3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2016. március 6. | Jam

Propaganda duma nélkül - Ignite

Copyright:

Ignite - A War Against You | Kerek 10 évet kellett várni a Téglás Zoli vezette cali-punk/hc legenda legújabb korongjára és a végeredmény tekintetében kijelenthető, hogy bőven megérte a ráfordított időt s energiát, hiszen talán a legjobb Ignite-lemezzel van dolgunk ever.

Lejthetnék egy propaganda beszédet amellett, hogy miért ez a legjobb kiadvány ebben a stílusban idén, pedig még csak március van... De nem fogok. Azt, hogy Zoli mennyire jól énekel, nem kell bemutatni, hiszen itt is, a Zoli Band-ben, a Pennywise-ban és még megannyi helyen bizonyította már. Emellett karitatív tevékenysége és markáns véleménye a világról sem titok senki előtt, aki egy kicsit is érdeklődik a banda iránt, éppen ezért a dalok mondanivalója és nagyjából az egész lemez tematikája ráhúzható erre a vonalra. Ami egyébként tökéletesen passzol is, hiszen ennek a műfajnak erről kell szólnia. Innentől már csak az volt a kérdés, hogy eléggé fogósak-e a zenei alapok és fenn tudják-e tartani az érdeklődést 45 percen és 13 dalon keresztül?

Aztán elkezdődik a Begin Again Queen-t idéző vokálpárbaja (amely egyébként eléggé skizo-képet fest Zoliról, de mivel éppen szerelmes vagyok a Jonny Craig vezette Slaves-be, ezért ez kellemesen üdítően hatott rám) és már el is felejtjük, hogy kérdéseket tettünk fel a közelmúltban a bandával kapcsolatban. A rockosabb vonal tudatos Zoli szerint, ugyanis ez jobban illeszkedik a szövegek alá, mint a lehengerlően gyors és hardcoreosabb alapok, de természetesen nem kell megijedni, mert dúros melódiáktól kezdve a keményebb alapokig, minden lesz itt, még egy akusztikus zárás is (ami az unplugged bulik után már szinte kötelező is volt). Egyértelmű, hogy Zoli viszi előre az egészet, de a hangszeres szekció tökéletesen dolgozik alá az összes dalban, és noha úgy érezhetnénk, hogy a végére kicsit fárad a korong és tán túl sok ez a 13 dal, akkor jön a Descend-Work-Falu hármas és visszahozza az egészet a maximális pörgési szintre. Természetesen a lemezen az angol verzió kapott helyet a Faluból, de mi, magyarok valószínűleg sokkal jobban fogunk örülni a bónuszként felpakolt változatnak, hiszen nekem is az egyik kedvenc, magyarságról szóló dalom ever. És mindamellett tud ilyen lenni, hogy a hungarista eszmék még csak pislogni sem pislognak benne. Egyszerűen zseniális!

Nehéz belekötni ebbe a mesterműbe, úgyhogy ha ilyen az évkezdés (a Bury Tomorrow-val egyetemben), fel kell tenni a kérdést, hogy hova tovább? Nagyon sok jó lemez ígérkezik 2016-ra, de vajon már meg is kaptuk a legjobbakat? Nálam Zoliék biztosan nyernek a melodic punk/hardcore kategóriában, de még sok hely kiadó...

Ignite - A War Against You (Abacus Recordings, 2016)

A MyMusic értékelése: 9/10

Tracklist:
01 - Begin Again
02 - Nothing Can Stop Me
03 - This Is A War
04 - Oh No, Not Again
05 - Alive
06 - You Saved Me
07 - Rise Up
08 - Where I'm From
09 - The Suffering
10 - How Is This Progress?
11 - You Lie
12 - Descend
13 - Work + Falu (hidden track)

Jam

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2021. február 25.

Használj ki! | PVRIS

PVRIS – Use Me (2020) | Az áll a Wikipédia ide vonatkozó cikkében, hogy a PVRIS egy amerikai rock együttes. Nos, ezt már a második album után is erősen megkérdőjeleztem volna, most viszont egyértelműen cáfolnám! A PVRIS olyan vegytiszta popegyüttes, hogy már abban is kételkednék, hogy Lynn Gunn tudja-e még egyáltalán, hogy hogyan kell fogni egy gitárt… Tovább

2021. február 14.

Machine Gun Kelly poppunk babérjai

Machine Gun Kelly – Tickets To My Downfall (2020) | Amikor először szembejött ez a szőke srác a Sleeping With Sirens – Alone című klipjében, egyáltalán nem értettem, hogy mégis mire ez a nagy hype körülötte. Sőt, a rapes albumait nem is komálom a mai napig sem, úgyhogy amikor jött a bejelentés, hogy stílusváltás következik, nagyon kíváncsi lettem. Egy hajdani rapstar fogja megreformálni a 2020-as poppunk színteret? Ugyan már... Tovább

2021. február 11.

Ez miért működik bárkinél is? | Neck Deep

Neck Deep – All Distortions Are Intentional (2020)|Negyedik lemezéhez érkezett a walesi poppunk brigád, én pedig hiába csinálok akármit, egyszerűen nem értem, hogy miért népszerű a Neck Deep. Közel 40 perc alatt összesen 5 percnyi érdekességet nem tudnék összeszedni a hallottakból, és még az is csak maximum középszerű lenne. Tovább

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky