Szomorúság és érvágás: Ektomorf - Aggressor

Ektomorf - Aggressor (2015) | Körülbelül a tízedik albumnál járnak Farkas Zotyáék (a demókat és magyar nyelvű albumokat nem számoltam) és hát ugye változni meg nem változik semmi. Innentől merre vezet az út? Előre és felfelé. A miértet ne kérdezzétek, mert én sem tudnék rá válaszolni...

megosztás
kapcsolódó linkek
- Ektomorf

14 dalon és 46 percen keresztül hallgatni ezt az albumot olyan, mintha valaki a körmét húzná a táblán a suliban, esetleg villával játszana az üres tányéron, netán hungarocellt marcangolna puszta kézzel. Egyszerűen a harmadik-negyedik dal után minden egyes alkalommal azon vettem észre magam, hogy elgondolkodom rajta, miért is hallgatom én ezt? Aztán persze rájövök, hogy ennek több oka is van, névlegesen:

1 - AFM? Tényleg, német kiadó? Európa turné? Nagy fesztiválok? Headlinerség? Jesszus hova kerültem...
2 - Ha csak jó bandák jó lemezéről írnék, akkor könnyen olyan unalmassá válnék, mint ez a lemez...

Szóval itt van nekünk az Aggressor, amely bebizonyítja, hogy a rég lejárt stílusok igenis működőképesek, nem kell minőségi zene- és szövegvilág ahhoz, hogy valakit felkaroljon egy külföldi kiadó és tejben-vajban (és szponzorokban) fürössze. Nem kell tudni angolul kiejteni (Jéééézus, szinte fájt néhány szót hallgatni), nem kell érdekes riffeket kitalálni, a két gitár elkülönült játékába még csak bele sem kell gondolni, hiszen a lényeg úgyis csak a döngölés és a teltség. Viszont ha már ez így alakult, akkor lehet, hogy ezt a rozsdás kukahangzást is kellett volna még csiszolni egy keveset, hogy legyen dögje, ha már a kiadó bizalmat szavazott megannyi rossz lemez után is. Igazság szerint úgy kezdtem el hallgatni Zotyáék ’mesterművét’, hogy értékeket keresek benne, de az lett a vége, hogy már csak azért írom meg ezt a kritikát, hogy többször ne kelljen meghallgatnom az egészet. Nem vagyok én hater, nincsen semmi bajom a groove-metallal, azon kívül, hogy a csőlátás és a "régi mindig jobb" elvét követve nem enged teret idehaza (sem) az új, kreatív és értékes műfajoknak. De nyugi, ez nem csak ezzel a műfajjal vagy bandával van így, reggelig sorolhatnánk, hogy Amerika miért tart ott zenei ízlés és szabadság terén, ahol...de nem fogjuk. Inkább csak karcoljuk össze az új Ektomorf CD-nket, (hogy még véletlenül se hallgassák meg mások) és frizbizzünk vele egy kellemeset a szabadban. Arra talán jó lesz.

A MyMusic értékelése: 2/10 (csak azért kettő, mert torzított a gitár és 8 húros (!) – bár tök feleslegesen)

Tracklist:
01 - Intor
02 - I
03 - Aggressor
04 - Holocaust
05 - Move On
06 - Evil By Nature
07 - You Can't Get More
08 - Emotionless World
09 - Eastside
10 - Scars
11 - Damned Nation
12 - You Lost
13 - You're Not For Me
14 - Memento

cimkék
- Ektomorf, groove metal, kritika, trash, új album

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2021. február 25.

Használj ki! | PVRIS

PVRIS – Use Me (2020) | Az áll a Wikipédia ide vonatkozó cikkében, hogy a PVRIS egy amerikai rock együttes. Nos, ezt már a második album után is erősen megkérdőjeleztem volna, most viszont egyértelműen cáfolnám! A PVRIS olyan vegytiszta popegyüttes, hogy már abban is kételkednék, hogy Lynn Gunn tudja-e még egyáltalán, hogy hogyan kell fogni egy gitárt… Tovább

2021. február 14.

Machine Gun Kelly poppunk babérjai

Machine Gun Kelly – Tickets To My Downfall (2020) | Amikor először szembejött ez a szőke srác a Sleeping With Sirens – Alone című klipjében, egyáltalán nem értettem, hogy mégis mire ez a nagy hype körülötte. Sőt, a rapes albumait nem is komálom a mai napig sem, úgyhogy amikor jött a bejelentés, hogy stílusváltás következik, nagyon kíváncsi lettem. Egy hajdani rapstar fogja megreformálni a 2020-as poppunk színteret? Ugyan már... Tovább

2021. február 11.

Ez miért működik bárkinél is? | Neck Deep

Neck Deep – All Distortions Are Intentional (2020)|Negyedik lemezéhez érkezett a walesi poppunk brigád, én pedig hiába csinálok akármit, egyszerűen nem értem, hogy miért népszerű a Neck Deep. Közel 40 perc alatt összesen 5 percnyi érdekességet nem tudnék összeszedni a hallottakból, és még az is csak maximum középszerű lenne. Tovább

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább