Üdv újra a csúcson! - Breaking Benjamin kritika

Breaking Benjamin - Dark Before Dawn | A hiatus után teljesen új legénységgel tért vissza Benjamin Burnley, hogy a lehengerlően zseniális Dear Agony után megmutassa, hogy Fink, Klepaski és Szeliga nélkül is tud olyat alkotni, amire felkapja a fejét a világ. Ha meg nem, hát majd elturnézgatnak a The Diary of Jane-nel meg a So Cold-dal...

megosztás
kapcsolódó linkek
- Breaking Benjamin

Most megnyugtatok mindenkit: a második eshetőség nem áll fent, ugyanis a Dark Before Dawn egy zseniális, ízig-vérig Breaking Benjamin lemez lett, annak minden előnyével és hátrányával együtt. A tizenkét dalt egy nagyon ügyesen megszerkesztett intro-outro kettős keretez (nyilván ugye a Dark és a Dawn), melyek tíz, egyenként, önmagukban is nagyon jó dalt fognak közre. A hátrány természetesen az lesz, amely minden BB lemeznél megjelenik kisebb-nagyobb mértékben: mértéktelenül fogyasztva ezeket a dalokat egy kicsit unalmassá és repetitívvé válnak. Aztán tulajdonképpen túl is vagyunk a negatívumokon, úgyhogy jöjjön pár perc verbális orgazmus, 2015 egyik legjobban várt albumáról!

Megvan ugyanaz a steril, első hangtól az utolsóig élére vágott hangzás és kitalált minden ütés-pengetés-hajlítás, amelyet az előző lemezen fejlesztettek tökélyre a srácok és ehhez most még a dögösebb gitársound és az effekthasználat igencsak hozzá tudott tenni. Én a magam részéről még több effekttel operáltam volna, mert eléggé atmoszféra-teremtő hatással bírnak, főleg egy konceptalbum esetében, de ne legyünk telhetetlenek, a három gitár így is szép dolgokra képes! Kicsit talán a túlzás irányába mozdul a "durva alap-tiszta dallam" használata, de legalább ezek a dallamok klasszikusakat idéznek és dúdolhatóak, úgyhogy meg van bocsátva. A középtempós döngölések (szépen szól az az A-ra hangolt gitár, na!), az epikus refrének (amiket néha még tovább tud tolni Ben, mint amire számítunk!), a frontember pokoli hörgései mind-mind visszaidézik azokat az időket, amikor még a csúcson volt a banda és mutatja, hogy nekik most is helyük van a csajos metal-bandák elitjében. Talán azzal kicsit vigyáztam volna, hogy túl sok olyan momentum csendül fel a korongon, amit mintha már korábban hallottunk volna valamelyik saját lemezükön, de szerencsére ezek mindig tovatűnnek és egy refrén vagy szóló teljesen más irányba tereli az ismerős dallamokat. És amíg egy Defeated, egy Angels Fall, egy Failure vagy éppen a lemez (vagy éppen Ben életművének) zenitjéül szolgáló Ashes of Eden szól, addig a kutyát sem fogja érdekelni, hogy "talán ez a riff hasonlít egy kicsit az Into The Nothing verzéjéhez". Ráadásul a Dark/Dawn kettős annyira zseniálisan érzékelteti a borulás/tisztulás ellentétét, hogy keresve sem találhatnánk szebb iskolapéldát a keretbe zárt konceptlemez címszóra. Megmondom őszintén, elemezgethetném még hangról hangra az egész korongot, de felesleges:

Ez a lemez a tökéletes újrakezdés Benjamin Burnley-nek ahhoz, hogy túlszárnyalja az amúgy is magasra tett mércét. S ha néha még hiányzik is Fink zsenialitása, biztos vagyok benne, hogy a következő albumra már híre-hamva sem lesz az előző dalok utóérzetének és az összeszokott ötösfogat tovább tudja tolni azt a szekeret, amelyet pár évvel ezelőtt megakasztottak a pereskedések és a viták. Bárcsak ilyen albumokkal lenne tele a piac!

A MyMusic értékelése: 9/10

Tracklist:
01 - Dark
02 - Failure
03 - Angels Fall
04 - Breaking The Silence
05 - Hollow
06 - Close To Heaven
07 - Bury Me Alive
08 - Never Again
09 - The Great Divide
10 - Ashes Of Eden
11 - Defeated
12 - Dawn

Jam

cimkék
- Breaking Benjamin, lemezkritika, újdonság!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2021. február 25.

Használj ki! | PVRIS

PVRIS – Use Me (2020) | Az áll a Wikipédia ide vonatkozó cikkében, hogy a PVRIS egy amerikai rock együttes. Nos, ezt már a második album után is erősen megkérdőjeleztem volna, most viszont egyértelműen cáfolnám! A PVRIS olyan vegytiszta popegyüttes, hogy már abban is kételkednék, hogy Lynn Gunn tudja-e még egyáltalán, hogy hogyan kell fogni egy gitárt… Tovább

2021. február 14.

Machine Gun Kelly poppunk babérjai

Machine Gun Kelly – Tickets To My Downfall (2020) | Amikor először szembejött ez a szőke srác a Sleeping With Sirens – Alone című klipjében, egyáltalán nem értettem, hogy mégis mire ez a nagy hype körülötte. Sőt, a rapes albumait nem is komálom a mai napig sem, úgyhogy amikor jött a bejelentés, hogy stílusváltás következik, nagyon kíváncsi lettem. Egy hajdani rapstar fogja megreformálni a 2020-as poppunk színteret? Ugyan már... Tovább

2021. február 11.

Ez miért működik bárkinél is? | Neck Deep

Neck Deep – All Distortions Are Intentional (2020)|Negyedik lemezéhez érkezett a walesi poppunk brigád, én pedig hiába csinálok akármit, egyszerűen nem értem, hogy miért népszerű a Neck Deep. Közel 40 perc alatt összesen 5 percnyi érdekességet nem tudnék összeszedni a hallottakból, és még az is csak maximum középszerű lenne. Tovább

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább