sem csak reklámfogásként vagy toldalékként van az elméleti diszken, hanem igazából pont ettől, a kissé hardabb, kissé punkosabb öt nótától lett igazán, vérbelien kerek egész ez a virtuális lemezke. A rövid értékelésünk pedig csupán annyi lenne, hogy boldogok lennénk, ha egyre több ilyen anyag keletkezne az országban, mind minőségileg, mind stílusilag, és persze, hogy hangulatilag is, talán egy kissé mínszolva a „mádörfákörök” arányát. Az is zene lenne füleinknek!